Szociális mozgalom - Hogyan tovább?

A mozgalom vezetésében természetszerűleg folynak különböző viták, amik közül az egyik gyakorlatilag az első perctől arról szól, hogy melyik réteg legyen a fókuszban, a középosztály vagy a szegények. Amint az eddigiekből látszik, a vezetők többsége a középosztály mellett van, nemcsak azért mert saját rétegüket jobban ismerik, hanem mert itt tudnak legkönnyebben tömegeket mozgósítani. Egy másik vita arról folyik, hogy a kottedzs bojkotthoz hasonlóan vegyenek-e célba más kartell-gyanús vagy oligopól helyzetű cégeket.

Egy harmadik – nem annyira vita - inkább irány meghatározás egy új társadalmi etosz elterjesztéséről szól, ami megkérdőjelezi azoknak a tanulmányoknak (pl. MBA) és munkáknak az etikusságát, amelyek a monopóliumok hatalmát erősítik, még ha ez jó fizetéssel jár is.

A Trajtenberg bizottság szeptember végére elkészített ajánlásai összességében öt éven át egy 60 milliárd sékeles (kb. 3,500 milliárd Ft) „szociális igazságosság” programot jelentenek, amit elsősorban költségvetési átcsoportosításból és adóemelésekből fedeznének. Ebből 2012-ben 4 milliárd sékelt realizálnának.

Az ajánlásokat 4 csoportba sorolták:

• lakáskínálat bővítése, megfizethető, állami bérlakás kínálat

• a piaci verseny fokozása, szigorúbb versenyszabályozással és a vámtételek csökkentésével

• a szociális szolgáltatások bővítése, állami/önkormányzati bölcsődehálózattal, jobb tömegközlekedéssel; az arab nők és az ultra-ortodox férfiak előtt meglévő munkapiaci korlátok lebontása

• adózási változtatások, ami a leggazdagabbak által fizetett adók és a társasági adó növelését jelentik; ugyanakkor az üzemanyagok adójának csökkentése; vámtételek csökkentése, ahol nincs védendő belföldi termelés

A mozgalom vezetésében erős vitákat váltott ki a Trajtenberg bizottság jelentése. Az egyik irányzat elismeri, hogy az fontos irányokat szabott meg, bár azokat nem tartják elegendőnek a „jóléti társadalom” megalapozásához, a másik irányzat teljesen elutasítja, mondván csak költségvetési átcsoportosításokkal, szerény adóemelésekkel nem lehet gyökeres fordulatot elérni és így a bizottság csak árt, mert elfedi a lényeget.

Bár a sátrak már eltűntek az utcákról, azért jól mutatja a „sátras mozgalom” szerepét az izraeli közéletben, hogy pl. a november elején megrendezett Digital Life Development elnevezésű, az informatika, és a média új trendjeiről szóló konferencián kerekasztal beszélgetést rendeztek a „A szociális forradalom kézikönyve” címmel. Itt meglehetősen élesen megjelent a mozgalom két irányzata, a radikálisabb sátras vezetők és a Trajtenberg-bizottság útját alapvetően elfogadó diák-vezetők közti ellentétek.

A sátras tüntetések

Miközben az egész arab világ forrongott a nyugalom szigetének tűnő Izrael körül, a nyár elején egy olyan civil mozgalom indult itt, amin – az arab forradalmakkal való összehasonlításban - eleinte kicsit maguk a résztvevők is mosolyogtak. Miután mind a három jelentős tejipari cég rövid időn belül 30-40%-kal felemelte az Izraelben alapvető élelmiszernek számító – az angol „cottage cheese”-ből héberül kotedzs néven ismert - tejfölös túró árát, az egyiptomi facebook-os szerveződéshez hasonlóan kottedzs-bojkott csoport indult, ami néhány napon belül százezres tagságot és a kottedzs termékek jelentős forgalomesését produkálta. Egy hónapon belül a tejipari cégek és a nagy élelmiszerláncok meghátráltak és először akciósan, majd véglegesen visszavitték a termékek árát. Természetesen kartell-gyanú alapján sokan vizsgálatot követeltek, ami el is indult a maga lassú, államigazgatási útján. Amikor július közepe előtt hazautaztunk szabadságra, körülbelül itt tartott a dolog és úgy tűnt, hogy ezzel a szép facebook-os győzelemmel nagyjából vége is van, ironikus nevet is kapott: kotedzs-forradalom.
Mire augusztus közepén visszatértünk, már egy sok szempontból megváltozott Izrael fogadta az embert. A világsajtót is bejárták a Tel Aviv-ban elindult sátras és felvonulásos tüntetések képei, ami jól beillett a Nyugat-Európa több országát megmozgató válság-ellenes tüntetések sorába. A híradások kiemelték az izraeli tüntetések békés jellegét szemben az athéni és londoni megmozdulásokkal, de ennél sokkal több nem juthatott el még az érdeklődő hírfogyasztóhoz sem.

A visszaérkezés utáni egyik első esti program a sátras tüntetések központjában, a Rothschild bulváron tett séta volt. A két forgalmi sávot elválasztó füves, kavicsos széles sáv kb. másfél km hosszan sűrűn tele volt kisebb-nagyobb sátrakkal, állítólag több mint 2000-el. A hangulat leginkább egy fesztiválra emlékeztetett, a sátrak közti „tisztásokon” zenéltek, beszélgető körökben vitatkoztak, ettek-ittak, röplapokat, brosúrákat osztogattak. Voltak rögtönzött kiállítások, színházi és pszicho-dráma csoportok, és természetesen töméntelen plakát. A sátorlakók és a nézelődők barátságosan keveredtek és az is látszott, hogy sokan csak kikapcsolódásként használják a sátraikat, amiknek környékét otthonosan berendezték ócska kanapékkal, asztalokkal, sőt kis könyvtárakkal. Péntek estéken sok helyen ünnepi asztalokat terítettek meg, otthonról hozott különféle sabbati ételekkel. Híres énekesek tartottak rögtönzött koncerteket, és neves professzorok vezettek beszélgetőköröket.

Maga a mozgalom július 14-én (nem véletlen a dátum) indult, amikor Dafni Leef, egy 25 éves lány bejelentette, hogy a magas Tel Aviv-i lakbérek elleni tiltakozásképpen egy sátorba költözik a város egyik legelegánsabb útján, a Rothschildon. Az ötlet napokon belül sok száz követőre talált és a Rothschildon, meg a város több fontos útján több ezer sátrat vertek fel a tüntetők. Rövidesen Jeruzsálemben és a többi nagyvárosban is megjelentek a sátorvárosok. Ezeknek csak egy részében és azokban sem állandóan laktak, de a tüntetés maga óriási mértékben rezonált az emberek érzéseire. A több éve meredeken emelkedő lakásárak, a termékek jelentős részének a fejlett országok viszonylatában is magas árai, a mindössze  14 hetes szülési szabadság, a bölcsődék hiánya sokak problémáját jelentik. Miközben a gazdasági növekedés az elmúlt 7-8 évben átlag 4% felett volt és az infláció is alacsony, alaposan megnőttek a társadalmi különbségek és a középosztály jelentős része érzi úgy, hogy pozíciói romlanak. A statisztikák szerint a lakásokat leszámítva ez valószínűleg csak a leggazdagabb 10%-hoz képest érzett relatív romlás, de az elégedetlenséghez mindenesetre elég, különösen a lakásvásárlás előtt álló fiatalok esetében. Már egy rövid séta után is érzi az ember, hogy ez a középosztály mozgalma, ha forradalomnak nem is mondható. A fesztiválhangulatú estékben sok kisebb csoport is megfogalmazta elégedetlenségét, van sarkuk az elvált apáknak, a melegeknek, a civil házasság hiánya ellen tiltakozóknak. Nyelviskolák (az ulpánok) tan-sétákat vezetnek az utcákon, mert a plakátokról kiválóan lehet tanulni a szlenggel keveredett társadalmi-politikai nyelvet.

Az első, még augusztusban megrendezett több százezres tüntetés után a kormány is lépni kényszerült és felállított egy bizottságot, hogy az javaslatokat dolgozzon ki a társadalmi feszültségek csökkentése érdekében. A bizottság névadó vezetője, Trachtenberg (latin átírásban Trajtenberg, mert argentin származású) professzor, jelentős érdemeket és általános elismerést szerzett a felsőoktatási reform kidolgozásával.

Szeptember első szombat estéjére (itt ez a nagy tüntetések időpontja) hirdették meg az egymilliós tüntetést, amit úgy értettek, hogy Izrael összes városában ennyien vonulnak majd az utcákra. Ez a nagyon ambiciózus terv ugyan nem valósult meg, de közel félmillió embert, a lakosság 6%-át azért sikerült mozgósítani. Ebből Tel Avivban kb. 350 ezren vettek részt a várost átszelő felvonuláson, majd a legelegánsabb designer üzletekkel szegélyezett Kikar haMedinan megtartott nagygyűlésen. A közönség 90%-ban itt is a középosztályból került ki, ez még messziről is jó látszott, még a mi lakóparkunkból is jó néhány család kivonult. A gyűlés nagyon békés volt, egy pillanatig se voltak veszélyben az elegáns boltok kirakatai. A leggyakrabban skandált mondat: „A nép társadalmi igazságosságot követel”. (Ezt héberül kicsit jobban lehet üvölteni, mert hat szótaggal rövidebb: Haam dores cedek hevrati.) Persze voltak Netanyahut hazaküldő és egyéb kevésbé udvarias jelszavak is. A két fő szónok a mozgalom vezérévé vált Dafna Líf és a diákszövetség elnöke volt. A beszédek többek közt arról szóltak, hogy Izraelben a fiatal generáció egy igazságosabb társadalmat akar, elege van a kapitalizmus embertelenségeiből. Nem lennénk Izraelben, ha egy ilyen tüntetésen bibliai idézet nem kerülne a transzparensekre: Igazságot, igazságot kövess (5 Mózes, 16:20).
Az 50-60 éves generációt a gondolatok, a megfogalmazások és az egész mozgalom frissessége a ’68-as diáklázadásokra emlékeztették, a még idősebbeket pedig az országalapítók szocialista-szociáldemokrata gyökereire.

A mozgalom kétségtelenül nagy támogatottsága, a politikára és a társadalom egészére kifejtett, sokakat meglepő mértékű hatása ellenére bőven lehet kételkedő hangokat is hallani, amik elsősorban a középosztály-orientáltságot kritizálják. Egy tipikus beszélgetésnek voltam tanúja a követség közelében lévő kis halas-sajtos boltban, a nagy tüntetés előtti napon. A hatvanas tulajdonos egy vevővel beszélgetve mondta, hogy el kell menni a másnapi tüntetésre, mert az mindannyiunk ügye. Mire a kb. húsz évvel fiatalabb kisegítője közbeszólt: ő bizony nem megy el, miért is menne. A tulaj erre azt válaszolta, hogy pl. a lányáék mindketten vezető beosztásban dolgoznak jó menő cégeknél, de a hónap végére mindig pénzzavarban vannak. Mire a fiatalabb: hát persze, most költöztek Tel Avivban egy ötszobás penthouse lakásba nagy törlesztő részleteket fizetve, új autójuk van és a három gyereknek minden új kütyüt megvesznek.

A gazdasági válság Izraelben

Izraelt egy meglehetősen jó kiinduló helyzet (ld. a 2008. májusi bejegyzést) után kevésbé sújtotta eddig a válság, mint a legtöbb fejlett országot, 2009-re 1%-os gazdasági visszaesést prognosztizálnak, a bankrendszer pedig viszonylag stabil. A pénzügyi szektorban állami mentőövekre ezidáig nem volt szükség, elemzők ezt az izraeli bankok és biztosítók (külföldi bank szinte nem is működik itt) konzervativizmusának tudják be, amit egyesek már inkább régimódiságnak neveznek. Lévén az izraeli gazdaság is nagyon nyitott, az export piacok beszűkülése, a munkanélküliség növekedése, a hitelezés elnehezülése azért súlyos gondokat jelent. Az új kormány itt is a múlt héten jelentett be egy két évre szóló gazdaságélénkítő csomagot, amelynek öt fő elemét felsorolom, azt gondolom mindenképpen érdekes.
· Hitel-ösztönzés állami garanciavállalással, és külön alapokkal az export hitelezésre és a kisvállalkozások hitelezésére, összesen 22,6 milliárd sékel (kb. 1,300 milliárd Ft)
· Lényegesen csökkenteni akarják a vendégmunkások számát, ezzel is segítve a hazai munkaerő helyzetén. Becslések szerint kb. 400 ezer vendégmunkás dolgozik Izraelben, ezek 2/3-a illegálisan.
· Egy 2016-ig tartó vállalkozási nyereségadó és személyi jövedelemadó csökkentési programot indítanak el, 2009-ben csak kis lépéssel.
· Az elmaradott régiókban foglalkoztatási támogatásokat, átképzési programokat indítanak.
· Növelik a befektetéseket a fizikai és szellemi infrastruktúrába, elsősorban az oktatásba, a kutatás-fejlesztésbe és az Amerikába elszívott agyak visszahozatalába.

Természetesen, mindezeknek kihatása van a költségvetésre, a hiány a korábbi évek 1% körüli értékéről várhatólag 6%-ra fog nőni, és a csökkenő adóbevételek kompenzációjához még így is szükség lesz megszorításokra és a fogyasztáshoz kötődő adók emelésére.

Reklám és politika

Héber tudásom sajnos egyelőre még nem teszi lehetővé, hogy átfogó képet adjak az izraeli reklámok stílusáról, hangulatáról. Nemrégiben azért volt egy – számomra is érthető - kampány, ami elég érdekesen és nálunk szokatlan (lehet, hogy akár a reklámtestület által nem is engedélyezett) módon keverte bele a politikát a reklámba. Történt ugyanis, hogy pár nappal azután a tanúvallomás után, ami egyértelművé tette, hogy Olmert jelenlegi miniszterelnök, korábbi miniszteri posztjain különböző pénzösszegeket fogadott el kampány vagy esetleg magán célra, egyik reggel kék plakátok és osztogatott szórólapok lepték el a várost, amiken nagy betűkkel csak annyi állt, hogy Olmert ártatlan. Kiderült, hogy ez egy szójáték volt, mert az ártatlan és a jogosult héberül ugyanaz, így a szó második jelentésével már értelmet kapott a kisbetűs folytatás, miszerint Olmert jogosult a 60 ezer Sékel kedvezményre, mint állami alkalmazott, ha az egyik építőcég lakásaiból vásárol. (A képen a szórólap.) Pár nappal később a politikai korrektség jegyében más politikusok neveivel is megjelentek ugyanezek a plakátok, amik mégsem az ártatlanság kérdésében foglaltak állást. A reklámkampány értékeléséhez fontos tudni, hogy mostanában Izraelben a média és az emberek egyfolytában csak azt találgatják, hogy Olmert ártatlan-e, vagy sem. (Mikor ezt írom, azért ez eldőlni látszik, a nem irányába.)
Azt mondják egyébként, hogy az izraeli reklámokra általában jellemző ez a fajta, meglehetősen erős, provokatív stílus.

Az izraeli gazdaságról

A tekintélyes Jerusalem Post napilap pészachi számában másfél oldalas interjú jelent meg Stanley Fischer-rel, az Izraeli Nemzeti Bank elnökével (kormányzójával). Stanley Fischer neves közgazdász, az MIT és a Héber Egyetem professzora, 6 évig volt a Világbank elnökhelyettese és 7 évig az IMF vezérigazgató-helyettese, 3 éve vezeti az Izraeli Nemzeti Bankot.
Az alábbiakban ebből az interjúból ismertetek néhány olyan gondolataot, ami az otthoni gazdasági viták szemponjából is érdekes.

Az izraeli társadalomban megfigyelhető növekvő szociális szakadékra vonatkozó kérdésre a bankelnök válaszában egyrészt azt fejtette ki, hogy ez a jelenség - összefüggésben a technológiai fejlődés meghatározó gazdasági szerepével – minden fejlett társadalomban megfigyelhető, ugyanis a tudás folyamatos relatív felértékelődése húzza szét a jövedelmi ollót. Ugyanakkor ezt súlyos problémának nevezte, és fontosnak tartja a leszakadóban lévő rétegeknél a magasabb gazdasági részvételi arány elérését.
Elfogadhatatlannak tartja azonban, hogy az adóterhek növelésével vagy a húzóágazatok magasabb terheivel mérsékeljék a szociális különbségeket. Rövidtávon egyedül a legalacsonyabb jövedelmek adómentességét és a legalacsonyabb nyugdíjak emelését tartja járható útnak, hosszabb távon pedig az oktatás és az infrastruktúra fejlesztésében látja a különbségek mérséklésének eszközét.
Stanley Fischer elmondta, hogy az izraeli életszínvonal megközelíti a spanyolt és a cél az, hogy kicsit több, mint 10 év alatt elérjék a fejlett nyugat-európai szintet, ehhez viszont fent kell tartani az elmúlt 5 év 5-6%-os növekedését, a nyugat-európai katonai kiadásoknál 5-ször magasabb védelmi költségvetés mellett. A növekedés egyben a szegénység és egy sor más társadalmi probléma felszámolásának is az egyetlen fenntartható útja, továbbá ez szabhat gátat az agyelszívásnak is. Véleménye szerint, ha sikerül kezelni a jelenlegi globális lassulást, és fenntartani a költségvetési fegyelmet és megtartani a legjobb agyakat, akkor Izrael előtt hatalmas növekedési potenciál van. A béke elérése pedig még további lehetőségeket nyitna meg az egész régió számára.
Fontosnak tartja, hogy az izraeli kormányoknak 2003 óta - a különböző érdekcsoportoknak és a jó gazdasági eredmények csábításának ellenállva - sikerült a költségvetési deficitet folyamatosan csökkenteni és 3 éve 2% alatt tartani. Kritikusnak tartja, hogy az állami adósságteher tovább csökkenjen a mostani 80%-os GDP arányos értékről, ezzel csökkentve az állami kamatterheket és nem rontva a közelmúltban A1-re emelt hitelminősítést. Még 5-6 évi növekedésre és szigorú költségvetésre van szükség, hogy a kormány olyan helyzetbe kerüljön, amikor nemzetközi válság esetén aktív költségvetési politikával stabilizálhatja a gazdaságot.
Nagy kihívás az izraeli gazdaságnak a gyenge dollár, és a lassuló amerikai gazdaság, lévén az USA a legjelentősebb exportpiaca Izraelnek. Pozitívnak tartja, hogy már látható jelei vannak az export EU felé történő hangsúly áthelyeződésének.

Száguldó izraeli gazdaság

Közétették az első negyedéves adatokat, eszerint a GDP 6.4%-kal nőtt (éves szinten), a beruházások pedig 23,7%-kal, az export 21.5%-kal. A lakossági fogyasztás közel 12%-kal nőtt, a munkanélküliség 0.1%-kal 7.7%-ra csökkent. Ezekkel az adatokkal – a nemzetbiztonsági helyzet és a politikai bizonytalanságok ellenére - Izrael a világ leggyorsabban növekvő gazdaságai közé tartozik. Mindezek a növekedési adatok 1.5%-os inflációval és 1%-os költségvetési hiánnyal társulnak. Hát…
Jánosy Ferenc is örülne az elmúlt negyedévek izraeli adatainak, hiszen helyreállítási ciklus elmélete ismét igazolást nyert: 2006. 3. negyedévében a második libanoni háború miatt a GDP 4%-kal csökkent, amit a 4. negyedév 10%-kos növekedése máris kompenzált és az idei év első negyedéve visszaállt a korábbi negyedévek növekedési rátájára, illetve annál 1%-kal még gyorsabbra.