Szakmai eseményekről

Gondolom nem meglepő, hogy az esetleg hangzatosnak tűnő diplomata cím ellenére azért ennél a munkánál is úgy van, hogy egy-egy látványosabb eredményt, eseményt, rengeteg tárgyalás, előkészület, egyeztetés, egyszóval aprómunka előz meg. Januárban két ilyen lezáró esemény is volt. Az első hivatalos neve a „Magyar-izraeli ipari kutatás-fejlesztési megállapodás alírása”, ami lényegében arról szól, hogy a két kormány évi 1-1 millió euróval támogat közös kutatás-fejlesztési projekteket az üzleti szférában, ezzel is ösztönözve az együttműködést, elősegítve az eredmények közös üzleti hasznosítását. Ezek a közös fejlesztések számunkra olyan előnyükkel is járnak, hogy a piaci hasznosítás során valószínűleg sok ilyen típusú tudás és tapasztalat is lecsapódik majd a magyar oldalon, hiszen kutatási eredmények gyors hasznosításában az izraeliek a világ egyik legjobbjai.
A szerződést az erre az alkalomra ide utazó magyar kutatás-fejlesztési miniszter (dr. Molnár Károly) és az izraeli ipari és kereskedelmi miniszter (Eli Yishay) írták alá. (Eli Yishai egyébként a keleti zsidókat tömörítő (szfárd) vallásos párt, a Sasz elnöke és miniszterelnök-helyettes is.) Ez az egyezmény (nem tévedés) 15 évig készült, ugyanis először 1993-ban vetődött fel a gondolata. Ennek a lassúságnak sok oka volt mindkét oldalról, mindenestre örülök, hogy nekem sikerült lezárni, némi részem azért volt ebben.
A másik esemény ehhez képest villámgyorsan szerveződött: szeptember végén elmentem a Haifán található Technion (az izraeli műszaki egyetem) tudományos rektor-helyetteséhez, hogy nem tudnánk-e valami tartalommal megtölteni a Budapesti Műszaki Egyetem és a Technion közötti, korábban létrejött megállapodást. Végül arra jutottunk, hogy kezdetnek sok szempontból az lenne a legjobb, ha a két egyetem valószínűség-számítással foglalkozó matematikusai részvételével szerveznénk egy konferenciát. Január végén ez a három napos konferencia le is zajlott Haifán, 4 magyar és kb. 30 izraeli matematikus részvételével (nemcsak a Technionról). A dolog annyira megtetszett a résztvevőknek, hogy már meg is állapodtak a rendezvény rendszeressé tételében, váltott helyszínekkel.

Fogadás a jeruzsálemi városházán

A jeruzsálemi városháza szokásos (polgári) újév köszöntő fogadása egyben a tavaly év végén megválasztott új polgármester nyilvános beiktatási ceremóniája is volt. Az eseményen én képviseltem a magyar nagykövetséget és igazán nem bántuk meg az esti felautózást a szent városba. A „vallások közti béke” mottóját viselő rendezvényre gyülekező vendégsereg látványa olyan volt, ami a világ semelyik más városában sem képzelhető el: elsőnek, a tömegből magasan kiemelkedő magas görög-keleti kalapok tűnnek fel, majd a különböző burnuszok, turbánok, rabbi-kalapok, szerzetesi és apáca ruhák. Úgy tűnt, hogy a Jeruzsálemben jelenlévő összes keresztény felekezet vezetői fontosnak tartották a megjelenést, az evangélikusoktól, az etióp ortodoxokig, legalább egy tucatnyi különböző keresztény egyház képviseltette magát. Ott volt az Óváros és Kelet-Jeruzsálem különböző kisebb közösségeinek vezetői, a mukhtárok egy része is. Három egyházi vezető beszéde nyitotta meg az ünnepséget: a muszlimok részéről Abdul Aziz Bukhari, szufi sejk (ő azért nem a mainstream muzulmán közösség képviselője, mivel családja üzbég származású), a keresztények részéről III. Theosphius görögkeleti pátriárka és a zsidók részéről pedig Rabinowitch rabbi, a Nyugati Fal (Siratófal) és jeruzsálemi szent helyek rabbija. A beszédek általában a békéről és az együtt élő vallások egymás iránti tiszteletéről szóltak, egyedül a görögkeleti pátriárka említette meg a gázai harcok mindkét oldali áldozatait, valamint reményét fejezte ki, hogy az egyházi ingatlanok sok száz éves előjogait az új városvezetés jobban tiszteletben fogja tartani, mint az előző. Ezután következett a frissen megválasztott, független Nir Barkat polgármester, aki a 3 milliárd hívő számára szent és fontos, város békére alapozott, turizmusra épülő prosperitási lehetőségeiről beszélt. A várost - egységének megőrzése mellett - a lakói által tulajdonolt „részvénytársaságként” definiálta, amit a városi tanács, mint a polgárok által ellenőrzött igazgatóság vezet. A hasonlat nem véletlen, a 49 éves Barkat high-tech vállalkozóként jelentős vagyont szerzett, többek közt egy technológiai inkubátor tulajdonosa is volt, mielőtt a városi politikába beszállt. Az ünnepséget követő fogadás természetesen kóser volt és a muszlimokra tekintettel alkoholmentes.

Gázai háború - Tel Avivból

Amikor a hihetetlenül kavalkádos, színorgiás, zajos India után leszálltunk Tel Avivban és elindultunk hazafelé, egyáltalán nem az jutott eszünkbe, hogy egy háborút viselő országba érkeztünk, hanem sokkal inkább az, hogy egy békés, nyugodt szigeten vagyunk.Ha pusztán a híradásokat nézzük, megérti az ember, hogy az otthoniak közül sokan aggódnak, sőt vannak, akik lemondják az ideutazást. Elnézve azonban a Tel Aviv-i utcaképet, mindebből semmit nem lehet érzékelni. Az emberek a szokásos módon járnak a munkába, reggel-este dugókban cammognak az autók, délutánonként a kávézók tele vannak. A munkahelyeken ugyanúgy folyik a munka, sehol nem érzékelni fennakadást. Persze az emberek hangulatára azért rányomja bélyegét a háború, nincs olyan beszélgetés, amiben ne jönne elő, nincs olyan ember, akinek a családjában vagy ismerősei között ne lenne behívott katona, vagy a rakétákkal fenyegetett és támadott déli városokban lakó rokona, ismerőse. És persze ezek a „déli városok” esetleg csak 30-40 km-re vannak Tel Avivtól. A mostani háború támogatottsága nagyon magas a zsidó lakosság körében: a hadjárat harmadik hetében végzett felmérés szerint is kb. 80% szükségesnek ítélte a gázai intervenciót és megfelelőnek, vagy egyenesen kiválónak tartja annak katonai vezetését. Ugyanakkor semmiféle háborús pszichózist nem tapasztalni, az akciót egyértelműen szükséges rossznak tartja mindenki. Tel Avivban a baloldali megmozdulások hagyományos helyszínén, a Rabin téren, azért volt egy háborúellenes tüntetés, a szokásosnál sokkal kisebb létszámmal.
Egy érdekes momentum, amit olyanok meséltek, akiknek rokonukat hívták be: most volt először, hogy a katonáknak le kellett adniuk a mobiltelefonjaikat és csak akkor kapták vissza, amikor a bevetésről visszatértek a pihenőhelyre. Az a pár szülő, akivel erről beszéltem, érteni vélte és elfogadta ezt.
Ami a követségi munkát illeti, két területen jelent a háború többletet: a Gázai-sávban élő magyar-palesztin családok evakuálásának szervezése a mi feladatunk és persze a helyzet alakulásáról szóló jelentések készítése gyakran óráról-órára aktualizálva.

Izraeli-palesztin-magyar tudományos szeminárium Miskolcon

December 10-12. között rendezték meg Miskolcon az izraeli-palesztin-magyar nanotechnológiai együttműködés nyitó szemináriumát. A szemináriumon részt vettek az izraeli Héber Egyetem, a palesztin AlQuds Egyetem és a miskolci Bay-Nano Kutatóintézet kutatói, valamint a nanotechnológia más fontos magyar kutatóműhelyeinek képviselői, összesen több mint 40-en. A szeminárium keretében meghatároztak jövőbeli közös kutatási témákat és a három intézmény képviselői szándéknyilatkozatot is aláírtak a munka folytatásáról. Az eseményről viszonylag sok helyen beszámolt az izraeli és magyar sajtó is (Népszabadság, HVG, Index) politikai jelentőséget is tulajdonítva az együttműködésnek. A képen a résztvevők egy része látható, egy Jeruzsálemben korábban megrendezett közös ebéden:

Balról: Assaf Friedler, Danny Porath, Mukhles Sowwan, Hassan Dweik, Szentgyörgyi Zoltán, Korányi László

Ez eddig a hivatalos közlemény, de persze az is nagyon érdekes volt számomra, amit az izraeli és palesztin vegyes csapattal eltöltött idő jelentett. Odafelé mind a hatan együtt utaztunk a hajnali repülőn, 3 izraeli, két palesztin és én. A Ben Gurion reptéren már ott vártak a palesztin kollégák, mivel ők mentek ki a leghamarabb, a várható (és be is következett) alaposabb biztonsági ellenőrzés miatt. Az együttlét az elejétől fogva nagyon fesztelen és kellemes volt, sok mindenről beszélgettünk. A „kényes” kérdések is időnként előjöttek, de ezek soha nem rontották el a hangulatot, nem váltak személyessé. Voltak olyan történetek, amiket már láthatóan nem először meséltek el. Ilyen például az egyik alaptörténet, ami arról szólt, hogy amikor a palesztin fizikus (Mukhles) jelentkezett a Héber Egyetem nano-laboratóriumába, hogy ott szeretne doktorálni (Ammanban végzett és konferenciákról már ismerte a labor vezetőjét (Dannyt)), akkor a labor kutatói közül sokan nagyon ellene voltak, féltek, befogadni egy palesztint, mivel mindez a 2. intifáda kellős közepén történt. Végül a labor vezetője eldöntötte, hogy felveszi és néhány hónap után már mindenki átélte, hogy mennyire más egy valóságos embert megtapasztalni, mint az arctalan ellenségtől félni. Persze ehhez az is fontos volt, hogy Mukhles jó kutató, kellemes ember és Dannyval kifejezetten jóba lettek.
A párhuzamos történet a palesztin oldalról arról szól, hogy az AlQuds Egyetemnek azok a vezetői, akik szószólói az izraeli tudósokkal, egyetemekkel való együttműködésnek, gyakran kapnak éles kritikákat különböző rendű és rangú palesztin vezetőktől, miszerint nem együttműködni kell, hanem éppen minden téren bojkottálni az izraeli egyetemeket. Egy alkalommal erre az AlQuds egyik alelnöke azt válaszolta magas rangú kritikusának, hogy talán kezdjék a bojkottot az izraeli elektromos művekkel és ne használják az áramot, aztán folytassák a mobiltelefonozással, meg az internettel (ezeket mind az izraeliek szolgáltatják a palesztin területeken) és csak utoljára vegyék elő a tudományt, ami egyértelműen a palesztin társadalom fejlődését és a jövőt szolgálja. Ezután egy darabig békén hagyták őket. (Persze a dolgok azért nem mindig rendeződnek el ilyen könnyen és pozitívan.)

Az izraeli Big Brother show

E hét keddjén volt a 100 napja tartó izraeli Big Brother (héberül: HaAch Hagadol) show döntője, az utolsó öt bent maradt résztvevő között. Az egymillió Sékelt (kb. 50 millió Ft) hazavivő nyertes fiatal hölgyre több mint egy millió sms szavazat érkezett, a második helyezettre közel 800 ezer, és a következő háromra kb. 300 ezer, a hétmilliós országban!
A játékban kb. 20-an vettek részt, és úgy tűnik, hogy a válogatás egyik szempontja az volt, hogy a lakók reprezentálják az izraeli társadalmat: volt köztük vallásos, újonnan megtért és újonnan vallástalanná lett, egy arab nő, egy homoszexuális férfi és egy középkorú apa, felnőtt lányával. (Az igen népszerű apa, Joszi, végülis második lett.) A műsort előállító legnagyobb kereskedelmi csatornán rendszeres összefoglalókat adtak, de volt egy külön kábel csatorna, ahol 24 órán keresztül lehetett követni a ház eseményeit. Egy nap volt csak adásszünet, Jom Kipur-kor, amikor viszont a néhány vallásos lakóra való tekintettel megnyitottak egy imaszobát, ahová az imához szükséges 10 férfihoz hiányzókat külsősökkel kipótolták.
Ezt a csatornát (ami rövid idő alatt a harmadik legnézettebb csatorna lett) én csak keveset néztem, de Gabi már csak nyelvgyakorlásból is viszonylag rendszeresen követte; a következőkben az ő összefoglalója olvasható:
Leülve a tévé elé persze fel voltam készülve, arra, hogy az otthonihoz hasonlóan, pikáns történetek bontakoznak ki, konspirációk szövevényes hálózata épül fel, mindent megengedő csatározások - túlélési stratégiák alakulnak ki a lakók között, mutatkoznak a bezártság okozta depresszió és hisztéria jelei. De nem ...
A hatás, a műsort nézve, jobban hasonlított az akváriumok relaxáló érzéséhez. Az elenyésző számú nézeteltéréstől eltekintve, a lakók a legmesszemenőbbekig udvariasan társalogtak egymással, nyugodtan, békésen végezték mindennapi feladataikat: főzés, takarítás, készülődés a péntek esti ünnepre. Nosztalgiázva nézegették a kint lévő családtagok, barátok fényképeit, érzékenyen figyeltek egymásra, kulturáltan viselkedtek, társalogtak.
A döntőben leginkább azok maradtak bent, akik igyekeztek magukat kreatívan elfoglalni (kötés, jógázás, olvasás), csendesek voltak, de ha úgy hozta a helyzet visszafogottan szórakoztatóak, és a többiekkel szociálisak, figyelmesek voltak.

Izraeli-magyar-palesztin tudományos együttműködés

A munkám egyik nagyon izgalmas része, hogy olyan kapcsolatokra nyílik lehetőségem, amire korábban nem is gondolhattam. Így jutottam el a kelet-jeruzsálemi székhelyű, palesztin, Al-Quds Egyetemhez, amelynek nemzetközi hírű rektora, Sari Nusseibah, nagy erőfeszítéseket tesz a palesztin-izraeli tudományos kapcsolatok építése érdekében. (Tulajdonképpen önéletrajzi könyvének elolvasása után határoztam el, hogy meg szeretnék ismerkedni vele.)
A 10 palesztin egyetem közül ez az egyetlen, amelyik nyíltan vállalja az izraeli tudósokkal való együttműködést, büszke arra, hogy izraeli mintára csináltak tudományos múzeumot és úgy vélik, hogy ezek az együttműködések a békét építik.

Az Al Quds Egyetem EU támogatásból felszerelt nano-technológiai laboratóriumát egy olyan kutató vezeti, aki PhD-jét a Héber Egyetemen csinálta és azóta is tartják a kapcsolatot ottani professzorral. Innen adódott az ötlet, hogy ezen a Magyarországon is kiemelt területen ki lehetne alakítani egy háromoldalú együttműködést a miskolci nano-technológai intézettel.
Miután a három intézmény (Héber Egyetem, Al Quds Egyetem és a Bay Zoltán intézet felvette egymással a kapcsolatot egy háromoldalú nanotechnológiai kutatási projekt elindítása érdekében, elektronikus úton megkezdődött a kutatók előzetes ismerkedése. Ennek során a nanotechnológia és biokémia határterületein sikerült olyan kutatási témákat találni, amelyek mindhárom intézmény számára érdekesek, továbbá az is kiderült, hogy az egyes intézmények műszerparkja is jól kiegészíti egymást. A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal pozitívan bírálta el a benyújtott közös pályázatot és így 2008. decemberében Miskolcon sor kerül egy közös szeminárium megrendezésére, amelyen mind a három intézmény, valamint további magyar kutatóhelyek vesznek részt. A szeminárium második felében közösen megtervezik a kutatási projekt további fázisait, amelynek finanszírozására várhatólag közös pályázatot nyújtanak be az EU 7. kutatási keretprogramjához (FP7).
Szerencsére sokan úgy látják, hogy egy ilyen projektnek a konkrét tudományos eredmények elérésén túl, van egy olyan vetülete is, hogy Magyarország is csatlakozik azon kis számú országok csoportjához, amelyek tudományos együttműködések építésével kívánnak hozzájárulni a megbékélés ügyéhez.

Önkormányzati választások

A múlt hét keddjén tartották Izrael-szerte az önkormányzati választásokat (Izraelben kedd a választások napja). A választás nagyjából hasonló rendszerben zajlik, mint Magyarországon, külön választják a testületet és a polgármestert, azonban a 7 milliós országban kb. tizedannyi önkormányzat van, mint nálunk. Érdekes még, hogy az utóbbi időben, de különösen a most lezajlott választásokon a pártok szerepe meglehetősen csekély volt.
Jeruzsálemben három jelölt indult a főpolgármesteri posztért: egy, a politikában régóta aktív ultra-ortodox rabbi (Meir Porush), egy sikeres és gazdag informatikus üzletember (Nir Barkat), aki a politika kedvéért néhány éve abbahagyta az üzletet, és egy Oroszországból a közelmúltban bevándorolt, milliárdossá lett nagyvállalkozó (Arkagyij Gaydamak).
Gaydamak erős kampányt folytatott a Jeruzsálemben hagyományosan csak kis százalékban szavazó arab lakosság körében és sikerült is megnyernie ebből a körből sokak szimpátiáját. Ez kissé bizarr formában is megjelent az Olajfák-hegyén a turistaiparban dolgozó teve különböző testrészein, amit arra járva sikerült is lefényképezni. A teve gazdái azt is hozzátették, „hogy nekik nagyon tetszik Gaydamak, mert ő végre odafigyel az arabok problémáira” és most kivételesen el is mennek majd szavazni.
Mindenesetre a jeruzsálemi polgármester választást a szekuláris programmal induló Barkat nyerte meg, 50% feletti arányban.
Tel Avivban pedig harmadszorra nyert Ron Huldai, aki korábban vadászpilóta volt.