Magyar előadók Tel Avivban

Az elmúlt két hétben két nagyon különböző magyar előadás aratott igazi sikert Tel Avivban. Kiss Erzsi és az Eric Sumo Band volt az egyik, Heller Ágnes filozófus volt a másik. Az elsőre én igazából Kiss Erzsi miatt mentem el, de az Eric Sumo Band (alias Tövisházi Ambrus), akiket korábbról nem ismertem, nagyon kellemes meglepetés volt. Saját jellemzésük szerint: reggae-rock-soul-jazz. Tel Aviv déli külvárosában egy nagyon népszerű, romkocsma-szerű helyen léptek fel, 5-600 fős közönség előtt, és ahogy a koncert után Tövisházi Ambrus fogalmazott: a számaikat itt jobban ismerték, mint mondjuk Debrecenben.
Heller Ágnes egy kávézóban tartott előadást, illetve inkább beszélgetett az egybegyűltekkel, akik egy zsidó szalon mozgalmat indítottak el a világ különböző pontjain és Izraelben. A Tel Aviv legrégibb negyedében, a Neve Tsedek városészben található nagyon hangulatos kávézóban kb. 30-40, javarészt fiatal ember gyűlt össze, hogy kérdéseket tegyenek fel a zsidó identitás izraeli és diaszpóra-beli problémáiról Heller Ágnesnek. Érdekes volt hallgatni, hogy az identitás kérdések azért Izraelben is felmerülnek, ha nem is pont úgy, mint Magyarországon, és az még külön érdekes és jó volt, ahogy pillanatok alatt kialakult a közönség összhangja Heller Ágnessel.

Gyerekek és öregek

Az izraeli utcakép egyik meghatározója, hogy sokkal több gyereket lehet látni, mint általában Európában. Rengeteg babakocsit tolnak és a csecsemőktől kezdve minden gyerek korosztályból sokan vannak az utcán (persze nem iskola időben). Egy-egy vallásos környéken a tanítás végén vagy szünidőben szinte mindenütt csak nyüzsgő gyerekcsoportokat látni, de még a legszekulárisabb Tel Avivban is sok a gyerek. Az utcai látványt erősíti még az is, hogy az izraeli gyerekek általában sokkal szabadabban vannak elengedve, mint az otthoni gyerekek, sokkal jobban hagyják a szülők, hogy a gyerekek azt csináljanak, amit akarnak, ami alapvetően szimpatikus, de néha azért vannak a többiek számára kellemetlen oldalai is.
A statisztikai adatok persze magyarázatot adnak minderre: az ultra-ortodox településeken. a nők átlagos gyerekszáma meghaladja a 7-et, ezzel lényegesen magasabb, mint a muzulmán nők átlagos gyerekszáma, ami drasztikus csökkenés után, ma 4 körül van. A keresztény araboknál az átlagos gyerekszám éppen csak 2 fölött van, míg a zsidó lakosság egészében kb. 2,8. Ezekkel az adatokkal Izrael lényegesen megelőzi az összes fejlett országot. (Összehasonlításképpen ez a szám Magyarországon sajnos mindössze 1,32 és az EU átlag is 1,5 körül van, egyedül még az USA-ban haladja meg a kritikus 2+-os, pótlási szintet.)
A címben azért szerepeltek az öregek is, mert őket is sokkal jobban látni az utcákon, mint nálunk. Bár a fenti adatok alapján a társadalom egésze sokkal fiatalabb, azért az idősek sem akarnak kimaradni az utcai élet élvezetéből. A már nem önellátó idősek emberekhez nagyon gyakran fogadnak fel – többnyire – fülöp-szigeteki segítőket, akik segítenek lemenni a boltba, vagy akár tolókocsival megsétáltatják őket. Vannak parkok, terek ahol sok tolókocsis, járókeretes idős ember gyűlik össze és beszélgetnek egymással (miközben a segítőik is tudnak találkozni.)

Eilatból

A karácsony és újév közti néhány napot Eilaton töltöttük, a téli nyaralás részletezése helyett csak egy turisztikai és egy szociológiainak nevezhető érdekességet írok le röviden.

Először azért kezdem a földrajzzal: Eilat a Vörös-tenger keskeny keleti öblének a csúcsában fekszik, Izrael középső részeitől kb. 350-400 km-re délre, az út 2/3-a a Negev sivatagon át vezet. Az izraeli Vörös-tengeri partszakasz mindössze kb. 10 km hosszú és ebben a csücsökben 4 ország határolja az öblöt: Egyiptom, Izrael, Jordánia és Szaud Arábia.
Jöjjön a turisztikai érdekesség:
A Delfin-zátony (Dolphin Reef) nevű strand nemcsak a legszebb az egész eilati partszakaszon, hanem az arra kíváncsiaknak igazi delfin élményeket is nyújt, nemcsak a nevében. A strand egy hálókkal elkerített jó nagy területén 7-8 delfin él, akiket (valahogy jobban esik az "aki") úszó mólókról lehet bámulni, lehet nézni az etetésüket és az emberekkel való barátkozásukat. Aki még ennél is több kapcsolatra vágyik velük, az további kb. 200 Sékel (kb. 9,000 Ft) befizetése után búvárfelszerelésben együtt úszkálhat a delfinekkel, akik – kívülről úgy tűnt - tényleg örülnek az emberi társaságnak.
A szociológiai megfigyelés:
A téli eilati közönség között igen sok arab nyaralót látni, hallani. A mi szállodánkban is a vendégek legalább 10-15%-a láthatóan muzulmán arab volt (fejkendős, beöltözött nők), de mint kiderült voltak keresztény arabok is, akiket igazán csak a nyelvük alapján lehet megkülönböztetni a zsidók többségétől. Izraeli arabok voltak, jordániai rendszámú kocsit összesen csak egyet láttam. Egy kb. korombéli úrral beszélgetésbe is elegyedtem a medencében, kiderült, hogy haifaiak, a 4 gyerek egy keresztény iskolába jár, a nagyobbak már egész jól tudtak angolul (héberül persze nagyon jól beszéltek). A férfi építőmérnök és építési vállalkozása van, ahogy elmesélte, jól megy neki. Meg is hívott magához, ha Haifán járok. Én mindenesetre örültem, hogy láthatóan van már egy jómódú, polgáriasodott arab réteg is Izraelben, akik teljes természetességgel nyaralnak együtt a többiekkel.

Szilveszter Izraelben

Ha már írtam a karácsonyról, akkor úgy gondolom, a teljesség kedvéért a szilveszter is megérdemel egy bejegyzést. A zsidó újév kapcsán már röviden elmélkedtem a két újév megünneplése közti különbségekről (ld. a 3. szeptemberi bejegyzést).
Tehát január 1-e nem ünnep és persze december 31-e sem az a nem dolgozással eltöltendő munkanap, ami nálunk. Vannak például izraeli cégek, ahol pont az év utolsó napjára teszik a tervjóváhagyó igazgatósági üléseket – hiszen a gazdaságban egyértelműen a „polgári” időszámítást használják.
25-30 éve a szilveszterre csak az Európában felnőtt bevándorlók emlékeztek, maximum egy szerény koccintással. A keresztény kultúrkörhöz kötődő újévi ünnepségeknek nem volt kapcsolódása az izraeli élethez, így aztán semmiféle ünneplés nem volt. Mára ez is megváltozott kicsit, a közönséges hétköznap ellenére sok helyen bulikat rendeznek, magánlakásokban, éttermekben és szállodákban. A rádiókban és TV-kben év összefoglalókat tartanak, emlegetik a szilvesztert is, ha messze nincs is akkora jelentősége mint nálunk.
A követségen a kollégákkal és családtagokkal volt egy kis buli, koccintottunk az itteni és az otthoni éjfélkor is. Január elsején 20 fok körüli idő volt, a teraszon reggeliztünk, aztán Gabival sétáltunk egy kicsit a teljesen szokásos, nyüzsgő hétköznapi életét élő városban és közben a King George úton felfedeztünk egy remek antikváriumot és egy pékséget, aminek a kirakatában nagyon csábító magyar (Közép-európai) kinézetű sütemények voltak. Annak köszönhetően, hogy a csábításnak nem tudtunk ellenállni, vásárlás közben megtudtuk, hogy a pékséget már két generáció óta egy Makóról elszármazott család vezeti, a mostani főnök egyéves kora, 1947 óta él itt, de még nagyon jól beszél magyarul.

Az inkubátor projekt

Aki még emlékszik a nyáron készült interjúra (augusztusban a blogba is betettem), vagy netán az októberi TéT konferencia előadásomra, annak nem lesz újdonság, hogy az egyik fontos projekt, amin dolgozom az egy (vagy több) közös magyar-izraeli technológiai inkubátor létrehozása Magyarországon. Eddig két potenciális izraeli partnert találtam, akiket kifejezetten érdekel ez a lehetőség és ráadásul az izraeli technológiai „inkubátor-paletta” – amennyire ez egyáltalán lehetséges – különböző szegmenseit fedik le.
Az ősszel két olyan hazai delegáció is járt itt, akiknek a véleményén, támogatásán sok múlik, hogy a dologból lesz-e otthon valami. Megnéztünk működő inkubátorokat; beszélgettünk az izraeli inkubátor-program szülőanyjával és 17 éve vezetőjével a tapasztalatokról és a program fejlődéséről; tárgyaltunk az érdeklődő potenciális partnerekkel. Mindenkire pozitív benyomást tettek a látottak, hallottak és egyetértettünk abban, hogy ha Magyarországon a kutatás-fejlesztés és annak gazdasági hasznosulásának az izraelihez hasonló dinamikájú és eredményességű rendszerét akarjuk létrehozni, akkor annak az egyik legjobb eszköze lehet a közös technológiai inkubátorok elindítása. Ehhez még azért sok munka és türelem kell…

Askeloni filmfesztivál

Idén Askelonban (150 ezres tengerparti város Tel Avivtól délre, Gázától kicsit északra) rendezték meg a néhány éve Beér Séván elindított „Jewish Eye” nemzetközi filmfesztivált. Magyarországot Pálos Gyuri és Mácsai János „Rév Ilona zongoraművésznő” című dokumentumfilmje képviselte.
A fesztivál művészeti vezetőjével, Gadi Kastellel - a nagysikerű olasz Perlasca film egyik alkotójával - még a nyáron kitaláltuk, hogy legyen egy magyar est a fesztiválon, amire a szervezők meghívták a film készítőit és magát Rév Ilonát is. A fő műsorszám természetesen a művésznő zongorakoncertje volt, amit az askeloni főiskola új előadótermében a kb. 300 fős közönség hosszasan ünnepelt. Az est elején rendezünk egy kis fogadást, amit a magyar követség adott, majd néhány rövid beszéd is elhangzott. Kulturális attaséi minőségemben utolsó alkalommal (mivel novemberben kiérkezett az új, önálló kulturális attasé) én is mondtam egy rövid bevezetőt. Az est végén vetítették le a héber felirattal ellátott filmet, amit a közönség – köztük sokan a város magyar anyanyelvű lakói- szintén nagy tapssal fogadott. A vetítés után sokan akartak beszélgetni a művésznővel és a film alkotóival.

Karácsony Izraelben

Izraelben a karácsony nem ünnep, nincs munkaszünet, hiszen a lakosság 98%-át kitevő zsidóknak, muszlimoknak, drúzoknak semmi közük ehhez az ünnephez és még a keresztények nagy része is ortodox, tehát ők sem decemberben ünnepelnek. Ennek ellenére az elmúlt 15-16 évben a szovjet utódállamokból érkezett több mint 1 millió bevándorló között sok olyan van, zsidók és nem-zsidók, aki hozták magukkal a karácsonyi hagyományokat és így egyes boltokban megjelentek a karácsonyi mikuláscsomagok, díszek, képek. Tel Avivban az Allenby úton több olyan boltot találni, ahol az orosz piacgazdaság karácsonyi választéka magyar boltokat is lepipál. Egészében azonban az utcaképen, az embereken nem érződik az ünnep, pláne, hogy a 18-20 fokos napsütésben, az örökzöld növényzet között nehéz is lenne valamiféle európai stílusú karácsonyi hangulatot teremteni. A nappalok azért itt is rövidek és így az utóbbi időben rájöttek, hogy a hosszú estékben jól mutat ha kis égőkkel földíszítik a pálmafák törzsét, és a villanyoszlopokat.
Izraelben a kis távolságok ellenére nagyon nagyok a kulturális különbségek. Például Haifában, vagy pláne Názáretben ahol sok keresztény arab él, sokkal jobban megjelennek a karácsonyi díszek, jelképek a házakon, utcákon. Érdekes viszont, hogy Jeruzsálem óvárosában a sok keresztény szenthely ellenére szinte alig volt észrevehető a karácsony jelenléte, ott jártunkkor, december 24-én, ugyanolyan turista és zarándok nyüzsgés volt, mint az év más napjain, különösebb karácsonyi jellegzetességek nélkül.
Az elmúlt hónapok izraeli-palesztin enyhülése, és az újrakezdődött béketárgyalások megváltoztatták a hangulatot a Betlehembe látogatás körül is. Az Izraelben szolgáló EU-diplomaták közös látogatást is szerveztek az elmúlt néhány évben a biztonsági helyzet miatt alig látogatott palesztin városba. Mi úgy döntöttünk Gabival, hogy a kisebb tömeget vonzó 25-én délelőtt megyünk el a keresztény szent városba. Az elválasztó fal (itt valóban fal, az egyébként jórészt kerítésből álló „security barrier”) átjáróján az izraeli rendőrök nagyon gyorsan és kedvesen engedték át a látogatókat, „hag sameach”-ot (boldog ünnepet) kívánva. Betlehem óvárosa tele volt turistákkal és a nagy számban jelenlevő palesztin rendőrök nyugodtan terelgették a forgalmat. A születés templomában karácsony délelőtt is sok százan tolongtak; a templom alatt található születés barlangjához többórásnak tűnő sor állt, úgyhogy ezt a látogatást más alkalomra halasztottuk. Feltűnő volt, hogy a látogatók, zarándokok nagyon nagy része ázsiai volt, koreaiak, japánok, Fülöp-szigetiek kis nemzeti zászlókkal és sokan mikulás-sapkában. (A kép a betlehemi Születés Templomában készült.)