Éjszakai élet Jeruzsálemben

Ehhez hasonló címekkel jónéhány cikk jelent meg szeptemberben az izraeli sajtóban, és aki egy kicsit is ismeri a helyzetet, rögtön valami gyanúsat, esetleg iróniát érzett ki a szavakból, hiszen ha valamiről nem híres Jeruzsálem, az az éjszakai élete - legalábbis annak szokásos értelmében. (Aki éjszakai életre vágyik, az Tel Avivban fogja megtalálni ehhez a helyeket, ott viszont hatalmas bőségben és világszínvonalon.)
A szent városban ugyanakkor egy teljesen más értelmű éjszakai élet kezdett egyre népszerűbbé válni az utóbbi években a nem (kifejezetten) vallásosok körében, a zsidó újévet megelőző hónapban. Ez ahhoz a vallásos hagyományhoz kapcsolódik, hogy ebben az időszakban még napkelte előtt bűnbocsánatot kérő imákat mondanak, csoportosan éneklik az erre az alkalomra írt verseket. Ezeket az énekeket Szlichot-nak hívják (ld. a szlicha=bocsánat, megbocsátás szót), amiket a szfárd (keleti) zsidók egy egész hónapon át, az askenáziak (európai zsidók) 4-10 napon át mondanak.
Ilyenkor, különösen a szfárd zsinagógák, egész éjjel nyitva vannak, a Nyugati-fal (Siratófal) előtt pedig rengeteg csoport mondja, mindenki a saját rítusa szerint énekli a szlichotot, fújják a sófárt, a kosszarvból készült kürtöt. Ezek a különös hangulatú helyszínek az utóbbi években egyre nagyobb tömegeket kezdtek vonzani, a legkülönbözőbb rétegekből. Egy ilyen szeptemberi éjszakában az Óváros tele van éneklő vallásos ifjúsági csoportokkal, cserkész-csapatokkal, szabadságos katonákkal és persze turistákkal. Óvatosan be-benéznek a nyitott zsinagógákba és elvegyülnek a nyugati-fal előtt nyüzsgő többezres hívő tömegben. Erre a jelenségre már egy új szót is kitaláltak: szlichoturizmus.
Ebben az évben mindez egybeesett a muszlim Ramadán böjttel, aminek a tiszteletére pedig színes lámpafüzérekkel voltak teli az arab épületek és a városfalak.
Idén már az izraeli Kormányzati Sajtóiroda is szervezett egy kb. 30 fős éjszakai csoportot érdeklődő diplomaták számára, amire mi is elmentünk. Erről a fél 4-ig tartó kirándulásról származnak a saját élmények és persze a képek. A túra végén még megálltunk az ultra-ortodox Meá Sárim negyedben egy egész éjszaka dolgozó és nyitva tartó péknél, ahol az imára indulók veszik meg a friss süteményeket. (A képeken: Szlichot éneklők a Siratófal előtt, Éjféli tömegek a Jaffa kapunál.)
(Megjegyzés: azért van Jeruzsálemben a szokásos értelemben vett éjszakai élet is, vannak nagyon jó kávézók és bárok – csak sokkal kevesebb, mint Tel Avivban, vagy, mint amit egy fővárostól elvárhatna az ember.)

Sófárfújás a Nyugati-fal előtt, éjjel 2-kor:

Augusztusi éjjeli bulik

Mielőtt vége van az augusztusnak, gyorsan írok két olyan helyről, ahol jól el lehet tölteni a késő esti órákat, ha valaki szereti a nyüzsgést.
Közös mindkettőben, hogy a progamok csak naplemente után kezdődnek, amikor enyhül kicsit a az augusztusi forróság.
Az egyik, a két hétig tartó jeruzsálemi kézműves (Arts & Crafts) fesztivál, amit az Óváros falai alatt, a Szultán-medence elnevezésű mély völgyben rendeznek. A sokszor meglepő, néha ismerős ötletekre alapuló tárgyakat árusító izraeli iparművészeti standok mellett volt néhány hagyományos népművészeti sátor; a rendezvény fő attrakciója pedig a kb. 30 ország nagyon autenikus népművészeti bemutatkozása volt, Dél-Amerikától Kínáig - most először Magyarországról is. Volt több laza kávézó, sok zenei program és éjjel 10-11-re már hatalmas, hömpölygő tömeg.

A másik a jaffói bolhapiac csütörtök esti éjfélig tartó rendezvénye, ahol nemcsak a szokásos boltok vannal nyitva, hanem rengeteg további árus is kitelepül az utcákra, terekre és elszórva különböző stílusú zenekarok játszanak.

Sulha projekt - újralátogatva

Egy éve írtam - meglehetősen lelkesen - arról a zsidó-arab táborozásról, amely a latruni kolostort övező ligetben zajlott. A tábor után megkeresett az ott megismert egyik szervező (Sa’ar) és azon túl, hogy jót beszélgettünk, tudtam neki néhány hasznos pályázati lehetőséget is ajánlani, elsősorban az EU izraeli delegációjánál (olyan, mint a követség).
Hangulatában, jellegében az idei tábor nagyon hasonlított a tavalyihoz, a képek talán visszaadnak ebből valamit. A háromnapos program viszont – amiből csak egy pár órát láttam- most nagyon változatos volt. A témák a legfájdalmasabbaktól (mindkét oldali áldozatok hozzátartozóinak beszélgetése) a legkönnyedebbekig (hastánc) terjedtek. Sok vallási beszélgetés is volt, zsidó-muszlim-keresztény, sőt a hinduizmust is bevonó csoportokban. Sa’ar elmondta, hogy idén először sikerült ortodox zsidókat is elhívni a táborba, ami szerinte annak köszönhető, hogy a hit megbékélésben játszott fontos szerepéről nagyon sok szó esett, úgy láttam, a vallás központi szerephez jutott. Ugyanakkor az egész tábort belengte egy „New Age” hangulat, az öltözékektől a témákig. Mialatt ott voltam, például egy „Istenanya” női zenekar táncolt, énekelt, tulajdonképpen valamiféle szertartást adtak elő. Ebben azért arabok nem léptek fel, ez már túlságosan sok kihágás lett volna egy muszlim nőnek.
A résztvevők közül kb. 400-an a Palesztin Hatóságból, sőt a Hamasz uralta Gázából érkeztek. A jelenlegi helyzetben ez igen nagy dolognak számít, különösen, ami Gázát illeti. A szervezőknek hetekkel előbb le kellett adni a listát és az izraeli biztonsági szervek kiszűrték azokat, akiknél biztonsági kockázatot láttak. A szervezőknek így is személyes felelősséget kellett vállalniuk a határon átengedett résztvevőkért, ami azért okozhatott álmatlan éjszakákat, hiszen sokan nemcsak a tábort, hanem Tel Avivot vagy Haifát is látni akarták.
A tábor neve pontosan „Sulha felé 2008” volt, ami jól kifejezi, hogy ez egy lépés a megbékélés útján, tudva, hogy ez az út még nagyon sok lépésből áll. Mindenestre ma már évközben is szerveznek programokat, szaporodnak a nemzetközi kapcsolataik és idén már a sajtó is viszonylag nagy terjedelemben számolt be a rendezvényről.
(A szulha szó arabul megbocsátást jelent, hasonlóan az alakjában is közeli a héber szliha szóhoz. A szulha azonban az arab világban nemcsak megbocsátást jelent, hanem azt az eseményt is, amikor két vérbosszúkba belegabalyodott család vagy klán tekintélyes vezetői leülnek egymással a gyilkos folyamat lezárására.)

Fogolycsere

Politikai eseményekről nem szoktam írni, azonban a július közepén a libanoni Hezbollah terrorszervezet és Izrael között lezajlott fogolycserének egy sor olyan tömegpszichológiai és elvi vonatkozása volt, ami miatt úgy döntöttem, hogy erről az eseményről - elsősorban az előbbiek szempontjából - mégis írni fogok.
Július 15-én reggel az egész ország a televíziót nézte, várva azt a pillanatot, amikor a két évvel korábban a Hezbollah által elrabolt két izraeli katonát szállító teherautó megjelenik az erre az alkalomra megnyitott libanoni határátkelőnél. A megelőző hónapokban már sokszor elhangzott különböző forrásokból, hogy a két – sebesülten elfogott - katona már valószínűleg nincs életben. A Hezbollah azonban két éven át hitegette elsősorban a kétségbeesett családtagokat, hogy élő embereket fog visszaszolgáltatni; még az utolsó napon is olyan hírt tettek közzé, hogy az egyik katona már valószínűleg nem él. Így aztán amikor a teherautóból két koporsót raktak ki, a csalódottság és a düh óriási volt, szinte mindenki személy szerint becsapva érezte magát. A két holttestért cserébe a Hezbollah néhány foglyul ejtett harcosán és száznál több holttesten kívül az egyik legaljasabbnak tartott libanoni terroristát követelte, aki 30 évvel ezelőtt egy határ-közeli észak-izraeli városban, apja szeme láttára verte szét egy 3 éves kislány fejét, majd az egész családot kiirtotta. Ezt a – közel 30 évet ült - gyerekgyilkost a Hezbollah már a határon hősnek kijáró tiszteletadással fogadta, az izraeli közvélemény számára azonban az igazi csalódás az volt, hogy amikor Bejrutba érkezve, az egész – mérsékeltnek tartott - libanoni kormány rendezett számára hatalmas díszünnepséget.
Bár Izraelben sokan vereségnek és a kormány gyöngesége újabb bizonyítékának érezték a fogolycserét, mások úgy vélték, a fogolycsere traumatizáló eseményei a Hezbollah-hal és a libanoni helyzettel kapcsolatos jövőbeni döntésekhez szükséges kijózanítást szolgálják. A legtöbbek – és a kormány véleménye - azonban az volt, hogy bár az adott helyzetben jó döntést nem lehetett hozni, az ország értékei, és a zsidó hagyományok szempontjából mégis ez volt a legkevésbé rossz és legetikusabb döntés. Ez már átvezet ennek az ügynek egy másik aspektusához, amit akár lehet döntéselméleti oldalnak is nevezni. Jól mutatja ennek bonyolultságát az a tény, hogy a több hónapos előkészítés ellenére a konkrét feltételek melletti döntést a kormány egy tíz órás rendkívüli ülésen tudta csak meghozni. A megfontolandó szempontok között volt, hogy
- hogyan hat a jövőbeni fogolycserékre ez az alku?
- nem veszélyezteti-e a jövőben az esetleges izraeli foglyok életét, ha halottakért is ad élőket Izrael cserébe?
- konkrétan mi lesz a kihatása a döntésnek a Hamasz terrorszervezettel folytatott közvetett tárgyalásokra a kezükben lévő, egyetlen élő izraeli fogoly kicseréléséről?
- rombolja-e a katonák és szüleik morálját, ha az ország nem tesz meg mindent a foglyok visszaszerzésére, ha egy kis esély is van arra, hogy életben vannak?
- mit jelent ilyen esetben a „minden”? Hol vannak mégis a határok?
- mennyire fogadható el a foglyok családtagjainak beavatkozása a döntési folyamatba? És mi a helyzet a cserébe követelt gyilkos áldozatai családtagjainak véleményével?
- mikor enged a zsidó hagyomány holttá nyilvánítani valakit, akiről nincs ilyen bizonyíték?
- milyen hatása lehet a különböző döntéseknek a libanoni belpolitikára? (és persze az Izraelire)
- elfogadható lenne-e és milyen hatásai lennének a halálbüntetés bevezetésének gyilkos terroristák esetében?

A sort még lehetne folytatni, a számtalan elemző cikk ezt meg is tette. Sok választ persze csak a jövő fog megadni.

Karaiták

Idén június közepe tájékára esett Sávuot, az utolsó ünnep a bőséges tavaszi sorozatból. Ünnepek legközelebb már csak ősszel lesznek. Sávuot, az új termés (ld. augusztus 20-a – új kenyér) ünnepe a természeti síkon és a Tóra-adás (a törvénykönyv) ünnepe a vallási síkon. Pünkösdnek az a kapcsolata Sávuottal, hogy ugyanúgy 49 napra, vagyis hét hétre van a húsvéttól, mint Sávuot a Pészach ünneptől. (Sávuot egyébként „heteket” jelent.)
Ez már a második Sávuot volt, amit itt töltöttem és nyilván nem véletlen hogy mindkétszer cikkek jelentek meg a karaitákról. A karaiták egy 8. századból, Bagdadból származó zsidó szekta, és a fő vallási különbségük abból áll, hogy ők csak a mózesi törvénykönyvet és a prófétai szövegeket fogadják el, a későbbi rabbinikus értelmezéseket és törvényeket elutasítják.
A szektának ma kb. 30 ezer tagja van főleg Izraelben, de régebben sokkal jelentősebb volt az arányuk, főleg Egyiptomban és Spanyolországban. Jeruzsálemben kb. 1000 éve jelen vannak, egy zsinagógájuk van a Óvárosban.
Ez a felfogásbeli különbség elég jelentős eltéréseket eredményez a napi életben is, például esznek egyszerre tejes és húsos ételeket, mivel a Bibliában csak az van megtiltva, hogy ne főzd a bárányt anyja tejében, nem ünneplik a bibliai kor utáni ünnepeket, mint a Hanuka vagy a Púrim és a naptárban is vannak eltérések.
A karaitákat a rabbinikus „mainstream” az 1300 éves különállás ellenére általában zsidónak ismeri el, nem úgy, mint a 2000 éve különvált szamaritánusokat.

Spiró György Tel Avivban

A Tel Aviv-i Kameri színháznak van egy "Első olvasás" (Kria Risona) című sorozata, amelyben kortárs külföldi szerzők színdarabjait a színház színészei héberül felolvassák. Ezzel sok olyan nívós külföldi darabot ismertetnek meg a közönséggel, amelynek színpadra állítására még nincs pénz, azonban jónéhány esetben a sikeres felolvasás az első lépésnek bizonyult a színpadra állításhoz. A felolvasást a színház "kávézó termében" tartják péntek délben, ami itt a társasági programok egyik legkedveltebb időpontja.
Spirónak a "Prah" című kétszemélyes darabját olvasták fel, amibe azért kicsit a játék elemei is belevegyültek. Bár a darab egy magyar bányászváros szegény családjáról szól, a közönség vette a helyzetet és Spiró fanyar humorát. A darab után egy beszélgetés volt angolul, ahol a nézők is elég sokat kérdeztek. Spiró elmondta, hogy megjelenik héberül egy novellás kötete, egyelőre azonban nincs szó a Fogság héberre fordításáról.

Még három esemény

A május vége még tartogatott három ünnepszerű eseményt: az első egy vallásiból lett népünnepély, a másik a könyvhét, a harmadik meg csak Tel Aviv-i esemény, az ételfesztivál.

A vallási ünnep neve Lag Baomer, ami annyit jelent, hogy a pészach utáni (omer) időszak 33. napja. A Lag a 33-as számértéket jelentő két héber betű összeolvasásából jön ki. A hagyomány szerint ezen a napon szakadt meg egy hatalmas járvány, ami Rabbi Akiva tanítványai között pusztított, az 1. század fordulóján. Az ünnep (ami azért nem munkaszüneti nap) előestéjén mindenfelé kisebb nagyobb tábortüzeket gyújtanak. A mindenfelé a szó szoros értelmében veendő, Tel Avivban is parkokban, tereken, utcákon lehetett tüzeket látni, ahol egyáltalán nem csak vallásosak voltak ünnepeltek, sokan nagyon jó hangulatú piknikeket rendeztek zenével, grillsütőkkel. A tengerpart Jafóhoz közelebbi részén is rengetegen voltak, sok tűz égett és érdekes keveredés is volt, jó néhány arab társaság is csatlakozott a piknikezéshez.

A könyvhét nagyon hasonló az otthonihoz, szinte egybe is esnek. Sok új kiadvány jelenik meg, mindenfelé könyves standokat állítanak fel és a legnagyobb Tel Aviv-i téren, a Rabin téren pedig sok tucat kis pulton árusítanak az egyes kiadók, van hozzá zene, meg műsor. Egy különbség talán, hogy ez a helyszín csak délután indul be viszont az élet késő estig zajlik, ami az éghajlatot meg az emberek szabadidejét figyelembe véve elég logikus megoldásnak tűnik.

Az ételfesztivál csak pár éves múltra tekint vissza, de ott jártunkkor úgy tapasztaltuk, hogy elég népszerű. A Yarkon folyócska melletti hatalmas park egyik részébe települtek ki az ételsátrak, két műfajban: híres Tel Aviv-i éttermek és nagy élelmiszergyártók, forgalmazók. Az előbbieknél 1000 Ft körüli összegért kis adagokat lehetett venni az amúgy drága helyek kínálatából, az utóbbiaknál sokszor ingyen dolgokat osztogattak, vagy szintén olcsón mérték pl. az italokat, sajtokat. A sok tucat kajáló hely között nagy színpadokon különféle élő zenék szóltak, sokan táncoltak, még többen a fűben heverésztek, jellegében hasonlított kicsit a Szigetre.