Fogolycsere

Politikai eseményekről nem szoktam írni, azonban a július közepén a libanoni Hezbollah terrorszervezet és Izrael között lezajlott fogolycserének egy sor olyan tömegpszichológiai és elvi vonatkozása volt, ami miatt úgy döntöttem, hogy erről az eseményről - elsősorban az előbbiek szempontjából - mégis írni fogok.
Július 15-én reggel az egész ország a televíziót nézte, várva azt a pillanatot, amikor a két évvel korábban a Hezbollah által elrabolt két izraeli katonát szállító teherautó megjelenik az erre az alkalomra megnyitott libanoni határátkelőnél. A megelőző hónapokban már sokszor elhangzott különböző forrásokból, hogy a két – sebesülten elfogott - katona már valószínűleg nincs életben. A Hezbollah azonban két éven át hitegette elsősorban a kétségbeesett családtagokat, hogy élő embereket fog visszaszolgáltatni; még az utolsó napon is olyan hírt tettek közzé, hogy az egyik katona már valószínűleg nem él. Így aztán amikor a teherautóból két koporsót raktak ki, a csalódottság és a düh óriási volt, szinte mindenki személy szerint becsapva érezte magát. A két holttestért cserébe a Hezbollah néhány foglyul ejtett harcosán és száznál több holttesten kívül az egyik legaljasabbnak tartott libanoni terroristát követelte, aki 30 évvel ezelőtt egy határ-közeli észak-izraeli városban, apja szeme láttára verte szét egy 3 éves kislány fejét, majd az egész családot kiirtotta. Ezt a – közel 30 évet ült - gyerekgyilkost a Hezbollah már a határon hősnek kijáró tiszteletadással fogadta, az izraeli közvélemény számára azonban az igazi csalódás az volt, hogy amikor Bejrutba érkezve, az egész – mérsékeltnek tartott - libanoni kormány rendezett számára hatalmas díszünnepséget.
Bár Izraelben sokan vereségnek és a kormány gyöngesége újabb bizonyítékának érezték a fogolycserét, mások úgy vélték, a fogolycsere traumatizáló eseményei a Hezbollah-hal és a libanoni helyzettel kapcsolatos jövőbeni döntésekhez szükséges kijózanítást szolgálják. A legtöbbek – és a kormány véleménye - azonban az volt, hogy bár az adott helyzetben jó döntést nem lehetett hozni, az ország értékei, és a zsidó hagyományok szempontjából mégis ez volt a legkevésbé rossz és legetikusabb döntés. Ez már átvezet ennek az ügynek egy másik aspektusához, amit akár lehet döntéselméleti oldalnak is nevezni. Jól mutatja ennek bonyolultságát az a tény, hogy a több hónapos előkészítés ellenére a konkrét feltételek melletti döntést a kormány egy tíz órás rendkívüli ülésen tudta csak meghozni. A megfontolandó szempontok között volt, hogy
- hogyan hat a jövőbeni fogolycserékre ez az alku?
- nem veszélyezteti-e a jövőben az esetleges izraeli foglyok életét, ha halottakért is ad élőket Izrael cserébe?
- konkrétan mi lesz a kihatása a döntésnek a Hamasz terrorszervezettel folytatott közvetett tárgyalásokra a kezükben lévő, egyetlen élő izraeli fogoly kicseréléséről?
- rombolja-e a katonák és szüleik morálját, ha az ország nem tesz meg mindent a foglyok visszaszerzésére, ha egy kis esély is van arra, hogy életben vannak?
- mit jelent ilyen esetben a „minden”? Hol vannak mégis a határok?
- mennyire fogadható el a foglyok családtagjainak beavatkozása a döntési folyamatba? És mi a helyzet a cserébe követelt gyilkos áldozatai családtagjainak véleményével?
- mikor enged a zsidó hagyomány holttá nyilvánítani valakit, akiről nincs ilyen bizonyíték?
- milyen hatása lehet a különböző döntéseknek a libanoni belpolitikára? (és persze az Izraelire)
- elfogadható lenne-e és milyen hatásai lennének a halálbüntetés bevezetésének gyilkos terroristák esetében?

A sort még lehetne folytatni, a számtalan elemző cikk ezt meg is tette. Sok választ persze csak a jövő fog megadni.