„Ez csak Izraelben lehetséges”

Izraelben gyakran hallani a fordulatot, hogy ez csak Izraelben lehetséges. Ezt mondják pozitív és negatív értelemben is, és meg kell adni, sokszor a felkiáltást kiváltó dolog, esemény tényleg nem nagyon fordulhat elő máshol.

Az amerikai iskola gimnáziumi (high-school) végzősei számtalan rendezvénnyel búcsúznak az iskolától és egymástól, ezek némelyikére a szülök is hivatalosak. Az egyik szülő által a gyerekeknek és a szülőtársaknak rendezett parti után jött ki az én számon is, hogy ez csak Izraelben lehetséges.

Az asztalnál, ahol én is ültem, csak nem-izraeliek voltak, így aztán röviden elmondtuk egymásnak, hogy kit mi hozott Izraelbe. A házigazda egy amerikai repülőgépgyártó mérnöke volt, akinek a cége kisméretű sugárhajtású repülőgépeket (excutive jet) gyárt és izraeli-amerikai vegyesvállalatuk egyik vezetőjeként dolgozik 4 éve Izraelben. Az egyik amerikai protestáns egyház tagja, de itt Izraelben teljesen rákattant az ótestamentumra és megmaradva ugyan kereszténynek, de teljesen átértékelte hitét. Egy másik úr a Bahai vallás haifai világközpontjának az igazgatója volt, iráni származású, de az ajatollahok hatalomátvétele után – sok bahai hívőhöz hasonlóan – a megindult üldöztetések elől családjával Amerikába menekült. Mint amerikai érkezett tizenöt éve - szintén iráni származású - feleségével Izraelbe, hogy a Bahai Világközpontban dolgozzon. A harmadik úr az egyik amerikai evangélikus keresztény egyház izraeli központját vezeti évek óta, fő feladata az idelátogató zarándokok programjának szervezése, de emellett már egy könyvet is írt a jézusi gondolatok zsidó gyökereiről. A negyedik én voltam, akit – mint az olvasó már tudja – az izraeli tudomány és high-tech magyar kapcsolatainak erősítésére, tapasztalatainak magyarországi adaptálására küldött ide hivatalom (és mellesleg ezt a blogot is írtam…).
A címben szereplő mondat ezután a beszélgetés után hagyta el a számat.

A Bahai igazgató munkahelye

és ahova csak protekcióval lehet bejutni...

 

Fogadás a jeruzsálemi városházán

A jeruzsálemi városháza szokásos (polgári) újév köszöntő fogadása egyben a tavaly év végén megválasztott új polgármester nyilvános beiktatási ceremóniája is volt. Az eseményen én képviseltem a magyar nagykövetséget és igazán nem bántuk meg az esti felautózást a szent városba. A „vallások közti béke” mottóját viselő rendezvényre gyülekező vendégsereg látványa olyan volt, ami a világ semelyik más városában sem képzelhető el: elsőnek, a tömegből magasan kiemelkedő magas görög-keleti kalapok tűnnek fel, majd a különböző burnuszok, turbánok, rabbi-kalapok, szerzetesi és apáca ruhák. Úgy tűnt, hogy a Jeruzsálemben jelenlévő összes keresztény felekezet vezetői fontosnak tartották a megjelenést, az evangélikusoktól, az etióp ortodoxokig, legalább egy tucatnyi különböző keresztény egyház képviseltette magát. Ott volt az Óváros és Kelet-Jeruzsálem különböző kisebb közösségeinek vezetői, a mukhtárok egy része is. Három egyházi vezető beszéde nyitotta meg az ünnepséget: a muszlimok részéről Abdul Aziz Bukhari, szufi sejk (ő azért nem a mainstream muzulmán közösség képviselője, mivel családja üzbég származású), a keresztények részéről III. Theosphius görögkeleti pátriárka és a zsidók részéről pedig Rabinowitch rabbi, a Nyugati Fal (Siratófal) és jeruzsálemi szent helyek rabbija. A beszédek általában a békéről és az együtt élő vallások egymás iránti tiszteletéről szóltak, egyedül a görögkeleti pátriárka említette meg a gázai harcok mindkét oldali áldozatait, valamint reményét fejezte ki, hogy az egyházi ingatlanok sok száz éves előjogait az új városvezetés jobban tiszteletben fogja tartani, mint az előző. Ezután következett a frissen megválasztott, független Nir Barkat polgármester, aki a 3 milliárd hívő számára szent és fontos, város békére alapozott, turizmusra épülő prosperitási lehetőségeiről beszélt. A várost - egységének megőrzése mellett - a lakói által tulajdonolt „részvénytársaságként” definiálta, amit a városi tanács, mint a polgárok által ellenőrzött igazgatóság vezet. A hasonlat nem véletlen, a 49 éves Barkat high-tech vállalkozóként jelentős vagyont szerzett, többek közt egy technológiai inkubátor tulajdonosa is volt, mielőtt a városi politikába beszállt. Az ünnepséget követő fogadás természetesen kóser volt és a muszlimokra tekintettel alkoholmentes.

Szukkot

Az őszi ünnepek olyan sűrűn követik egymást, hogy az embernek olyan érzése támad, mintha csak azért lenne egy-egy munkanap beiktatva a permanens ünneplésbe, hogy észrevegyük a különbséget, no meg be lehessen vásárolni. Az állami hivatalok, minisztériumok be is zárnak szukkot egy hete alatt, ami most ráadásul úgy esett, hogy a Jom Kipurral és egy hétvégével együtt lényegében kéthetes szünetet eredményezett.
A szukkot, magyarul a sátoros ünnep, ha szabad ezt a kifejezést használni, nagyon helyes ünnep, komoly felnőttek és kis gyerekek kertekben, teraszokon nagy sátrakat építenek és díszítenek, amiknek a fala vászonból, vagy fából van, a befedésükre pedig az az előírás, hogy úgy kell növényeket (nád, pálmaág) elhelyezni, hogy az ég átlátszódjék. Az ünnep maga, az egyiptomi kivonulás utáni pusztai vándorlás emlékére kívánja meg, hogy egy hétig sátorban étkezzenek, sőt ha lehet ott is aludjanak.
Az ünnep előtt rengeteg autót látni pálmaágakat szállítva, amiket a sátrakhoz gyűjtöttek a megnyírt pálmák alól. Természetesen, ahogy ez elvárható, a kereskedelem is felkészül az ünnepre, a barkácsboltokban lehet komplett fém-műanyag sátrakat (a szükséges nádakkal együtt) is kapni, vagy csak alkatrészeket, azoknak, akik a hagyományos saját építés mellett döntenek.
Az egyik legszebb sátrat (szukát, a szukkot a többes szám), Andres barátunk építette Cur Igál-i kertjükben, az oldalait legyezőpálma hatalmas leveleiből, a tetejét datolyapálma ágaiból. (Ez látható a megterített asztallal a képen.)
Elsőre talán meglepőnek tűnik, hogy több szemleíró is kapcsolatot talált a pénzügyi világ-válság és a szukkot üzenete között. Ahogy a szukkot emlékeztet arra, van olyan helyzet, amikor biztonságos és kényelmes otthonainkat el kell hagynunk és semmitől sem védő falakkal és lyukas tetővel állunk a természetben, úgy a válság is sokakat rádöbbent, hogy a gazdasági stabilitás, a pénzügyi biztonság egyszer csak hirtelen leomolhat körülöttünk és már csak a lyukas fedél van felettünk.

Újév – lesznek új szokások?

Idén szeptember-október fordulójára esett Ros Hasana, a zsidó újév, amit az izraeliek túlnyomó többsége (egy felmérés szerint 86%-a) családi vacsorával és a hagyományos ételek (pl. mézes alma) fogyasztásával ünnepel. Ebből - az ünnep mindkét estéjén - mi is kivettük a részünket, baráti és rokoni meghívásra, ahol a kötelező mézes almán kívül még legalább 8-10, köztük sok további hagyományos fogás tette próbára az állóképességünket.
Van egy érdekes, ősi szokás az ünnep első napján, ami szorosan összefügg annak számvető, bűnbánó jellegével: sokan elmennek valamilyen élő vízhez, tengerpartra, folyóhoz, tóhoz és a bűnöket szimbolizáló morzsákat dobálnak a vízbe, ezzel is erősítve az azoktól való megszabadulás szándékát.
Érdekes megfigyelni Izraelben, hogy az időtlen szokásokhoz néha újak is csatlakoznak, mint például a sárkányeregetés, amit három éve kezdtek el az egyik, Tel Avivtól északra fekvő tengerparti nemzeti parkban, és idén már sokezer ember reptette az újévi jókívánságokkal és áldásokkal teleírt sárkányokat a mindig élénk tengeri szélben. A Herzliya északi szélén, egy tengerbe zuhanó sziklaperemen fekvő, ókori és keresztes-kori romokban bővelkedő Apollónia parkban asztalokat állítottak fel, ahol az ott kapható félkész sárkányokat gyerekek és szülők lelkesen, közösen építették, dekorálták, és eregették a sziklákról, romokról.

Visszatérek még egy kicsit a statisztikákhoz, mert érdekesnek találom a régi keletű, valláshoz kötődő hagyományok magas elterjedtségét. A felnőtt zsidó lakosság 46%-a megy templomba Ros Hasanakor, de a 18-20 közötti korosztályban ez az arány eléri az 59%-ot. Irányzat szerint a megoszlás: 69% megy valamilyen ortodox rítusú helyre, és csak 22% választja a reform vagy konzervatív (neológ) zsinagógákat.
A legszentebb ünnepnek tekintett Jom Kipurkor, a felnőttek kétharmada betartja a szigorú böjtöt, de a fiatalabb korosztálynál ez eléri a 85%-ot. Ugyanakkor a válaszadók többsége ezt nem vallási, hanem tradicionális okokból teszi. (A Jom Kipur számomra új szokásairól már tavaly írtam, 2007 szeptembernél megnézhető.)

Éjszakai élet Jeruzsálemben

Ehhez hasonló címekkel jónéhány cikk jelent meg szeptemberben az izraeli sajtóban, és aki egy kicsit is ismeri a helyzetet, rögtön valami gyanúsat, esetleg iróniát érzett ki a szavakból, hiszen ha valamiről nem híres Jeruzsálem, az az éjszakai élete - legalábbis annak szokásos értelmében. (Aki éjszakai életre vágyik, az Tel Avivban fogja megtalálni ehhez a helyeket, ott viszont hatalmas bőségben és világszínvonalon.)
A szent városban ugyanakkor egy teljesen más értelmű éjszakai élet kezdett egyre népszerűbbé válni az utóbbi években a nem (kifejezetten) vallásosok körében, a zsidó újévet megelőző hónapban. Ez ahhoz a vallásos hagyományhoz kapcsolódik, hogy ebben az időszakban még napkelte előtt bűnbocsánatot kérő imákat mondanak, csoportosan éneklik az erre az alkalomra írt verseket. Ezeket az énekeket Szlichot-nak hívják (ld. a szlicha=bocsánat, megbocsátás szót), amiket a szfárd (keleti) zsidók egy egész hónapon át, az askenáziak (európai zsidók) 4-10 napon át mondanak.
Ilyenkor, különösen a szfárd zsinagógák, egész éjjel nyitva vannak, a Nyugati-fal (Siratófal) előtt pedig rengeteg csoport mondja, mindenki a saját rítusa szerint énekli a szlichotot, fújják a sófárt, a kosszarvból készült kürtöt. Ezek a különös hangulatú helyszínek az utóbbi években egyre nagyobb tömegeket kezdtek vonzani, a legkülönbözőbb rétegekből. Egy ilyen szeptemberi éjszakában az Óváros tele van éneklő vallásos ifjúsági csoportokkal, cserkész-csapatokkal, szabadságos katonákkal és persze turistákkal. Óvatosan be-benéznek a nyitott zsinagógákba és elvegyülnek a nyugati-fal előtt nyüzsgő többezres hívő tömegben. Erre a jelenségre már egy új szót is kitaláltak: szlichoturizmus.
Ebben az évben mindez egybeesett a muszlim Ramadán böjttel, aminek a tiszteletére pedig színes lámpafüzérekkel voltak teli az arab épületek és a városfalak.
Idén már az izraeli Kormányzati Sajtóiroda is szervezett egy kb. 30 fős éjszakai csoportot érdeklődő diplomaták számára, amire mi is elmentünk. Erről a fél 4-ig tartó kirándulásról származnak a saját élmények és persze a képek. A túra végén még megálltunk az ultra-ortodox Meá Sárim negyedben egy egész éjszaka dolgozó és nyitva tartó péknél, ahol az imára indulók veszik meg a friss süteményeket. (A képeken: Szlichot éneklők a Siratófal előtt, Éjféli tömegek a Jaffa kapunál.)
(Megjegyzés: azért van Jeruzsálemben a szokásos értelemben vett éjszakai élet is, vannak nagyon jó kávézók és bárok – csak sokkal kevesebb, mint Tel Avivban, vagy, mint amit egy fővárostól elvárhatna az ember.)

Sófárfújás a Nyugati-fal előtt, éjjel 2-kor:

Karaiták

Idén június közepe tájékára esett Sávuot, az utolsó ünnep a bőséges tavaszi sorozatból. Ünnepek legközelebb már csak ősszel lesznek. Sávuot, az új termés (ld. augusztus 20-a – új kenyér) ünnepe a természeti síkon és a Tóra-adás (a törvénykönyv) ünnepe a vallási síkon. Pünkösdnek az a kapcsolata Sávuottal, hogy ugyanúgy 49 napra, vagyis hét hétre van a húsvéttól, mint Sávuot a Pészach ünneptől. (Sávuot egyébként „heteket” jelent.)
Ez már a második Sávuot volt, amit itt töltöttem és nyilván nem véletlen hogy mindkétszer cikkek jelentek meg a karaitákról. A karaiták egy 8. századból, Bagdadból származó zsidó szekta, és a fő vallási különbségük abból áll, hogy ők csak a mózesi törvénykönyvet és a prófétai szövegeket fogadják el, a későbbi rabbinikus értelmezéseket és törvényeket elutasítják.
A szektának ma kb. 30 ezer tagja van főleg Izraelben, de régebben sokkal jelentősebb volt az arányuk, főleg Egyiptomban és Spanyolországban. Jeruzsálemben kb. 1000 éve jelen vannak, egy zsinagógájuk van a Óvárosban.
Ez a felfogásbeli különbség elég jelentős eltéréseket eredményez a napi életben is, például esznek egyszerre tejes és húsos ételeket, mivel a Bibliában csak az van megtiltva, hogy ne főzd a bárányt anyja tejében, nem ünneplik a bibliai kor utáni ünnepeket, mint a Hanuka vagy a Púrim és a naptárban is vannak eltérések.
A karaitákat a rabbinikus „mainstream” az 1300 éves különállás ellenére általában zsidónak ismeri el, nem úgy, mint a 2000 éve különvált szamaritánusokat.