Izraeli-arab együttélés – a nyelvben

Az együttélés problémáiról könyvtárnyi az irodalom, de van egy terület, amiről olvasni nem sokat lehet, de itt élve annál inkább feltűnik az embernek. Ez pedig a héber és az arab közti szóátvételek intenzitása. Mivel héberül kicsit értek, és inkább ilyen közegben mozgom, elsősorban a héberbe átvett arab szavakról, kifejezésekről van tapasztalatom. Az egyik lépten-nyomon hallott szó a héberben a ’yalla’, ami arabul kb. ’gyerünk’-öt jelent és a héberben is így használják, de különösen szép nyelvi példány az elköszönéskor használt arab-angol ’yalla bye’. Azt persze mondanom sem kell, hogy mint minden nyelvbe, a héberbe is rengeteg angol szó szivárog be, bár nagyon sok mindenre találnak ki héber szavakat és ezek közül sok meg is honosodik. Amíg az angolból elsősorban a modern élet fogalmai kerülnek át, az arab inkább a szleng forrása. Ilyen például a ’szabábá’, klassz, ’király’ jelentéssel, vagy az ’achla’, hasonló pozitív tartalommal.
Természetesen egy sor étel arab neve is belekerült az izraeli héberbe, a falafel-től a svarmáig. Az arab szavak persze nemcsak az Izraelben történő együttélés során kerültek át a héberbe, sok szót (és ételt) hoztak az arab országokból származó, arab anyanyelvű zsidók is. Mivel két rokon nyelvről van szó, feltehetőleg ez is hozzájárul az átvételek jelentős számához.
A szóátvételek a másik irányban is működnek, csak ebből ritkábban van saját élményem. Ilyen volt egyszer, amikor egy ramlei arab vendéglőben ücsörögtem egyedül, mellettem néhány fiatal arab fiú egy notebook-kal foglalatoskodott, és jól ki lehetett venni a beszédükből a ’máchsev’ és ’tochnit’ szavakat, amik az angol szavak hebraizálásának sikeres példái (számítógép és szoftver).
Ugyancsak a héberből került át a helyi arab nyelvbe a ’ramzor’ (forgalmi jelzőlámpa), vagy a mindennapi élet egyik kevésbé kellemes velejárója a ’máchszom’ (ellenőrzőpont).

Gázai háború - Tel Avivból

Amikor a hihetetlenül kavalkádos, színorgiás, zajos India után leszálltunk Tel Avivban és elindultunk hazafelé, egyáltalán nem az jutott eszünkbe, hogy egy háborút viselő országba érkeztünk, hanem sokkal inkább az, hogy egy békés, nyugodt szigeten vagyunk.Ha pusztán a híradásokat nézzük, megérti az ember, hogy az otthoniak közül sokan aggódnak, sőt vannak, akik lemondják az ideutazást. Elnézve azonban a Tel Aviv-i utcaképet, mindebből semmit nem lehet érzékelni. Az emberek a szokásos módon járnak a munkába, reggel-este dugókban cammognak az autók, délutánonként a kávézók tele vannak. A munkahelyeken ugyanúgy folyik a munka, sehol nem érzékelni fennakadást. Persze az emberek hangulatára azért rányomja bélyegét a háború, nincs olyan beszélgetés, amiben ne jönne elő, nincs olyan ember, akinek a családjában vagy ismerősei között ne lenne behívott katona, vagy a rakétákkal fenyegetett és támadott déli városokban lakó rokona, ismerőse. És persze ezek a „déli városok” esetleg csak 30-40 km-re vannak Tel Avivtól. A mostani háború támogatottsága nagyon magas a zsidó lakosság körében: a hadjárat harmadik hetében végzett felmérés szerint is kb. 80% szükségesnek ítélte a gázai intervenciót és megfelelőnek, vagy egyenesen kiválónak tartja annak katonai vezetését. Ugyanakkor semmiféle háborús pszichózist nem tapasztalni, az akciót egyértelműen szükséges rossznak tartja mindenki. Tel Avivban a baloldali megmozdulások hagyományos helyszínén, a Rabin téren, azért volt egy háborúellenes tüntetés, a szokásosnál sokkal kisebb létszámmal.
Egy érdekes momentum, amit olyanok meséltek, akiknek rokonukat hívták be: most volt először, hogy a katonáknak le kellett adniuk a mobiltelefonjaikat és csak akkor kapták vissza, amikor a bevetésről visszatértek a pihenőhelyre. Az a pár szülő, akivel erről beszéltem, érteni vélte és elfogadta ezt.
Ami a követségi munkát illeti, két területen jelent a háború többletet: a Gázai-sávban élő magyar-palesztin családok evakuálásának szervezése a mi feladatunk és persze a helyzet alakulásáról szóló jelentések készítése gyakran óráról-órára aktualizálva.

Izraeli-palesztin-magyar tudományos szeminárium Miskolcon

December 10-12. között rendezték meg Miskolcon az izraeli-palesztin-magyar nanotechnológiai együttműködés nyitó szemináriumát. A szemináriumon részt vettek az izraeli Héber Egyetem, a palesztin AlQuds Egyetem és a miskolci Bay-Nano Kutatóintézet kutatói, valamint a nanotechnológia más fontos magyar kutatóműhelyeinek képviselői, összesen több mint 40-en. A szeminárium keretében meghatároztak jövőbeli közös kutatási témákat és a három intézmény képviselői szándéknyilatkozatot is aláírtak a munka folytatásáról. Az eseményről viszonylag sok helyen beszámolt az izraeli és magyar sajtó is (Népszabadság, HVG, Index) politikai jelentőséget is tulajdonítva az együttműködésnek. A képen a résztvevők egy része látható, egy Jeruzsálemben korábban megrendezett közös ebéden:

Balról: Assaf Friedler, Danny Porath, Mukhles Sowwan, Hassan Dweik, Szentgyörgyi Zoltán, Korányi László

Ez eddig a hivatalos közlemény, de persze az is nagyon érdekes volt számomra, amit az izraeli és palesztin vegyes csapattal eltöltött idő jelentett. Odafelé mind a hatan együtt utaztunk a hajnali repülőn, 3 izraeli, két palesztin és én. A Ben Gurion reptéren már ott vártak a palesztin kollégák, mivel ők mentek ki a leghamarabb, a várható (és be is következett) alaposabb biztonsági ellenőrzés miatt. Az együttlét az elejétől fogva nagyon fesztelen és kellemes volt, sok mindenről beszélgettünk. A „kényes” kérdések is időnként előjöttek, de ezek soha nem rontották el a hangulatot, nem váltak személyessé. Voltak olyan történetek, amiket már láthatóan nem először meséltek el. Ilyen például az egyik alaptörténet, ami arról szólt, hogy amikor a palesztin fizikus (Mukhles) jelentkezett a Héber Egyetem nano-laboratóriumába, hogy ott szeretne doktorálni (Ammanban végzett és konferenciákról már ismerte a labor vezetőjét (Dannyt)), akkor a labor kutatói közül sokan nagyon ellene voltak, féltek, befogadni egy palesztint, mivel mindez a 2. intifáda kellős közepén történt. Végül a labor vezetője eldöntötte, hogy felveszi és néhány hónap után már mindenki átélte, hogy mennyire más egy valóságos embert megtapasztalni, mint az arctalan ellenségtől félni. Persze ehhez az is fontos volt, hogy Mukhles jó kutató, kellemes ember és Dannyval kifejezetten jóba lettek.
A párhuzamos történet a palesztin oldalról arról szól, hogy az AlQuds Egyetemnek azok a vezetői, akik szószólói az izraeli tudósokkal, egyetemekkel való együttműködésnek, gyakran kapnak éles kritikákat különböző rendű és rangú palesztin vezetőktől, miszerint nem együttműködni kell, hanem éppen minden téren bojkottálni az izraeli egyetemeket. Egy alkalommal erre az AlQuds egyik alelnöke azt válaszolta magas rangú kritikusának, hogy talán kezdjék a bojkottot az izraeli elektromos művekkel és ne használják az áramot, aztán folytassák a mobiltelefonozással, meg az internettel (ezeket mind az izraeliek szolgáltatják a palesztin területeken) és csak utoljára vegyék elő a tudományt, ami egyértelműen a palesztin társadalom fejlődését és a jövőt szolgálja. Ezután egy darabig békén hagyták őket. (Persze a dolgok azért nem mindig rendeződnek el ilyen könnyen és pozitívan.)

Izraeli-magyar-palesztin tudományos együttműködés

A munkám egyik nagyon izgalmas része, hogy olyan kapcsolatokra nyílik lehetőségem, amire korábban nem is gondolhattam. Így jutottam el a kelet-jeruzsálemi székhelyű, palesztin, Al-Quds Egyetemhez, amelynek nemzetközi hírű rektora, Sari Nusseibah, nagy erőfeszítéseket tesz a palesztin-izraeli tudományos kapcsolatok építése érdekében. (Tulajdonképpen önéletrajzi könyvének elolvasása után határoztam el, hogy meg szeretnék ismerkedni vele.)
A 10 palesztin egyetem közül ez az egyetlen, amelyik nyíltan vállalja az izraeli tudósokkal való együttműködést, büszke arra, hogy izraeli mintára csináltak tudományos múzeumot és úgy vélik, hogy ezek az együttműködések a békét építik.

Az Al Quds Egyetem EU támogatásból felszerelt nano-technológiai laboratóriumát egy olyan kutató vezeti, aki PhD-jét a Héber Egyetemen csinálta és azóta is tartják a kapcsolatot ottani professzorral. Innen adódott az ötlet, hogy ezen a Magyarországon is kiemelt területen ki lehetne alakítani egy háromoldalú együttműködést a miskolci nano-technológai intézettel.
Miután a három intézmény (Héber Egyetem, Al Quds Egyetem és a Bay Zoltán intézet felvette egymással a kapcsolatot egy háromoldalú nanotechnológiai kutatási projekt elindítása érdekében, elektronikus úton megkezdődött a kutatók előzetes ismerkedése. Ennek során a nanotechnológia és biokémia határterületein sikerült olyan kutatási témákat találni, amelyek mindhárom intézmény számára érdekesek, továbbá az is kiderült, hogy az egyes intézmények műszerparkja is jól kiegészíti egymást. A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal pozitívan bírálta el a benyújtott közös pályázatot és így 2008. decemberében Miskolcon sor kerül egy közös szeminárium megrendezésére, amelyen mind a három intézmény, valamint további magyar kutatóhelyek vesznek részt. A szeminárium második felében közösen megtervezik a kutatási projekt további fázisait, amelynek finanszírozására várhatólag közös pályázatot nyújtanak be az EU 7. kutatási keretprogramjához (FP7).
Szerencsére sokan úgy látják, hogy egy ilyen projektnek a konkrét tudományos eredmények elérésén túl, van egy olyan vetülete is, hogy Magyarország is csatlakozik azon kis számú országok csoportjához, amelyek tudományos együttműködések építésével kívánnak hozzájárulni a megbékélés ügyéhez.

Sulha projekt - újralátogatva

Egy éve írtam - meglehetősen lelkesen - arról a zsidó-arab táborozásról, amely a latruni kolostort övező ligetben zajlott. A tábor után megkeresett az ott megismert egyik szervező (Sa’ar) és azon túl, hogy jót beszélgettünk, tudtam neki néhány hasznos pályázati lehetőséget is ajánlani, elsősorban az EU izraeli delegációjánál (olyan, mint a követség).
Hangulatában, jellegében az idei tábor nagyon hasonlított a tavalyihoz, a képek talán visszaadnak ebből valamit. A háromnapos program viszont – amiből csak egy pár órát láttam- most nagyon változatos volt. A témák a legfájdalmasabbaktól (mindkét oldali áldozatok hozzátartozóinak beszélgetése) a legkönnyedebbekig (hastánc) terjedtek. Sok vallási beszélgetés is volt, zsidó-muszlim-keresztény, sőt a hinduizmust is bevonó csoportokban. Sa’ar elmondta, hogy idén először sikerült ortodox zsidókat is elhívni a táborba, ami szerinte annak köszönhető, hogy a hit megbékélésben játszott fontos szerepéről nagyon sok szó esett, úgy láttam, a vallás központi szerephez jutott. Ugyanakkor az egész tábort belengte egy „New Age” hangulat, az öltözékektől a témákig. Mialatt ott voltam, például egy „Istenanya” női zenekar táncolt, énekelt, tulajdonképpen valamiféle szertartást adtak elő. Ebben azért arabok nem léptek fel, ez már túlságosan sok kihágás lett volna egy muszlim nőnek.
A résztvevők közül kb. 400-an a Palesztin Hatóságból, sőt a Hamasz uralta Gázából érkeztek. A jelenlegi helyzetben ez igen nagy dolognak számít, különösen, ami Gázát illeti. A szervezőknek hetekkel előbb le kellett adni a listát és az izraeli biztonsági szervek kiszűrték azokat, akiknél biztonsági kockázatot láttak. A szervezőknek így is személyes felelősséget kellett vállalniuk a határon átengedett résztvevőkért, ami azért okozhatott álmatlan éjszakákat, hiszen sokan nemcsak a tábort, hanem Tel Avivot vagy Haifát is látni akarták.
A tábor neve pontosan „Sulha felé 2008” volt, ami jól kifejezi, hogy ez egy lépés a megbékélés útján, tudva, hogy ez az út még nagyon sok lépésből áll. Mindenestre ma már évközben is szerveznek programokat, szaporodnak a nemzetközi kapcsolataik és idén már a sajtó is viszonylag nagy terjedelemben számolt be a rendezvényről.
(A szulha szó arabul megbocsátást jelent, hasonlóan az alakjában is közeli a héber szliha szóhoz. A szulha azonban az arab világban nemcsak megbocsátást jelent, hanem azt az eseményt is, amikor két vérbosszúkba belegabalyodott család vagy klán tekintélyes vezetői leülnek egymással a gyilkos folyamat lezárására.)

Tábor érzés

A Jerusalem Post heti műsorfüzetéből értesültem, hogy a Jeruzsálem és Tel Aviv közt félúton fekvő latruni kolostor körül zsidó-arab fesztivál lesz. A fesztivál neve Sulha, ami arabul ugyanazt jelenti, mint héberül a szliha, vagyis megbocsátást. Mivel délelőtt Jeruzsálemben volt hivatalos dolgom, úgy gondoltam, visszafelé megállok egy kicsit és megnézem mi is ez az egész.
A domboldalon fekvő kolostor körül fenyőkkel tarkított, gyönyörű olajfaliget található és ahogy közelebb mentem, már a látványtól azonnal elfogott a régi olvasótáborok hangulata: a széleken kisebb-nagyobb lakósátrak voltak felverve, az egyik oldalon nyitott oldalú közös sátrak, kaja és vezetőségi sátor, középen elszórva 10-15 fős csoportok üldögéltek és beszélgettek. Mások lazán heverésztek, lődörögtek, gyerekeket legeltettek.
A háromnapos tábor (hivatalos nevén fesztivál) célja, hogy arabok és zsidók együtt élve, étkezve, beszélgessenek a konfliktus különböző aspektusairól, közelebb kerüljenek az álláspontok és eljussanak a kölcsönös sérelmek, sebek megbocsátásáig. Izraeli zsidókon és arabokon kívül jöttek a palesztin autonómia területéről, sőt Afrikából, Amerikából és Indiából is résztvevők.
Két csoportba ültem be kb. fél-fél órára – az egyikben a vallás szerepéről folyt a vita, hogy vajon min múlik, hogy a vallás fanatizálja-e vagy megbékíti a feleket. A másik csoport sokkal személyesebb volt és az együttélés problémáit feszegette, pl. milyen a kapcsolat egy egymás melletti zsidó és arab falu között, milyen sérelmeket hordoznak az arabok, miért érzik úgy a zsidók, hogy nincsenek biztonságban egy arab városban, stb. Többen feltették a kérdést, hogy hogyan lehet innen továbblépni, mit tehet egy ilyen, egymáshoz mégiscsak pozitívan viszonyuló laza csoport. A köröket egy-egy ember moderálta és az beszélhetett, akinél a csoport olajága volt.
A végén röviden beszéltem egy arab és egy zsidó szervezővel, akik elmondták, hogy a 6 éve kb. 100 emberrel indult táborozás mára ezreket vonz, - legalább egy kis időre - (amikor ott voltam, azért csak pár százan lehettek), mivel sokan jönnek az esti kulturális programokra. Érdekes módon, a hasonló rendezvényektől eltérően, az arabok vannak többségben, bár az utolsó, csütörtöki nap ebédidejében kb. fele-fele volt az arány. Maga a Silha Peace Project, most már egy állandóan működő szervezet, két tábor között is szerveznek programokat.
Nagyon keveset láttam az egészből, de jó érzés volt ott lenni, jó volt látni, hogy ilyen is van, hogy valódi dolgokról folynak a beszélgetések. Különösen jól esett újra megérezni egy ennyire más közegben az olvasótáborok nehezen meghatározható laza, de mégis egymásra figyelő, a világot jobbítani akaró, speciális hangulatát.