Izraeli-palesztin-magyar tudományos szeminárium Miskolcon

December 10-12. között rendezték meg Miskolcon az izraeli-palesztin-magyar nanotechnológiai együttműködés nyitó szemináriumát. A szemináriumon részt vettek az izraeli Héber Egyetem, a palesztin AlQuds Egyetem és a miskolci Bay-Nano Kutatóintézet kutatói, valamint a nanotechnológia más fontos magyar kutatóműhelyeinek képviselői, összesen több mint 40-en. A szeminárium keretében meghatároztak jövőbeli közös kutatási témákat és a három intézmény képviselői szándéknyilatkozatot is aláírtak a munka folytatásáról. Az eseményről viszonylag sok helyen beszámolt az izraeli és magyar sajtó is (Népszabadság, HVG, Index) politikai jelentőséget is tulajdonítva az együttműködésnek. A képen a résztvevők egy része látható, egy Jeruzsálemben korábban megrendezett közös ebéden:

Balról: Assaf Friedler, Danny Porath, Mukhles Sowwan, Hassan Dweik, Szentgyörgyi Zoltán, Korányi László

Ez eddig a hivatalos közlemény, de persze az is nagyon érdekes volt számomra, amit az izraeli és palesztin vegyes csapattal eltöltött idő jelentett. Odafelé mind a hatan együtt utaztunk a hajnali repülőn, 3 izraeli, két palesztin és én. A Ben Gurion reptéren már ott vártak a palesztin kollégák, mivel ők mentek ki a leghamarabb, a várható (és be is következett) alaposabb biztonsági ellenőrzés miatt. Az együttlét az elejétől fogva nagyon fesztelen és kellemes volt, sok mindenről beszélgettünk. A „kényes” kérdések is időnként előjöttek, de ezek soha nem rontották el a hangulatot, nem váltak személyessé. Voltak olyan történetek, amiket már láthatóan nem először meséltek el. Ilyen például az egyik alaptörténet, ami arról szólt, hogy amikor a palesztin fizikus (Mukhles) jelentkezett a Héber Egyetem nano-laboratóriumába, hogy ott szeretne doktorálni (Ammanban végzett és konferenciákról már ismerte a labor vezetőjét (Dannyt)), akkor a labor kutatói közül sokan nagyon ellene voltak, féltek, befogadni egy palesztint, mivel mindez a 2. intifáda kellős közepén történt. Végül a labor vezetője eldöntötte, hogy felveszi és néhány hónap után már mindenki átélte, hogy mennyire más egy valóságos embert megtapasztalni, mint az arctalan ellenségtől félni. Persze ehhez az is fontos volt, hogy Mukhles jó kutató, kellemes ember és Dannyval kifejezetten jóba lettek.
A párhuzamos történet a palesztin oldalról arról szól, hogy az AlQuds Egyetemnek azok a vezetői, akik szószólói az izraeli tudósokkal, egyetemekkel való együttműködésnek, gyakran kapnak éles kritikákat különböző rendű és rangú palesztin vezetőktől, miszerint nem együttműködni kell, hanem éppen minden téren bojkottálni az izraeli egyetemeket. Egy alkalommal erre az AlQuds egyik alelnöke azt válaszolta magas rangú kritikusának, hogy talán kezdjék a bojkottot az izraeli elektromos művekkel és ne használják az áramot, aztán folytassák a mobiltelefonozással, meg az internettel (ezeket mind az izraeliek szolgáltatják a palesztin területeken) és csak utoljára vegyék elő a tudományt, ami egyértelműen a palesztin társadalom fejlődését és a jövőt szolgálja. Ezután egy darabig békén hagyták őket. (Persze a dolgok azért nem mindig rendeződnek el ilyen könnyen és pozitívan.)

Az izraeli Big Brother show

E hét keddjén volt a 100 napja tartó izraeli Big Brother (héberül: HaAch Hagadol) show döntője, az utolsó öt bent maradt résztvevő között. Az egymillió Sékelt (kb. 50 millió Ft) hazavivő nyertes fiatal hölgyre több mint egy millió sms szavazat érkezett, a második helyezettre közel 800 ezer, és a következő háromra kb. 300 ezer, a hétmilliós országban!
A játékban kb. 20-an vettek részt, és úgy tűnik, hogy a válogatás egyik szempontja az volt, hogy a lakók reprezentálják az izraeli társadalmat: volt köztük vallásos, újonnan megtért és újonnan vallástalanná lett, egy arab nő, egy homoszexuális férfi és egy középkorú apa, felnőtt lányával. (Az igen népszerű apa, Joszi, végülis második lett.) A műsort előállító legnagyobb kereskedelmi csatornán rendszeres összefoglalókat adtak, de volt egy külön kábel csatorna, ahol 24 órán keresztül lehetett követni a ház eseményeit. Egy nap volt csak adásszünet, Jom Kipur-kor, amikor viszont a néhány vallásos lakóra való tekintettel megnyitottak egy imaszobát, ahová az imához szükséges 10 férfihoz hiányzókat külsősökkel kipótolták.
Ezt a csatornát (ami rövid idő alatt a harmadik legnézettebb csatorna lett) én csak keveset néztem, de Gabi már csak nyelvgyakorlásból is viszonylag rendszeresen követte; a következőkben az ő összefoglalója olvasható:
Leülve a tévé elé persze fel voltam készülve, arra, hogy az otthonihoz hasonlóan, pikáns történetek bontakoznak ki, konspirációk szövevényes hálózata épül fel, mindent megengedő csatározások - túlélési stratégiák alakulnak ki a lakók között, mutatkoznak a bezártság okozta depresszió és hisztéria jelei. De nem ...
A hatás, a műsort nézve, jobban hasonlított az akváriumok relaxáló érzéséhez. Az elenyésző számú nézeteltéréstől eltekintve, a lakók a legmesszemenőbbekig udvariasan társalogtak egymással, nyugodtan, békésen végezték mindennapi feladataikat: főzés, takarítás, készülődés a péntek esti ünnepre. Nosztalgiázva nézegették a kint lévő családtagok, barátok fényképeit, érzékenyen figyeltek egymásra, kulturáltan viselkedtek, társalogtak.
A döntőben leginkább azok maradtak bent, akik igyekeztek magukat kreatívan elfoglalni (kötés, jógázás, olvasás), csendesek voltak, de ha úgy hozta a helyzet visszafogottan szórakoztatóak, és a többiekkel szociálisak, figyelmesek voltak.

Izraeli-magyar-palesztin tudományos együttműködés

A munkám egyik nagyon izgalmas része, hogy olyan kapcsolatokra nyílik lehetőségem, amire korábban nem is gondolhattam. Így jutottam el a kelet-jeruzsálemi székhelyű, palesztin, Al-Quds Egyetemhez, amelynek nemzetközi hírű rektora, Sari Nusseibah, nagy erőfeszítéseket tesz a palesztin-izraeli tudományos kapcsolatok építése érdekében. (Tulajdonképpen önéletrajzi könyvének elolvasása után határoztam el, hogy meg szeretnék ismerkedni vele.)
A 10 palesztin egyetem közül ez az egyetlen, amelyik nyíltan vállalja az izraeli tudósokkal való együttműködést, büszke arra, hogy izraeli mintára csináltak tudományos múzeumot és úgy vélik, hogy ezek az együttműködések a békét építik.

Az Al Quds Egyetem EU támogatásból felszerelt nano-technológiai laboratóriumát egy olyan kutató vezeti, aki PhD-jét a Héber Egyetemen csinálta és azóta is tartják a kapcsolatot ottani professzorral. Innen adódott az ötlet, hogy ezen a Magyarországon is kiemelt területen ki lehetne alakítani egy háromoldalú együttműködést a miskolci nano-technológai intézettel.
Miután a három intézmény (Héber Egyetem, Al Quds Egyetem és a Bay Zoltán intézet felvette egymással a kapcsolatot egy háromoldalú nanotechnológiai kutatási projekt elindítása érdekében, elektronikus úton megkezdődött a kutatók előzetes ismerkedése. Ennek során a nanotechnológia és biokémia határterületein sikerült olyan kutatási témákat találni, amelyek mindhárom intézmény számára érdekesek, továbbá az is kiderült, hogy az egyes intézmények műszerparkja is jól kiegészíti egymást. A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal pozitívan bírálta el a benyújtott közös pályázatot és így 2008. decemberében Miskolcon sor kerül egy közös szeminárium megrendezésére, amelyen mind a három intézmény, valamint további magyar kutatóhelyek vesznek részt. A szeminárium második felében közösen megtervezik a kutatási projekt további fázisait, amelynek finanszírozására várhatólag közös pályázatot nyújtanak be az EU 7. kutatási keretprogramjához (FP7).
Szerencsére sokan úgy látják, hogy egy ilyen projektnek a konkrét tudományos eredmények elérésén túl, van egy olyan vetülete is, hogy Magyarország is csatlakozik azon kis számú országok csoportjához, amelyek tudományos együttműködések építésével kívánnak hozzájárulni a megbékélés ügyéhez.

Önkormányzati választások

A múlt hét keddjén tartották Izrael-szerte az önkormányzati választásokat (Izraelben kedd a választások napja). A választás nagyjából hasonló rendszerben zajlik, mint Magyarországon, külön választják a testületet és a polgármestert, azonban a 7 milliós országban kb. tizedannyi önkormányzat van, mint nálunk. Érdekes még, hogy az utóbbi időben, de különösen a most lezajlott választásokon a pártok szerepe meglehetősen csekély volt.
Jeruzsálemben három jelölt indult a főpolgármesteri posztért: egy, a politikában régóta aktív ultra-ortodox rabbi (Meir Porush), egy sikeres és gazdag informatikus üzletember (Nir Barkat), aki a politika kedvéért néhány éve abbahagyta az üzletet, és egy Oroszországból a közelmúltban bevándorolt, milliárdossá lett nagyvállalkozó (Arkagyij Gaydamak).
Gaydamak erős kampányt folytatott a Jeruzsálemben hagyományosan csak kis százalékban szavazó arab lakosság körében és sikerült is megnyernie ebből a körből sokak szimpátiáját. Ez kissé bizarr formában is megjelent az Olajfák-hegyén a turistaiparban dolgozó teve különböző testrészein, amit arra járva sikerült is lefényképezni. A teve gazdái azt is hozzátették, „hogy nekik nagyon tetszik Gaydamak, mert ő végre odafigyel az arabok problémáira” és most kivételesen el is mennek majd szavazni.
Mindenesetre a jeruzsálemi polgármester választást a szekuláris programmal induló Barkat nyerte meg, 50% feletti arányban.
Tel Avivban pedig harmadszorra nyert Ron Huldai, aki korábban vadászpilóta volt.

Interjú a Szombatban

A Szombat című folyóirat novemberi számában egy viszonylag hosszabb interjú jelent meg velem az itteni munkáról, tapasztalatokról, ezt most idemásolom, gondolom nem mindenki olvassa a Szombatot... Az interjú - szövegből kiemelt - címe: „A második-harmadik generációs izraeli viszonya Magyarországhoz nagyon pozitív”

– A magyar gazdasági életből, illetve a zsidó közéletből került magyar külügyi szolgálatba, ráadásul Izraelbe. Okozott-e ez utóbbi feszültségeket vagy éppen segíti a munkáját?
– Érkezésemkor voltak már ismereteim és kapcsolataim az izraeli high-tech területén, ez mindenképpen segítette a munkámat. Sokszor érzem, hogy méltányolják a közös szakmai nyelv meglétét és a rokon szakmai múltat is. A magyarországi zsidó közéletben végzett tevékenységem viszont a szakmai munkában nem igazán érdekes, noha általában örülnek, ha kiderül, hogy ismerem a zsidó hagyományokat. Ezzel viszont egy kapcsolat elején nem szoktam előhozakodni.
– Mi tud az „átlag-izraeli” Magyarországról, és amit tud, mennyiben alakította a jórészt holokauszt-túlélő, idősebb generáció? Nem fűződnek-e többnyire negatív emlékek Magyarországhoz? Tudnak-e ezen Önök változtatni?
– Én sem a munkámban, sem a magánszférában nem az „átlag-izraelivel” találkozom. Utóbbi valószínűleg elég keveset tud Magyarországról. Ennek apró jele például, hogy úgy 15 évvel ezelőtt sokkal többen ismerték fel a magyar beszédet az utcán. Sajnos egyre kevesebben vannak életben a nagy magyar bevándorlási hullámokkal érkezettek közül. Akik viszont utazgatnak a világban, azok közül az elmúlt 15-20 évben sokan jártak Magyarországon, főleg a szokásos Prága-Budapest túracsomagok keretében – és szerencsére túlnyomórészt pozitív élményekkel tértek haza.
A holokauszt-túlélők természetesen sok fájdalmas emléket őriznek, de többségük ezt nem vetíti ki a mai Magyarországra. Ők ugyanakkor nagy aggodalommal követik a magyarországi antiszemita jelenségeket. A második-harmadik generációs, magyar felmenővel rendelkezők viszont egyértelműen és nagyon pozitívan viszonyulnak Magyarországhoz. A nyelvet ugyan általában nem beszélik, de szívesen utaznak oda, szeretik a magyar ételeket és keresik a kapcsolatokat. Egy nagyanyai ágon magyar származású ismerősöm tűnődött egyszer azon, vajon a magyar felmenőkkel rendelkezők viszonya az „óhazához” miért annyival pozitívabb, mint a Lengyelországból származottaké.
– Van-e magyar gazdasági jelenlét Izraelben és fordítva? Mi a húzóágazat? Milyen az együttműködés a high-tech iparban?
– Ha a jelenlét alatt magyar befektetéseket, magyar tulajdonú cégeket értünk, akkor nincs. A magyar export azonban jelentős, a nem európai célországok körében Izrael a 8. helyen áll. A KSH adatai alapján 2007-ben a magyar import Izraelből 119 millió dollárt tett ki, a magyar export értéke pedig 262 millió dollár volt. Utóbbiban a jelentős tételek a vegyipari, műanyagipari, elektronikai, gyógyszeripari termékek, s ez néhány multinacionális cég magyar leányvállalatához köthető (General Electric–Tungsram, Nokia és az izraeli gyógyszergyártó Teva). Hosszú vajúdás után, remélhetőleg jövő év elején aláírják a magyar-izraeli kutatás-fejlesztési megállapodást, s így közös projektek finanszírozására nyílik lehetőség.
– Van rálátása, milyen a külföldi diplomáciai kar benyomása Izraelről, az izraeli–palesztin konfliktusról? Érzékelhető-e elfogultság egyik vagy másik féllel szemben?
– Természetesen a diplomaták saját országukat képviselik, ezek az álláspontok pedig nagyjából ismertek. Ezen az alaphelyzeten túlmenően, személyes találkozásaim alapján nagyjából két alcsoportot tudtam megkülönböztetni. Az egyikbe tartozók kicsit „asszimilálódtak” és inkább pozitív irányban elfogultak Izraellel, míg a másik csoportban néha túlkompenzálva ügyelnek objektivitásuk, pártatlanságuk megőrzésére, és ezt demonstrálandó gyakrabban adnak hangot kritikai véleményüknek. Kifejezetten Izrael-ellenes vagy netán antiszemita véleményekkel diplomata körökben nem találkoztam. Szűkebb területemen, a tudomány, technológia területén pedig kifejezetten pozitívak a vélekedések, mindenki nagyon méltányolja az izraeli eredményeket és azt a pezsgést, amit itt tapasztal. Ha a mindennapi életet tekintjük, sokan szeretik az izraeli, különösen a Tel Aviv-i élet nyüzsgését, mediterrán lazaságát. Természetesen vannak olyanok is, akiknek ez sok, és inkább zavarják őket ennek negatívumai, például a sokszor tapasztalható udvariatlanság.
– Téma az egyre markánsabban megnyilvánuló magyarországi antiszemitizmus hivatalos izraeli körökben?
– A hivatalos izraeli körök elsősorban azt méltányolják, hogy Magyarország – kormányoktól lényegében függetlenül – kifejezetten baráti viszonyt ápol Izraellel. Fontosnak tartják, hogy az EU tagországok csoportján belül – hasonlóan az újonnan csatlakozott országok többségéhez – azok közé tartozunk, akik jobban odafigyelnek az izraeli szempontokra. A magyarországi antiszemitizmus megnyilvánulásait pedig európai perspektívába állítják, és innen az látszik, hogy nálunk – egyes nyugat-európai országokkal ellentétben – ismeretlen az egyetemi oktatók Izrael-ellenes bojkott-felhívása, vagy akár az utcai erőszak zsidók ellen. A Magyar Gárda és az egyéb fasisztának tekintett szerveződések nem kapnak túl nagy teret az izraeli héber és angol nyelvű sajtóban vagy a hivatalos körök gondolkozásában, de természetesen aggasztónak tartják ezeket a jelenségeket. Összességében azt mondanám, hogy jelenleg a Magyarország mellett szóló abszolút és relatív pozitívumok elnyomják az antiszemita jelenségek negatívumait.
– A második intifáda nyomán meglehetősen sok kelet-európai, köztük magyar ápolónő és munkás dolgozik Izraelben. Mi az ő jogállásuk, és sikerül-e lassan legalizálni a helyzetüket?
– Izraelben a második intifáda után nagyon megnőtt külföldi foglalkoztatottak száma, de túlnyomó részben távol-keleti vendégmunkásokról van szó (egy péntek délutáni séta a Tel Aviv-i buszpályaudvar környékén nagyon érzékletes képet ad a jelenségről). Ezzel egy időben nagyon megszigorították az illegális foglalkoztatás ellenőrzését, sok esetben már az országba való belépéskor kiszűrik az ilyen szándékkal érkezőket, és sajnos ez magyarokkal is előfordul. A törvényellenesen foglalkoztatottak helyzetének legalizálása elsősorban a munkáltatók dolga. Természetesen, ha valaki emiatt bajba kerül, a magyar konzuli szolgálat minden segítséget megad a közvetlen problémák elhárítására vagy enyhítésére – még akkor is, ha erről a munkavállaló tehet.
– Milyen létszámú diákcsere van a két ország között?
– A diákcsere talán nem a megfelelő kifejezés, hiszen több mint ezer izraeli diák tanul a magyar egyetemeken (főleg orvosi, fogorvosi, állatorvosi karokon és a Műegyetem építész karán), ugyanakkor sokkal kevesebb magyar diák tanul az izraeli felsőoktatásban, s céljuk többnyire nem a diplomaszerzés, hanem inkább egy-két féléves „ismerkedés”. Hivatalos diákcsere programok egyetemi téren nincsenek, kis létszámú PhD és posztdoktori csere zajlik csak, megállapodásokon alapuló keretekben.
– Mi okozott sikerélményt eddigi munkájában?
– Mikor ezt a posztot megpályáztam, egyik legfontosabb szempontom az volt, hogy az izraeli high-tech sikeres állami és privát menedzsmentjének tapasztalataira építve Magyarországon is be tudjunk indítani hasonló folyamatokat.
Ennek egyik fontos eszköze az Izraelben központi szerepet játszó „technológiai inkubátor” és kockázati tőke modell átvétele. Pusztán tanulmányokkal, figyelemfelkeltéssel nem lehet ezt megvalósítani, csakis élő, kölcsönös érdekeken alapuló kooperációkkal. Ezért kerestem e téren évtizedes tapasztalatokkal rendelkező befektetőket és menedzsereket, akik fantáziát látnak tudományos és technológiai ötletek izraeli mintára, de Magyarországon történő sikerre vitelében. Ezzel párhuzamosan elindítottuk az otthoni kutatás-fejlesztés támogatási rendszerben a szükséges új típusú pályázatok kialakítását. Az új (természetesen nemcsak izraeli befektetőkre épülő) rendszer beindításáig még sok a tennivaló. Ha azonban az első sikerek megmutatkoznak, az magával húzza majd az egész kutatás-fejlesztési szektort, a siker sikerre ösztönöz, ez az egyik fontos izraeli tapasztalat.
A munkám egyik nagyon izgalmas része, hogy olyan kapcsolatokra nyílik lehetőségem, amire korábban nem is gondoltam. Így jutottam el a kelet-jeruzsálemi székhelyű, palesztin, Al-Quds Egyetemhez, amelynek nemzetközi hírű rektora, Sari Nusseibah, nagy erőfeszítéseket tesz a palesztin-izraeli tudományos kapcsolatok építése érdekében. Volt egy olyan terület, a nano-technológia, ahol megtaláltuk a közös tudományos szándékot egy magyar-izraeli-palesztin projekt beindítására . Ebben a projektben a magyar Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal vállalja a fő finanszírozói szerepet, aminek a konkrét tudományos eredmények elérésén túl, van egy olyan vetülete is, hogy Magyarország is csatlakozik azon – nem nagyszámú – országok csoportjához, amelyek tudományos együttműködések építésével kívánnak hozzájárulni a megbékélés ügyéhez.

Szukkot

Az őszi ünnepek olyan sűrűn követik egymást, hogy az embernek olyan érzése támad, mintha csak azért lenne egy-egy munkanap beiktatva a permanens ünneplésbe, hogy észrevegyük a különbséget, no meg be lehessen vásárolni. Az állami hivatalok, minisztériumok be is zárnak szukkot egy hete alatt, ami most ráadásul úgy esett, hogy a Jom Kipurral és egy hétvégével együtt lényegében kéthetes szünetet eredményezett.
A szukkot, magyarul a sátoros ünnep, ha szabad ezt a kifejezést használni, nagyon helyes ünnep, komoly felnőttek és kis gyerekek kertekben, teraszokon nagy sátrakat építenek és díszítenek, amiknek a fala vászonból, vagy fából van, a befedésükre pedig az az előírás, hogy úgy kell növényeket (nád, pálmaág) elhelyezni, hogy az ég átlátszódjék. Az ünnep maga, az egyiptomi kivonulás utáni pusztai vándorlás emlékére kívánja meg, hogy egy hétig sátorban étkezzenek, sőt ha lehet ott is aludjanak.
Az ünnep előtt rengeteg autót látni pálmaágakat szállítva, amiket a sátrakhoz gyűjtöttek a megnyírt pálmák alól. Természetesen, ahogy ez elvárható, a kereskedelem is felkészül az ünnepre, a barkácsboltokban lehet komplett fém-műanyag sátrakat (a szükséges nádakkal együtt) is kapni, vagy csak alkatrészeket, azoknak, akik a hagyományos saját építés mellett döntenek.
Az egyik legszebb sátrat (szukát, a szukkot a többes szám), Andres barátunk építette Cur Igál-i kertjükben, az oldalait legyezőpálma hatalmas leveleiből, a tetejét datolyapálma ágaiból. (Ez látható a megterített asztallal a képen.)
Elsőre talán meglepőnek tűnik, hogy több szemleíró is kapcsolatot talált a pénzügyi világ-válság és a szukkot üzenete között. Ahogy a szukkot emlékeztet arra, van olyan helyzet, amikor biztonságos és kényelmes otthonainkat el kell hagynunk és semmitől sem védő falakkal és lyukas tetővel állunk a természetben, úgy a válság is sokakat rádöbbent, hogy a gazdasági stabilitás, a pénzügyi biztonság egyszer csak hirtelen leomolhat körülöttünk és már csak a lyukas fedél van felettünk.

Újév – lesznek új szokások?

Idén szeptember-október fordulójára esett Ros Hasana, a zsidó újév, amit az izraeliek túlnyomó többsége (egy felmérés szerint 86%-a) családi vacsorával és a hagyományos ételek (pl. mézes alma) fogyasztásával ünnepel. Ebből - az ünnep mindkét estéjén - mi is kivettük a részünket, baráti és rokoni meghívásra, ahol a kötelező mézes almán kívül még legalább 8-10, köztük sok további hagyományos fogás tette próbára az állóképességünket.
Van egy érdekes, ősi szokás az ünnep első napján, ami szorosan összefügg annak számvető, bűnbánó jellegével: sokan elmennek valamilyen élő vízhez, tengerpartra, folyóhoz, tóhoz és a bűnöket szimbolizáló morzsákat dobálnak a vízbe, ezzel is erősítve az azoktól való megszabadulás szándékát.
Érdekes megfigyelni Izraelben, hogy az időtlen szokásokhoz néha újak is csatlakoznak, mint például a sárkányeregetés, amit három éve kezdtek el az egyik, Tel Avivtól északra fekvő tengerparti nemzeti parkban, és idén már sokezer ember reptette az újévi jókívánságokkal és áldásokkal teleírt sárkányokat a mindig élénk tengeri szélben. A Herzliya északi szélén, egy tengerbe zuhanó sziklaperemen fekvő, ókori és keresztes-kori romokban bővelkedő Apollónia parkban asztalokat állítottak fel, ahol az ott kapható félkész sárkányokat gyerekek és szülők lelkesen, közösen építették, dekorálták, és eregették a sziklákról, romokról.

Visszatérek még egy kicsit a statisztikákhoz, mert érdekesnek találom a régi keletű, valláshoz kötődő hagyományok magas elterjedtségét. A felnőtt zsidó lakosság 46%-a megy templomba Ros Hasanakor, de a 18-20 közötti korosztályban ez az arány eléri az 59%-ot. Irányzat szerint a megoszlás: 69% megy valamilyen ortodox rítusú helyre, és csak 22% választja a reform vagy konzervatív (neológ) zsinagógákat.
A legszentebb ünnepnek tekintett Jom Kipurkor, a felnőttek kétharmada betartja a szigorú böjtöt, de a fiatalabb korosztálynál ez eléri a 85%-ot. Ugyanakkor a válaszadók többsége ezt nem vallási, hanem tradicionális okokból teszi. (A Jom Kipur számomra új szokásairól már tavaly írtam, 2007 szeptembernél megnézhető.)