Aki még emlékszik a nyáron készült interjúra (augusztusban a blogba is betettem), vagy netán az októberi TéT konferencia előadásomra, annak nem lesz újdonság, hogy az egyik fontos projekt, amin dolgozom az egy (vagy több) közös magyar-izraeli technológiai inkubátor létrehozása Magyarországon. Eddig két potenciális izraeli partnert találtam, akiket kifejezetten érdekel ez a lehetőség és ráadásul az izraeli technológiai „inkubátor-paletta” – amennyire ez egyáltalán lehetséges – különböző szegmenseit fedik le.
Az ősszel két olyan hazai delegáció is járt itt, akiknek a véleményén, támogatásán sok múlik, hogy a dologból lesz-e otthon valami. Megnéztünk működő inkubátorokat; beszélgettünk az izraeli inkubátor-program szülőanyjával és 17 éve vezetőjével a tapasztalatokról és a program fejlődéséről; tárgyaltunk az érdeklődő potenciális partnerekkel. Mindenkire pozitív benyomást tettek a látottak, hallottak és egyetértettünk abban, hogy ha Magyarországon a kutatás-fejlesztés és annak gazdasági hasznosulásának az izraelihez hasonló dinamikájú és eredményességű rendszerét akarjuk létrehozni, akkor annak az egyik legjobb eszköze lehet a közös technológiai inkubátorok elindítása. Ehhez még azért sok munka és türelem kell…
2007-12-26
Askeloni filmfesztivál
Idén Askelonban (150 ezres tengerparti város Tel Avivtól délre, Gázától kicsit északra) rendezték meg a néhány éve Beér Séván elindított „Jewish Eye” nemzetközi filmfesztivált. Magyarországot Pálos Gyuri és Mácsai János „Rév Ilona zongoraművésznő” című dokumentumfilmje képviselte.
A fesztivál művészeti vezetőjével, Gadi Kastellel - a nagysikerű olasz Perlasca film egyik alkotójával - még a nyáron kitaláltuk, hogy legyen egy magyar est a fesztiválon, amire a szervezők meghívták a film készítőit és magát Rév Ilonát is. A fő műsorszám természetesen a művésznő zongorakoncertje volt, amit az askeloni főiskola új előadótermében a kb. 300 fős közönség hosszasan ünnepelt. Az est elején rendezünk egy kis fogadást, amit a magyar követség adott, majd néhány rövid beszéd is elhangzott. Kulturális attaséi minőségemben utolsó alkalommal (mivel novemberben kiérkezett az új, önálló kulturális attasé) én is mondtam egy rövid bevezetőt. Az est végén vetítették le a héber felirattal ellátott filmet, amit a közönség – köztük sokan a város magyar anyanyelvű lakói- szintén nagy tapssal fogadott. A vetítés után sokan akartak beszélgetni a művésznővel és a film alkotóival.
A fesztivál művészeti vezetőjével, Gadi Kastellel - a nagysikerű olasz Perlasca film egyik alkotójával - még a nyáron kitaláltuk, hogy legyen egy magyar est a fesztiválon, amire a szervezők meghívták a film készítőit és magát Rév Ilonát is. A fő műsorszám természetesen a művésznő zongorakoncertje volt, amit az askeloni főiskola új előadótermében a kb. 300 fős közönség hosszasan ünnepelt. Az est elején rendezünk egy kis fogadást, amit a magyar követség adott, majd néhány rövid beszéd is elhangzott. Kulturális attaséi minőségemben utolsó alkalommal (mivel novemberben kiérkezett az új, önálló kulturális attasé) én is mondtam egy rövid bevezetőt. Az est végén vetítették le a héber felirattal ellátott filmet, amit a közönség – köztük sokan a város magyar anyanyelvű lakói- szintén nagy tapssal fogadott. A vetítés után sokan akartak beszélgetni a művésznővel és a film alkotóival.
Karácsony Izraelben
Izraelben a karácsony nem ünnep, nincs munkaszünet, hiszen a lakosság 98%-át kitevő zsidóknak, muszlimoknak, drúzoknak semmi közük ehhez az ünnephez és még a keresztények nagy része is ortodox, tehát ők sem decemberben ünnepelnek. Ennek ellenére az elmúlt 15-16 évben a szovjet utódállamokból érkezett több mint 1 millió bevándorló között sok olyan van, zsidók és nem-zsidók, aki hozták magukkal a karácsonyi hagyományokat és így egyes boltokban megjelentek a karácsonyi mikuláscsomagok, díszek, képek. Tel Avivban az Allenby úton több olyan boltot találni, ahol az orosz piacgazdaság karácsonyi választéka magyar boltokat is lepipál. Egészében azonban az utcaképen, az embereken nem érződik az ünnep, pláne, hogy a 18-20 fokos napsütésben, az örökzöld növényzet között nehéz is lenne valamiféle európai stílusú karácsonyi hangulatot teremteni. A nappalok azért itt is rövidek és így az utóbbi időben rájöttek, hogy a hosszú estékben jól mutat ha kis égőkkel földíszítik a pálmafák törzsét, és a villanyoszlopokat.
Izraelben a kis távolságok ellenére nagyon nagyok a kulturális különbségek. Például Haifában, vagy pláne Názáretben ahol sok keresztény arab él, sokkal jobban megjelennek a karácsonyi díszek, jelképek a házakon, utcákon. Érdekes viszont, hogy Jeruzsálem óvárosában a sok keresztény szenthely ellenére szinte alig volt észrevehető a karácsony jelenléte, ott jártunkkor, december 24-én, ugyanolyan turista és zarándok nyüzsgés volt, mint az év más napjain, különösebb karácsonyi jellegzetességek nélkül.
Az elmúlt hónapok izraeli-palesztin enyhülése, és az újrakezdődött béketárgyalások megváltoztatták a hangulatot a Betlehembe látogatás körül is. Az Izraelben szolgáló EU-diplomaták közös látogatást is szerveztek az elmúlt néhány évben a biztonsági helyzet miatt alig látogatott palesztin városba. Mi úgy döntöttünk Gabival, hogy a kisebb tömeget vonzó 25-én délelőtt megyünk el a keresztény szent városba. Az elválasztó fal (itt valóban fal, az egyébként jórészt kerítésből álló „security barrier”) átjáróján az izraeli rendőrök nagyon gyorsan és kedvesen engedték át a látogatókat, „hag sameach”-ot (boldog ünnepet) kívánva. Betlehem óvárosa tele volt turistákkal és a nagy számban jelenlevő palesztin rendőrök nyugodtan terelgették a forgalmat. A születés templomában karácsony délelőtt is sok százan tolongtak; a templom alatt található születés barlangjához többórásnak tűnő sor állt, úgyhogy ezt a látogatást más alkalomra halasztottuk. Feltűnő volt, hogy a látogatók, zarándokok nagyon nagy része ázsiai volt, koreaiak, japánok, Fülöp-szigetiek kis nemzeti zászlókkal és sokan mikulás-sapkában. (A kép a betlehemi Születés Templomában készült.)
Izraelben a kis távolságok ellenére nagyon nagyok a kulturális különbségek. Például Haifában, vagy pláne Názáretben ahol sok keresztény arab él, sokkal jobban megjelennek a karácsonyi díszek, jelképek a házakon, utcákon. Érdekes viszont, hogy Jeruzsálem óvárosában a sok keresztény szenthely ellenére szinte alig volt észrevehető a karácsony jelenléte, ott jártunkkor, december 24-én, ugyanolyan turista és zarándok nyüzsgés volt, mint az év más napjain, különösebb karácsonyi jellegzetességek nélkül.
Az elmúlt hónapok izraeli-palesztin enyhülése, és az újrakezdődött béketárgyalások megváltoztatták a hangulatot a Betlehembe látogatás körül is. Az Izraelben szolgáló EU-diplomaták közös látogatást is szerveztek az elmúlt néhány évben a biztonsági helyzet miatt alig látogatott palesztin városba. Mi úgy döntöttünk Gabival, hogy a kisebb tömeget vonzó 25-én délelőtt megyünk el a keresztény szent városba. Az elválasztó fal (itt valóban fal, az egyébként jórészt kerítésből álló „security barrier”) átjáróján az izraeli rendőrök nagyon gyorsan és kedvesen engedték át a látogatókat, „hag sameach”-ot (boldog ünnepet) kívánva. Betlehem óvárosa tele volt turistákkal és a nagy számban jelenlevő palesztin rendőrök nyugodtan terelgették a forgalmat. A születés templomában karácsony délelőtt is sok százan tolongtak; a templom alatt található születés barlangjához többórásnak tűnő sor állt, úgyhogy ezt a látogatást más alkalomra halasztottuk. Feltűnő volt, hogy a látogatók, zarándokok nagyon nagy része ázsiai volt, koreaiak, japánok, Fülöp-szigetiek kis nemzeti zászlókkal és sokan mikulás-sapkában. (A kép a betlehemi Születés Templomában készült.)
2007-11-30
Kutatóközpont egy galili arab faluban
Az izraeli Tudományos és Kulturális Minisztérium nem tartozik a gazdag tárcák közé, bár különleges a helyzete, mivel egy muszlim arab a miniszter (az első ilyen Izraelben, ahol drúz miniszter már volt korábban, de muszlim még soha). A minisztérium programjai között az egyik figyelemreméltó a "Science in the community" elnevezésű (talán a "tudomány a helyi közösségben" lenne a jó fordítás). Olyan regionális központokat hoztak létre, vagy meglévő kezdményezéseket kezdtek el finanszírozni, ahol egy hátrányos helyzetű régióban vagy településen helyi diplomások, helyi problémákra próbálnak új, kutatást vagy legalább fejlesztést igénylő megoldásokat adni.
A Haifa és Názáret között található Shefa Amr településen működő kutatóközpontot egy magyar delegációval, az izraeli Tudományos Minisztérium munkatársainak kíséretében látogattuk meg. A központban az olíva olaj gyógyszerészeti célú tovább feldolgozásával, az olajgyártás közben termelődő szennyvíz kezelésével és a környező arab lakosság népi gyógymódjainak hasznosításával foglalkoznak. Az intézményben egy kivételével arab kutatókat és alkalmazottakat foglalkoztatnak, ugyanakkor szorosan együttműködnek a haifai egyetemmel és láthatóan baráti kapcsolatban vannak a minisztérium munkatársaival. Van olyan találmányuk, aminek hasznosítására már céget alapítottak és több millió dollárnyi külső befektetést is sikerült szerezniük – vagyis az izraeli start-up modellt itt is sikeresen alkalmazzák. A regionális kutató-fejlesztő központok koncepciójának megfelelően,az itt dolgozó kutatók résztvesznek a környező települések iskolai oktatásában, nyári gyakorlatok szervezésében arab egyetemi hallgatók részére, helyi környezetvédelmi programok beindításában. Az intézmény jelenleg egy szerény városszéli épületben működik, bár képen már bemutatták az új, kissé palotaszerű központot. (Reméljük nem éri el őket a Parkinson-hatás). A házban 5 laboratórium működik, egyenként 3-4 kutatóval, a falakat a munkatársaik nemzetközi előadásainak poszterei díszítik. Mindegyiken rajta volt, hogy a szerzők izraeliek, csak egy képen láttunk olyan feliratot, hogy „Palestine 1948”. Gyorsan elkezdték magyarázni: az arab népi gyógymódokról az ő kezdeményezésükre Jordániában szerveztek egy konferenciát, és hogy ne sértsék a más arab országokból jöttek „érzékenységét”, nem írhatták ki, hogy Izraelből érkeztek, hanem ezzel a kóddal kellett jelezni származási helyüket, állampolgárságukat… Sajnos, még sok idő kell a megbékélésig.
A tudományos vezető egyébként maga is képviseli az ország etnikai sokszínűségét: apai ágon kopt, a család a 20. sz. elején menekült Egyiptomból egy kopt-üldözés nyomán Názáretbe, anyai ágon pedig görög.
Az intézetben eltöltött órák után egy nagyon jó hangulatú, remek arab vacsorán vettünk részt Názáretben.
A Haifa és Názáret között található Shefa Amr településen működő kutatóközpontot egy magyar delegációval, az izraeli Tudományos Minisztérium munkatársainak kíséretében látogattuk meg. A központban az olíva olaj gyógyszerészeti célú tovább feldolgozásával, az olajgyártás közben termelődő szennyvíz kezelésével és a környező arab lakosság népi gyógymódjainak hasznosításával foglalkoznak. Az intézményben egy kivételével arab kutatókat és alkalmazottakat foglalkoztatnak, ugyanakkor szorosan együttműködnek a haifai egyetemmel és láthatóan baráti kapcsolatban vannak a minisztérium munkatársaival. Van olyan találmányuk, aminek hasznosítására már céget alapítottak és több millió dollárnyi külső befektetést is sikerült szerezniük – vagyis az izraeli start-up modellt itt is sikeresen alkalmazzák. A regionális kutató-fejlesztő központok koncepciójának megfelelően,az itt dolgozó kutatók résztvesznek a környező települések iskolai oktatásában, nyári gyakorlatok szervezésében arab egyetemi hallgatók részére, helyi környezetvédelmi programok beindításában. Az intézmény jelenleg egy szerény városszéli épületben működik, bár képen már bemutatták az új, kissé palotaszerű központot. (Reméljük nem éri el őket a Parkinson-hatás). A házban 5 laboratórium működik, egyenként 3-4 kutatóval, a falakat a munkatársaik nemzetközi előadásainak poszterei díszítik. Mindegyiken rajta volt, hogy a szerzők izraeliek, csak egy képen láttunk olyan feliratot, hogy „Palestine 1948”. Gyorsan elkezdték magyarázni: az arab népi gyógymódokról az ő kezdeményezésükre Jordániában szerveztek egy konferenciát, és hogy ne sértsék a más arab országokból jöttek „érzékenységét”, nem írhatták ki, hogy Izraelből érkeztek, hanem ezzel a kóddal kellett jelezni származási helyüket, állampolgárságukat… Sajnos, még sok idő kell a megbékélésig.
A tudományos vezető egyébként maga is képviseli az ország etnikai sokszínűségét: apai ágon kopt, a család a 20. sz. elején menekült Egyiptomból egy kopt-üldözés nyomán Názáretbe, anyai ágon pedig görög.
Az intézetben eltöltött órák után egy nagyon jó hangulatú, remek arab vacsorán vettünk részt Názáretben.
2007-11-29
Mészáros Márta és Golda Meir
Még az októberi kultúrattaséi feladataim közé tartozott, hogy Mészáros Márta új filmjének helyszín keresésében segítsek. Mészáros Mártával volt még Pataki Éva, aki húsz éve az ő állandó forgatókönyv írója és Bodnár Éva, aki a csapat izraeli összekötője. A tervezett film egyik része Kéthly Anna és Golda Meir barátságának egy Jeruzsálemben zajló fejezetével foglalkozik. Megnéztünk néhány kilátóhelyet, ahonnan a városról készülhetnek majd látképek a filmben, de ezeknél a szép helyeknél izgalmasabbnak bizonyult Golda Meir volt lakóháza. A színházi központ mellett (annak, aki ismeri a Jeruzsálemet) álló szép, kertes házon nincs emléktábla. Amikor kicsit bizonytalanul körbejártuk, egy idős hölgy jelent meg az erkélyen és megerősítette, hogy hosszú ideig itt volt Golda Meir jeruzsálemi lakása. (A családja Tel Avivban lakott.) Behívott minket magához és elkezdett ömleni belőle a szó, elmesélte, hogy Golda konyhájában valóban tartottak kormányüléseket, vagyis ez nemcsak legenda, sőt az ő fiát bízta meg a kávéscsészék elmosogatásával, szerény juttatás ellenében. Elbüszkélkedett aztán a férje mérnöki munkáival, a fia high-tech karrierjével. A hölgy 94 éves volt, de legalább 20-at letagadhatott volna, ahogy átéléssel mesélte emlékeit az 50-es 60-as évekből.
Egy idő után aztán elköszöntünk és folytattuk a járkálást a városban. Különös volt ebben a két napban, hogy Mészáros Mártával meg Pataki Évával néhány óra után már úgy beszélgettünk, hülyéskedtünk és egyáltalán olyan volt a hangulat, mintha évek óta ismertük volna egymást.
Egy idő után aztán elköszöntünk és folytattuk a járkálást a városban. Különös volt ebben a két napban, hogy Mészáros Mártával meg Pataki Évával néhány óra után már úgy beszélgettünk, hülyéskedtünk és egyáltalán olyan volt a hangulat, mintha évek óta ismertük volna egymást.
2007-11-15
Megjött az eső
Pont fél éve nem esett már, de a múlt hét végén megjött az első igazi eső. Pár perces zápor már októberben is volt egy-kettő, de az igazi többórás, dézsából öntős eső már nagyon hiányzott és most rögtön kettő is volt belőle. Mindenki nagyon örült neki, az újságok is írtak róla, de sajnos sok balesetet is hozott, az autósok elszoktak a csúszós utaktól. Persze ez még csak az esős szezon eleje, és az időjárás a mi fogalmaink szerint inkább nyári, a felhők elvonultával hétágra süt a nap, délben 24-25 fok van, csak este kell már egy kiskabát.
2007-10-31
Októberi összefoglaló
Nem szeretném, ha egy egész hónap üresen maradna a blogban, de most már látszik, hogy legfeljebb egy rövid összefoglalóra futja.
Először is, otthon voltam majd két hétig, ami nagyon jó volt, (meg hasznos is, mert igazából hivatalos programra rendeltek haza, erről majd még bővebben) de bejegyzésekre nem nagyon inspirált. Tulajdonképpen már szeptember végén mentem, szukot (a sátoros ünnep) első napján. Azt egy kicsit sajnáltam, hogy a szukotból nem sokat láttam, mert ez itt nagyon vidám, nagy jövős-menős, sok programos ünnep. Az első este még valamit láttam még belőle és a hangulatából is megéreztem egy kicsit, ahogy mindenfelé felállítják a kis, pálmaágakkal fedett sátrakat, kertekben (a mi toronyházaink kertjében is volt egy nagyobbfajta), teraszokon, sőt Tel Aviv legrégebbi, Neve Tsedek negyedében, még egy-egy szűk utcában is, és az emberek jókedvűen ücsörögnek ott, énekelgetnek, vacsoráznak, ami jól látszik és hallatszik a fehér vászon sátorborításokon keresztül.
Budapestre visszatérve az fura volt, hogy kicsit turistának éreztem magam, valahogy kívülebbről láttam a várost, az embereket. Ezt inkább az utcákon, helyeken éreztem, otthon olyan volt, mintha csak egy rövid időre utaztam volna el.
Szerencsésen beleesett ebbe az időbe a 35 éves érettségi találkozó, jó volt és már nem rázott meg az ötvenes osztálytársak látványa…
A hazarendelésem fő eseménye az NKTH (Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal) által szervezett TéT attaséi konferencia volt az MTA-ban, ahol a kutatás-fejlesztésről szóló inkább politikai előadások mellett, a TéT attasék is beszámoltak saját területük egy-egy érdekesebb, fontosabb vonatkozásáról. Egészen meglepődtem, hogy milyen sokan voltak kíváncsiak ezekre az előadásokra. Én a technológiai inkubátorokról, a kockázati tőkének a high-tech-ben játszott szerepéről beszéltem.
(Az előadások vázlata letölthető:
http://www.nkth.gov.hu/main.php?folderID=901&articleID=5529&ctag=articlelist&iid=1). Annak nagyon örültem, hogy jó néhányan odajöttek utána érdeklődni, sőt másnapra még három konkrét megbeszélést is megszerveztünk olyanokkal, akik egy közös izraeli-magyar technológiai inkubátor létrehozásában fantáziát látnak. Ez a dolog izraeli oldalon is elég jól halad, úgyhogy ez tényleg nagyon bíztató, bár tudom, hogy minden sokkal lassabban halad, mint azt szeretném.
Aznap este, amikor a hajnali géppel visszaértem, a budapesti Operettszínház által a Tel Aviv-i Operában bemutatott öt előadásból álló operett-gála sorozat premierje volt. Bár ezt egy izraeli-német cég szervezte remekül, de azért a követség részéről nekem is elég sok munkám volt benne. Bár az operett továbbra sem a kedvenc műfajom, de ez az előadás nagyon profi volt és a jórészt idősebb magyar és német anyanyelvűekből álló közönség nagyon élvezte, együtt énekelte-dúdolta a slágereket. A sorozat nagy siker volt, mind a 10 ezer jegyet eladták és nagyon jó kritikákat kapott.
Először is, otthon voltam majd két hétig, ami nagyon jó volt, (meg hasznos is, mert igazából hivatalos programra rendeltek haza, erről majd még bővebben) de bejegyzésekre nem nagyon inspirált. Tulajdonképpen már szeptember végén mentem, szukot (a sátoros ünnep) első napján. Azt egy kicsit sajnáltam, hogy a szukotból nem sokat láttam, mert ez itt nagyon vidám, nagy jövős-menős, sok programos ünnep. Az első este még valamit láttam még belőle és a hangulatából is megéreztem egy kicsit, ahogy mindenfelé felállítják a kis, pálmaágakkal fedett sátrakat, kertekben (a mi toronyházaink kertjében is volt egy nagyobbfajta), teraszokon, sőt Tel Aviv legrégebbi, Neve Tsedek negyedében, még egy-egy szűk utcában is, és az emberek jókedvűen ücsörögnek ott, énekelgetnek, vacsoráznak, ami jól látszik és hallatszik a fehér vászon sátorborításokon keresztül.
Budapestre visszatérve az fura volt, hogy kicsit turistának éreztem magam, valahogy kívülebbről láttam a várost, az embereket. Ezt inkább az utcákon, helyeken éreztem, otthon olyan volt, mintha csak egy rövid időre utaztam volna el.
Szerencsésen beleesett ebbe az időbe a 35 éves érettségi találkozó, jó volt és már nem rázott meg az ötvenes osztálytársak látványa…
A hazarendelésem fő eseménye az NKTH (Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal) által szervezett TéT attaséi konferencia volt az MTA-ban, ahol a kutatás-fejlesztésről szóló inkább politikai előadások mellett, a TéT attasék is beszámoltak saját területük egy-egy érdekesebb, fontosabb vonatkozásáról. Egészen meglepődtem, hogy milyen sokan voltak kíváncsiak ezekre az előadásokra. Én a technológiai inkubátorokról, a kockázati tőkének a high-tech-ben játszott szerepéről beszéltem.
(Az előadások vázlata letölthető:
http://www.nkth.gov.hu/main.php?folderID=901&articleID=5529&ctag=articlelist&iid=1). Annak nagyon örültem, hogy jó néhányan odajöttek utána érdeklődni, sőt másnapra még három konkrét megbeszélést is megszerveztünk olyanokkal, akik egy közös izraeli-magyar technológiai inkubátor létrehozásában fantáziát látnak. Ez a dolog izraeli oldalon is elég jól halad, úgyhogy ez tényleg nagyon bíztató, bár tudom, hogy minden sokkal lassabban halad, mint azt szeretném.
Aznap este, amikor a hajnali géppel visszaértem, a budapesti Operettszínház által a Tel Aviv-i Operában bemutatott öt előadásból álló operett-gála sorozat premierje volt. Bár ezt egy izraeli-német cég szervezte remekül, de azért a követség részéről nekem is elég sok munkám volt benne. Bár az operett továbbra sem a kedvenc műfajom, de ez az előadás nagyon profi volt és a jórészt idősebb magyar és német anyanyelvűekből álló közönség nagyon élvezte, együtt énekelte-dúdolta a slágereket. A sorozat nagy siker volt, mind a 10 ezer jegyet eladták és nagyon jó kritikákat kapott.
2007-09-30
Jom Kipur - az igazi autómentes nap
Jom Kipur, a zsidó vallás engesztelőnapja, legszentebb ünnepe, persze nem az autómentességről szól, de Izraelben mégis a legszembetűnőbb az autóforgalom tökéletes hiánya. Jom Kipurkor az élet amúgy is teljes mértékben leáll: minden zárva van, beszüntetik az adást a TV és rádiócsatornák, a repülőtér 30 órára teljesen bezár, akárcsak az egyéb határátkelők. (Az ünnep napnyugtától tart 25 órán át.)
Tel Aviv 6-8 sávos útjait elfoglalják a biciklisták és a sétáló emberek, még a várost átszelő, éjjel is mindig forgalmas Ayalon autópályát is csak néhány biciklista és gyalogos használja. A dolog tulajdonképpen teljesen önkéntes, mert az utak nincsenek lezárva, mint a vallásos negyedekben, csak az emberek egyszerűen nem használják az autókat, még azok sem, akik amúgy nem tartják az ünnepet, nem mennek templomba, nem böjtölnek, stb. Az esti ima utáni időben kb. másfél órát sétáltam, ezalatt összesen két mentőautót láttam, és két „civil” autó lopakodott végig az egyik úton, kb. 30-cal és villogó indexekkel.
A nagy kereszteződések némelyikében több száz ember ácsorog, beszélget, üldögél az úttesten, vegyesen kippások és anélküliek, az egésznek nagyon jó hangulata van és az európai zsidó szokásokat ismerő embernek az az érzése, hogy az ünnepnek egy új rétege, tartalma alakult ki itt Izraelben.
Tel Aviv 6-8 sávos útjait elfoglalják a biciklisták és a sétáló emberek, még a várost átszelő, éjjel is mindig forgalmas Ayalon autópályát is csak néhány biciklista és gyalogos használja. A dolog tulajdonképpen teljesen önkéntes, mert az utak nincsenek lezárva, mint a vallásos negyedekben, csak az emberek egyszerűen nem használják az autókat, még azok sem, akik amúgy nem tartják az ünnepet, nem mennek templomba, nem böjtölnek, stb. Az esti ima utáni időben kb. másfél órát sétáltam, ezalatt összesen két mentőautót láttam, és két „civil” autó lopakodott végig az egyik úton, kb. 30-cal és villogó indexekkel.
A nagy kereszteződések némelyikében több száz ember ácsorog, beszélget, üldögél az úttesten, vegyesen kippások és anélküliek, az egésznek nagyon jó hangulata van és az európai zsidó szokásokat ismerő embernek az az érzése, hogy az ünnepnek egy új rétege, tartalma alakult ki itt Izraelben.
2007-09-16
Ros Hasana (újév)
Ez a bejegyzés eredetileg egy magamban már régóta fontolgatott témának indult, aminek a címe valami olyasmi: "Mennyiben zsidó ország Izrael". Most, Ros Hasanakor (zsidó újévkor) kicsit több időm volt ezen gondolkozni, és bele is akartam vágni ebbe a nehéz témába, csak előbb röviden azért arról is akartam írni, hogy hogyan telt itt nekem az ünnep. Az ünnepről szóló részt megírtam de az eredeti téma továbbcsúszott, sajnos...
Ez az új év a zsidó időszámítás szerint az 5768., ekkor tulajdonképpen a világ teremtését ünnepeljük. Ros Hasana nem hasonlít a szilveszteri vidámsághoz, sokkal inkább egy befeléforduló, számvető, bűnbánó ünnep, ami gondolatilag beletorkollik a 10 nap múlva következő bűnbánó napba, a Jom Kipurba.
Szóval, hogyan zajlott nekem?
Mind a három napra volt egy-egy meghívásom, amiben a közös, a nagy és jórészt hagyományos ételekből álló kajálás volt. Első este K. Juditék kertvárosába (kertfalujába), Cur Igalba, voltam hivatalos, ahova még két vendéget vittem Tel Avivból, így összesen nyolcan voltunk, aztán a vacsora vége felé nagy számban megérkeztek a gyerekek barátai. Volt mézbe mártott alma, gefillte fis (édeskés, hal pástétom féle), répák, húsok; nyolcan négy nyelvet (héber, angol, spanyol, magyar) használtunk, elég bábeli, de nekem legalábbis, otthonos volt. Még a vacsora előtt elsétáltunk a település templomába, ahol egymás mellett volt egy askenázi és egy szfard rítusú terem. Az askenáziban a dallamok nagyon ismerősek voltak, de egész más volt a hangulat attól, hogy mindenki szépen és együtt énekelt, valahogy lehetett érezni a közösség erejét, amihez sokat hozzátett a kertben rohangáló ezer gyerek.
Másnap ebédre K. Slomóék hívtak meg herzliyai házukba, ahol gyerekekkel, unokákkal együtt húszan voltunk, kb. 3 ebédre való étel volt, csak húsból 4 féle… Itt is elmentem Slomó templomába, ahol különösen szép éneklés volt, egy egész férfikórus adta elő az imákat, időnként több szólamban, persze hangszer nélkül, de itt is sokszor a közönség kíséretével.
A harmadik zsinagóga, amit meglátogattam a lakás közelében, egy viszonylag kicsi szfárd templom volt, ahol a közönség jó része - számomra bíztatóan - kötött sapkás (tehát mérsékelten vallásos) volt. A hangulata eléggé eltért a megszokottól, szinte végig énekelték az imákat, nagyon erőteljesen, sokszor felelgetős módon és sok keleties dallammal. (Nem beszélve arról, hogy a keleti zsidók kiejtik a mai héberben többnyire néma torokhangokat és már ettől más lesz a hangzása az egésznek.)
A harmadik meghívásom Toviékhoz volt péntek estére, itt is „csak” nyolcan voltunk, mert az egyik család nem jött. A vacsora viszont itt nem gefillte fissel, hanem májpástétommal kezdődött… Itt volt a leg-ortodoxabb a szertartás része a vacsorának, de egyébként laza és kellemes volt, sokat beszélgettünk az izraeli felsőoktatásról, amiben most Tovi több gyereke is részt vesz.
Ez az új év a zsidó időszámítás szerint az 5768., ekkor tulajdonképpen a világ teremtését ünnepeljük. Ros Hasana nem hasonlít a szilveszteri vidámsághoz, sokkal inkább egy befeléforduló, számvető, bűnbánó ünnep, ami gondolatilag beletorkollik a 10 nap múlva következő bűnbánó napba, a Jom Kipurba.
Szóval, hogyan zajlott nekem?
Mind a három napra volt egy-egy meghívásom, amiben a közös, a nagy és jórészt hagyományos ételekből álló kajálás volt. Első este K. Juditék kertvárosába (kertfalujába), Cur Igalba, voltam hivatalos, ahova még két vendéget vittem Tel Avivból, így összesen nyolcan voltunk, aztán a vacsora vége felé nagy számban megérkeztek a gyerekek barátai. Volt mézbe mártott alma, gefillte fis (édeskés, hal pástétom féle), répák, húsok; nyolcan négy nyelvet (héber, angol, spanyol, magyar) használtunk, elég bábeli, de nekem legalábbis, otthonos volt. Még a vacsora előtt elsétáltunk a település templomába, ahol egymás mellett volt egy askenázi és egy szfard rítusú terem. Az askenáziban a dallamok nagyon ismerősek voltak, de egész más volt a hangulat attól, hogy mindenki szépen és együtt énekelt, valahogy lehetett érezni a közösség erejét, amihez sokat hozzátett a kertben rohangáló ezer gyerek.
Másnap ebédre K. Slomóék hívtak meg herzliyai házukba, ahol gyerekekkel, unokákkal együtt húszan voltunk, kb. 3 ebédre való étel volt, csak húsból 4 féle… Itt is elmentem Slomó templomába, ahol különösen szép éneklés volt, egy egész férfikórus adta elő az imákat, időnként több szólamban, persze hangszer nélkül, de itt is sokszor a közönség kíséretével.
A harmadik zsinagóga, amit meglátogattam a lakás közelében, egy viszonylag kicsi szfárd templom volt, ahol a közönség jó része - számomra bíztatóan - kötött sapkás (tehát mérsékelten vallásos) volt. A hangulata eléggé eltért a megszokottól, szinte végig énekelték az imákat, nagyon erőteljesen, sokszor felelgetős módon és sok keleties dallammal. (Nem beszélve arról, hogy a keleti zsidók kiejtik a mai héberben többnyire néma torokhangokat és már ettől más lesz a hangzása az egésznek.)
A harmadik meghívásom Toviékhoz volt péntek estére, itt is „csak” nyolcan voltunk, mert az egyik család nem jött. A vacsora viszont itt nem gefillte fissel, hanem májpástétommal kezdődött… Itt volt a leg-ortodoxabb a szertartás része a vacsorának, de egyébként laza és kellemes volt, sokat beszélgettünk az izraeli felsőoktatásról, amiben most Tovi több gyereke is részt vesz.
(A képen a Sana tova = Jó évet szavakat festik a gyerekek egy bank reklámban.)
2007-09-11
A Tel Aviv-i tengerpart
Mindenki ismeri, aki akár csak egy kis időt töltött Tel Avivban, hiszen a város kb. 10 km hosszan a tengerpartra települt rá (bár az újságok gyakran írják, hogy még mindig nem eléggé tengerparti Tel Aviv), a szállodák jelentős része itt található. Több mint 5 km hosszan nyúlik el a kiépített sétány és mellette a homokos strand, ami nagyon kellemes és nem túl gyakori a tengerparti világvárosok között.
Most azonban arról fogok írni, ami jó néhány korábbi, rövid látogatásomkor nem derült ki számomra, nevezetesen, hogy ennek az 5 km-es darabnak, milyen különleges részei vannak. Észak felől haladva, a szórakozónegyednek felújított "régi" kikötő után, az első ilyen rész a vallásosok strandja, ami fallal el van kerítve és felváltva vannak férfi és női napok (szombaton zárva!). Aztán van egy szakasz, nem ennyire egyértelműen, ahová a homoszexuálisok járnak nagyobb számban. Bőven a szállodasor után, van egy kis rész, ahová péntek estefelé sokan lemennek dobolni, zenélni. Sokan csak nézik a lépcsősen kialakított köves parton ücsörögve, mások tűzakrobatikával szórakoznak, az egésznek van egy régi hippis jellege – látni is idősödő hippiket.
A Jaffóhoz közeli partszakaszra péntek esténként sokan kivonulnak piknikezni, zsidó és arab családok, társaságok vegyesen. Arabok többen vannak, ők általában faszenes grill eszközöket is hoznak és sokan ott is éjszakáznak, gondolom, akik messzebbről jöttek.
Most azonban arról fogok írni, ami jó néhány korábbi, rövid látogatásomkor nem derült ki számomra, nevezetesen, hogy ennek az 5 km-es darabnak, milyen különleges részei vannak. Észak felől haladva, a szórakozónegyednek felújított "régi" kikötő után, az első ilyen rész a vallásosok strandja, ami fallal el van kerítve és felváltva vannak férfi és női napok (szombaton zárva!). Aztán van egy szakasz, nem ennyire egyértelműen, ahová a homoszexuálisok járnak nagyobb számban. Bőven a szállodasor után, van egy kis rész, ahová péntek estefelé sokan lemennek dobolni, zenélni. Sokan csak nézik a lépcsősen kialakított köves parton ücsörögve, mások tűzakrobatikával szórakoznak, az egésznek van egy régi hippis jellege – látni is idősödő hippiket.
A Jaffóhoz közeli partszakaszra péntek esténként sokan kivonulnak piknikezni, zsidó és arab családok, társaságok vegyesen. Arabok többen vannak, ők általában faszenes grill eszközöket is hoznak és sokan ott is éjszakáznak, gondolom, akik messzebbről jöttek.
2007-09-09
Megasztár Izraelben
Akárcsak a magyar változat, ez is az amerikain (American Idol) alapszik, amit itt egyébként sugároznak is. A címe viszont ivrit: Kohav Nolad = Csillag születik. Nemcsak az elnevezés helyi, van azért pár egyéb érdekes sajátosság is. A húsz döntős elég jó keresztmetszetét adta az izraeli társadalomnak, volt köztük etiópiai származású, fekete kippás ortodox, Ukrajnában született új bevándorló, keresztény arab. Az arab lány eljutott az első hat közé és amikor kiesett, határozottan elutasította, hogy ez a származása miatt lett volna, sőt szerinte a rászavazók többsége zsidó volt. Ugyanakkor volt olyan versenyző, aki egyesek szerint azért esett ki, mert kivonta magát a katonai szolgálat alól (ami egyre gyakrabban fordul elő Izraelben és korábban szinte elképzelhetetlen volt) és ez sokak szemében nagyon ellenszenvessé tette.
A döntőt augusztus legvégén a Kineret tó partján tartották, hatalmas érdeklődés mellett. Már 4 nappal előbb, amikor Dorkával fürdőhelyet kerestünk a tó partján, hosszú szakaszon, a szponzoráló mobilszolgáltató zászlói között hatalmas kocsisorok igyekeztek a kempingként is szolgáló helyszínre. Több mint 40 ezren vettek részt a 3 döntős versenyén és a győztes Boaz Mauda a 900 ezer szavazat 50%-át kapta meg. A lágy hangú, 20 éves fiú egy kis mezőgazdasági településről származik, a versenyre szabadságot kapott a katonaságtól.
A döntőt augusztus legvégén a Kineret tó partján tartották, hatalmas érdeklődés mellett. Már 4 nappal előbb, amikor Dorkával fürdőhelyet kerestünk a tó partján, hosszú szakaszon, a szponzoráló mobilszolgáltató zászlói között hatalmas kocsisorok igyekeztek a kempingként is szolgáló helyszínre. Több mint 40 ezren vettek részt a 3 döntős versenyén és a győztes Boaz Mauda a 900 ezer szavazat 50%-át kapta meg. A lágy hangú, 20 éves fiú egy kis mezőgazdasági településről származik, a versenyre szabadságot kapott a katonaságtól.
2007-08-31
Ortodox segítség a palesztin mezőgazdaságnak
Az izraeli helyzet sokszor abszurdba hajló bonyolultságára jó példa a smita-év, ami most Ros Hasanakor, vagyis a zsidó újévkor kezdődik, idén szeptember 12-én. A smita-év az a minden hetedik év (a sabbat év), amikor Izraelben a földet parlagon kell hagyni, amint az a Mózes III. könyv 25. fejezetében található parancsban szerepel. A parancs fontosságát mutatja, hogy a jutalmat, 3 évnyi bő termést, magától Istentől származtatja a Tóra.
Mivel a parancs csak zsidókra kötelező, ezért Izraelben az utóbbi évtizedekben a vallásos zsidók araboktól, arabok által termelt gyümölcsöt, zöldséget vásároltak, vagy távoli importból érkező termékeket; mindkét változat megdrágítja majd jövőre a zöldség-gyümölcs árakat, legalábbis az ellenőrzött, kóser szektorban.
Az áruk jelentős része Gázából származott, azonban a nyár óta a Hamasz által uralt Gázával Izrael szinte minden kapcsolatot megszakított. Az izraeli államot, amúgy el nem ismerő egyik szélsőséges ortodox csoport például egyenesen azt követeli az izraeli hadseregtől, hogy nyújtson védelmet a Hamasszal szemben arra az időre, amíg embereik lebonyolítják a kereskedelmi tranzakciókat a palesztin termelőkkel. Mindenestre a palesztin mezőgazdaság jó évnek néz elébe.
Léteznek egyéb, kreatív megoldások is, például a föld nélkül, tápanyaggal dúsított víztartályokban termelt zöldségek is megfelelnek az előírásnak, hiszen nem Izrael földjében termettek.
Mivel a parancs csak zsidókra kötelező, ezért Izraelben az utóbbi évtizedekben a vallásos zsidók araboktól, arabok által termelt gyümölcsöt, zöldséget vásároltak, vagy távoli importból érkező termékeket; mindkét változat megdrágítja majd jövőre a zöldség-gyümölcs árakat, legalábbis az ellenőrzött, kóser szektorban.
Az áruk jelentős része Gázából származott, azonban a nyár óta a Hamasz által uralt Gázával Izrael szinte minden kapcsolatot megszakított. Az izraeli államot, amúgy el nem ismerő egyik szélsőséges ortodox csoport például egyenesen azt követeli az izraeli hadseregtől, hogy nyújtson védelmet a Hamasszal szemben arra az időre, amíg embereik lebonyolítják a kereskedelmi tranzakciókat a palesztin termelőkkel. Mindenestre a palesztin mezőgazdaság jó évnek néz elébe.
Léteznek egyéb, kreatív megoldások is, például a föld nélkül, tápanyaggal dúsított víztartályokban termelt zöldségek is megfelelnek az előírásnak, hiszen nem Izrael földjében termettek.
Magyar tanárok a Jad Vasem-ben
A Jad Vasem Izrael Holocaust múzeuma és emlékhelye, aminek jelentős oktatási tevékenysége is van. Idén már 10. alkalommal rendezték meg magyar tanárok részére a Jad Vasem oktató központjában azt a szemináriumot, ami a Holocaust és általában az anti-rasszizmus tanításával foglalkozik. A tanárok részvételét a Jad Vasem és a magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatja, amiben az is figyelemre méltó, hogy már 3 különböző kormány egyformán fontosnak tartotta ezt a programot. Az évforduló alkalmából olyan tanárok jöttek, akik már legalább egyszer résztvettek ilyen szemináriumon és most a legújabb kutatások megismerése mellett kicserélhették egymással és a Jad Vasém szakembereivel a tapasztalataikat. A javarészt vidékről jött tanárok közül sokan fantasztikus többletmunkát is végeznek: az oktatáson túl, tanítványaikkal együtt komoly helytörténeti kutatásokat folytatnak összegyűjtve és feldolgozva a nagyrészt mára zsidók nélküli települések zsidóságának emlékeit, kapcsolatokat építenek, hogy megismerjék az élő zsidó kultúrát is.
Egy beszélgetésben azért az is kiderült, hogy nem mindenütt egyszerű a kurzusról visszajött tanárok helyzete, szembe kell nézniük a helyi előítéletekkel is.
Egy beszélgetésben azért az is kiderült, hogy nem mindenütt egyszerű a kurzusról visszajött tanárok helyzete, szembe kell nézniük a helyi előítéletekkel is.
A követség nevében én mondtam az egyik rövid megnyitó beszédet, majd a többi bevezető után Szita Szabolcs baráti eligazítása mellett Dorkával végignéztük az új kiállítást, ami egyszerre letaglózó és lenyűgözően hatásos, tartalmilag és építészetileg egyaránt. Nem is igazán értem, hogy nálunk miért beszélnek sokkal többet a washingtoni és berlini múzeumokról, mint a Jad Vasemről.
(A két kép: a kiállítást felfűző, végül fénybevezető alagút és az elpusztított közösségek emlék-völgye.)
(A két kép: a kiállítást felfűző, végül fénybevezető alagút és az elpusztított közösségek emlék-völgye.)
A múzeum nevében szereplő két héber szó jelentése: emlékmű és név. A jad szó amellett, hogy kezet jelent, a régi héberben emlékoszlop jelentéssel is bírt. A „név” szó pedig arra utal, hogy az áldozatok nem számokkal jelölt absztrakciók, hanem mindenkinek volt neve és ebből következik az emlékhely egyik legfontosabb feladata: a nevek, adatok, fényképek összegyűjtése. Már 4 millió felett tartanak…
2007-08-28
Tábor érzés
A Jerusalem Post heti műsorfüzetéből értesültem, hogy a Jeruzsálem és Tel Aviv közt félúton fekvő latruni kolostor körül zsidó-arab fesztivál lesz. A fesztivál neve Sulha, ami arabul ugyanazt jelenti, mint héberül a szliha, vagyis megbocsátást. Mivel délelőtt Jeruzsálemben volt hivatalos dolgom, úgy gondoltam, visszafelé megállok egy kicsit és megnézem mi is ez az egész.
A domboldalon fekvő kolostor körül fenyőkkel tarkított, gyönyörű olajfaliget található és ahogy közelebb mentem, már a látványtól azonnal elfogott a régi olvasótáborok hangulata: a széleken kisebb-nagyobb lakósátrak voltak felverve, az egyik oldalon nyitott oldalú közös sátrak, kaja és vezetőségi sátor, középen elszórva 10-15 fős csoportok üldögéltek és beszélgettek. Mások lazán heverésztek, lődörögtek, gyerekeket legeltettek.
A háromnapos tábor (hivatalos nevén fesztivál) célja, hogy arabok és zsidók együtt élve, étkezve, beszélgessenek a konfliktus különböző aspektusairól, közelebb kerüljenek az álláspontok és eljussanak a kölcsönös sérelmek, sebek megbocsátásáig. Izraeli zsidókon és arabokon kívül jöttek a palesztin autonómia területéről, sőt Afrikából, Amerikából és Indiából is résztvevők.
Két csoportba ültem be kb. fél-fél órára – az egyikben a vallás szerepéről folyt a vita, hogy vajon min múlik, hogy a vallás fanatizálja-e vagy megbékíti a feleket. A másik csoport sokkal személyesebb volt és az együttélés problémáit feszegette, pl. milyen a kapcsolat egy egymás melletti zsidó és arab falu között, milyen sérelmeket hordoznak az arabok, miért érzik úgy a zsidók, hogy nincsenek biztonságban egy arab városban, stb. Többen feltették a kérdést, hogy hogyan lehet innen továbblépni, mit tehet egy ilyen, egymáshoz mégiscsak pozitívan viszonyuló laza csoport. A köröket egy-egy ember moderálta és az beszélhetett, akinél a csoport olajága volt.
A végén röviden beszéltem egy arab és egy zsidó szervezővel, akik elmondták, hogy a 6 éve kb. 100 emberrel indult táborozás mára ezreket vonz, - legalább egy kis időre - (amikor ott voltam, azért csak pár százan lehettek), mivel sokan jönnek az esti kulturális programokra. Érdekes módon, a hasonló rendezvényektől eltérően, az arabok vannak többségben, bár az utolsó, csütörtöki nap ebédidejében kb. fele-fele volt az arány. Maga a Silha Peace Project, most már egy állandóan működő szervezet, két tábor között is szerveznek programokat.
Nagyon keveset láttam az egészből, de jó érzés volt ott lenni, jó volt látni, hogy ilyen is van, hogy valódi dolgokról folynak a beszélgetések. Különösen jól esett újra megérezni egy ennyire más közegben az olvasótáborok nehezen meghatározható laza, de mégis egymásra figyelő, a világot jobbítani akaró, speciális hangulatát.
A domboldalon fekvő kolostor körül fenyőkkel tarkított, gyönyörű olajfaliget található és ahogy közelebb mentem, már a látványtól azonnal elfogott a régi olvasótáborok hangulata: a széleken kisebb-nagyobb lakósátrak voltak felverve, az egyik oldalon nyitott oldalú közös sátrak, kaja és vezetőségi sátor, középen elszórva 10-15 fős csoportok üldögéltek és beszélgettek. Mások lazán heverésztek, lődörögtek, gyerekeket legeltettek.
A háromnapos tábor (hivatalos nevén fesztivál) célja, hogy arabok és zsidók együtt élve, étkezve, beszélgessenek a konfliktus különböző aspektusairól, közelebb kerüljenek az álláspontok és eljussanak a kölcsönös sérelmek, sebek megbocsátásáig. Izraeli zsidókon és arabokon kívül jöttek a palesztin autonómia területéről, sőt Afrikából, Amerikából és Indiából is résztvevők.
Két csoportba ültem be kb. fél-fél órára – az egyikben a vallás szerepéről folyt a vita, hogy vajon min múlik, hogy a vallás fanatizálja-e vagy megbékíti a feleket. A másik csoport sokkal személyesebb volt és az együttélés problémáit feszegette, pl. milyen a kapcsolat egy egymás melletti zsidó és arab falu között, milyen sérelmeket hordoznak az arabok, miért érzik úgy a zsidók, hogy nincsenek biztonságban egy arab városban, stb. Többen feltették a kérdést, hogy hogyan lehet innen továbblépni, mit tehet egy ilyen, egymáshoz mégiscsak pozitívan viszonyuló laza csoport. A köröket egy-egy ember moderálta és az beszélhetett, akinél a csoport olajága volt.
A végén röviden beszéltem egy arab és egy zsidó szervezővel, akik elmondták, hogy a 6 éve kb. 100 emberrel indult táborozás mára ezreket vonz, - legalább egy kis időre - (amikor ott voltam, azért csak pár százan lehettek), mivel sokan jönnek az esti kulturális programokra. Érdekes módon, a hasonló rendezvényektől eltérően, az arabok vannak többségben, bár az utolsó, csütörtöki nap ebédidejében kb. fele-fele volt az arány. Maga a Silha Peace Project, most már egy állandóan működő szervezet, két tábor között is szerveznek programokat.
Nagyon keveset láttam az egészből, de jó érzés volt ott lenni, jó volt látni, hogy ilyen is van, hogy valódi dolgokról folynak a beszélgetések. Különösen jól esett újra megérezni egy ennyire más közegben az olvasótáborok nehezen meghatározható laza, de mégis egymásra figyelő, a világot jobbítani akaró, speciális hangulatát.
2007-08-18
Éjszakai dugók
Izraeli országutakon meg városokban is gyakran előfordul, hogy éjszaka egyszer csak hatalmas dugóba szorul be az ember. Azon túl, hogy eleve nagy az éjszakai forgalom, idővel rájöttem ennek a fő okára, ami az, hogy forgalmas főútvonalakon építés miatt egyszerre több sávot csak éjszaka zárnak le, mert nappal lezárva ezeket az - átbocsátóképességük határán működő - utakat a fél ország megbénulna. Vonatkozik ez a daruépítésekre, nagy tömegű betonozó jármű konvojok közlekedésére is - ez utóbbi nem túl kellemes az ott lakóknak, amit én is már megtapasztaltam, de még mindig jobb megoldásnak tartom a nappali káosznál.
2007-08-08
Interjú
Az IT Business hetilaptól Kelenhegyi Péter készített velem interjút, ami ezen a héten meg is jelent. Az alábbiakban ennek az interjúnak a szerkesztetlen változatát lehet olvasni, úgy gondoltam, hogy elégge idetartozik, ezért ez a "másodközlés".
-- Mi kell ahhoz, hogy valaki a cégvezetői múltját hátrahagyva elmenjen diplomatának?
Valóban nincsenek túl sokan, akik ezt csinálták, de nem is én vagyok az egyetlen. Válaszolni persze csak a magam nevében tudok. Mint minden ilyen döntéshez, ehhez is kellett taszító- és vonzóerő. A taszító az én esetemben inkább csak annyi volt, hogy úgy éreztem, már túl régen csinálom nagyjából ugyanazt és bár sose untam, de valahogy nem volt benne már elég újdonság. Igazából a csapatot sajnáltam leginkább otthagyni. A céget nagyon a magaménak éreztem, azután is, hogy eladtuk a Magic-nek, talán ezért sem fordult meg igazán a fejemben, hogy egy másik, esetleg konkurens szoftvercéghez menjek dolgozni, bár időnként megkerestek ilyennel. A vonzóerő pedig – remélem nem hangzik nagyképűnek – az volt, hogy szerettem volna hozzájárulni ahhoz, hogy az Izraelben korábban megtapasztalt technológiai dinamizmust Magyarországra valahogy áthozzuk és így olyan munkát végezhessek, ami a nagyobb közösségnek is hasznára válik, ugyanakkor az én sokéves tapasztalataimat is kamatoztathatom benne. Volt még ebben egy kis kalandvágy is persze, meg hát az életkor is belejátszott, nem gondolhattam, hogy majd 10 év múlva váltok.
-- Mit vittél magaddal a "poggyászodban", aminek különös értéket tulajdonítasz?
A TéT attaséi hálózatot az NKTH tartja fent, és amikor meghirdették a posztot, akkor beleírták, hogy az üzleti tapasztalat előnyt jelent. Valóban úgy gondolom, hogy azt a fő célt, amit az előző válaszban leírtam, nagyban szolgálja az én üzleti múltam, célorientált üzleti gondolkodásom a high-tech területén. Természetesen sokat segít a munkában a 18 évnyi együttműködés tapasztalat a Magic-kel és más izraeli informatikai cégekkel, ideértve az ország és a mentalitás ismeretét, sőt a volt izraeli kollégáim konkrét kapcsolatokkal és ötletekkel is segítenek.
-- Tudományos és technológiai attaséként milyen területeken látsz lehetőséget a két ország közötti együttműködés bővítésére?
Nagyon szeretném, ha az izraeli technológiai inkubátor koncepcióból – aminek ma már Kazahsztántól Franciaországig, nagyon sok helyről a csodájára járnak - minél többet át lehetne hozni Magyarországra. Tisztelet a kivételnek, de amit nálunk inkubátorháznak neveznek, az olyan messze van az izraeli gyakorlattól mint, - hogy stílszerű legyek – Makó Jeruzsálemtől. Persze pont az az egyik fontos eleme ennek, hogy önmagukban mit sem érnek az inkubátorházak, ha nincsenek megfelelő állami programok egyik oldalról és dinamikus, versengő, technológiához értő kockázati tőke alapok a másik oldalról. Szóval a másik, amit szeretnék, hogy találjak magyar high-tech-be befektetni hajlandó izraeli kockázati tőke alapokat. Szeretnék hozzájárulni a kutatóintézeti, egyetemi kapcsolatok fejlődéséhez is, ahol vannak már pozitív példák, pl. a haifai Technion és a BME között, meg a szintén világhírű Weizmann Intézetnek is vannak magyar kapcsolatai. Sok lehetőség van az EU FP7-es programjában is az együttműködésre, Izrael ugyanis teljes jogú tagja a keretprogramnak és igen sikeresen pályáznak. Fontos lenne, hogy többévi (mindkét oldali) toporgás után végre létrejöjjön a tervezett magyar-izraeli K+F alap. (Több hasonló bilaterális alap nagyon sikeresen működik Izraelben.)
-- Minek tulajdonítható a miénkhez hasonló népességű ország átlagon felüli dinamizmusa?
Izrael rengeteg külső problémája és belső feszültsége ellenére (vagy éppen azért?) minden területen nagyon dinamikus ország. Hogy ne egy gazdasági példát hozzak, a természetes népszaporulat a fejlett országok közül Izraelben messze a legmagasabb. (A palesztin területek nélkül.) Biztosan vannak ennek a dinamizmusnak kulturális és történelmi okai is, de az általam tárgyalt területen vannak konkrétabb okai is. Nem rangsorolva:
- sikeres kormánypolitika a high-tech területén (amit ma látunk azt kb. 15 éve jelentős részben a kormányzat indította el)
- nagyon nyitott gazdaság, exportorientált gondolkodásmód
- a jól képzett orosz bevándorlók
- a siker sikerre ösztönöz,
- igazi vállalkozói mentalitás (nem zsíros állami megrendelésekre, hanem exportsikerekre vágynak)
- high-tech óriások (Intel, Google, HP) izraeli kutató, gyártó helyei
- a hadsereg kutatási eredményeinek relatíve gyors civil alkalmazása.
-- Csupán önbizalom kérdése, hogy Izraelben a frissen alakult cégek vezetői célul tűzik maguk elé, hogy 3-4 éven belül megjelennek a New York-i tőzsdén?
Azt mondanám, megalapozott önbizalomról van szó. 70-nél több izraeli cég van a Nasdaq-on, az amerikaiak után a második legtöbb. Az EU-s minta-országból, Írországból 7 cég van a Nasdaq-on. Az Economist szerint az izraeli high-tech szektor kétszer annyi kockázati tőke befektetést vonz, mint a teljes EU. Azokon túl, amit már elmondtam, ehhez valóban kell egy közhangulat, vállalkozói mentalitás és persze kifinomult infrastruktúra, amibe a már említetteken kívül még beletartoznak a jogászok, a könyvelők, az elemzők, a tanácsadók, stb.
-- Diplomataként vagy üzletemberként mit szeretnél a "poggyászodban" magaddal hozni, ha majd hazajössz?
Remélem, hogy már a poggyászom hazaérkezése előtt „megérkezik” néhány technológiai inkubátor, kockázati tőkebefektető és befektetés, sikeres FP7-es pályázat. Szeretnék persze sok kapcsolatot, élményt, tapasztalatot is hazahozni a virtuális poggyászban. A legszebb talán az lenne, ha úgy alakulnának addig a politikai folyamatok, hogy egy közös magyar-izraeli-palesztin K+F projekt is beindulhatna.
-- Mi kell ahhoz, hogy valaki a cégvezetői múltját hátrahagyva elmenjen diplomatának?
Valóban nincsenek túl sokan, akik ezt csinálták, de nem is én vagyok az egyetlen. Válaszolni persze csak a magam nevében tudok. Mint minden ilyen döntéshez, ehhez is kellett taszító- és vonzóerő. A taszító az én esetemben inkább csak annyi volt, hogy úgy éreztem, már túl régen csinálom nagyjából ugyanazt és bár sose untam, de valahogy nem volt benne már elég újdonság. Igazából a csapatot sajnáltam leginkább otthagyni. A céget nagyon a magaménak éreztem, azután is, hogy eladtuk a Magic-nek, talán ezért sem fordult meg igazán a fejemben, hogy egy másik, esetleg konkurens szoftvercéghez menjek dolgozni, bár időnként megkerestek ilyennel. A vonzóerő pedig – remélem nem hangzik nagyképűnek – az volt, hogy szerettem volna hozzájárulni ahhoz, hogy az Izraelben korábban megtapasztalt technológiai dinamizmust Magyarországra valahogy áthozzuk és így olyan munkát végezhessek, ami a nagyobb közösségnek is hasznára válik, ugyanakkor az én sokéves tapasztalataimat is kamatoztathatom benne. Volt még ebben egy kis kalandvágy is persze, meg hát az életkor is belejátszott, nem gondolhattam, hogy majd 10 év múlva váltok.
-- Mit vittél magaddal a "poggyászodban", aminek különös értéket tulajdonítasz?
A TéT attaséi hálózatot az NKTH tartja fent, és amikor meghirdették a posztot, akkor beleírták, hogy az üzleti tapasztalat előnyt jelent. Valóban úgy gondolom, hogy azt a fő célt, amit az előző válaszban leírtam, nagyban szolgálja az én üzleti múltam, célorientált üzleti gondolkodásom a high-tech területén. Természetesen sokat segít a munkában a 18 évnyi együttműködés tapasztalat a Magic-kel és más izraeli informatikai cégekkel, ideértve az ország és a mentalitás ismeretét, sőt a volt izraeli kollégáim konkrét kapcsolatokkal és ötletekkel is segítenek.
-- Tudományos és technológiai attaséként milyen területeken látsz lehetőséget a két ország közötti együttműködés bővítésére?
Nagyon szeretném, ha az izraeli technológiai inkubátor koncepcióból – aminek ma már Kazahsztántól Franciaországig, nagyon sok helyről a csodájára járnak - minél többet át lehetne hozni Magyarországra. Tisztelet a kivételnek, de amit nálunk inkubátorháznak neveznek, az olyan messze van az izraeli gyakorlattól mint, - hogy stílszerű legyek – Makó Jeruzsálemtől. Persze pont az az egyik fontos eleme ennek, hogy önmagukban mit sem érnek az inkubátorházak, ha nincsenek megfelelő állami programok egyik oldalról és dinamikus, versengő, technológiához értő kockázati tőke alapok a másik oldalról. Szóval a másik, amit szeretnék, hogy találjak magyar high-tech-be befektetni hajlandó izraeli kockázati tőke alapokat. Szeretnék hozzájárulni a kutatóintézeti, egyetemi kapcsolatok fejlődéséhez is, ahol vannak már pozitív példák, pl. a haifai Technion és a BME között, meg a szintén világhírű Weizmann Intézetnek is vannak magyar kapcsolatai. Sok lehetőség van az EU FP7-es programjában is az együttműködésre, Izrael ugyanis teljes jogú tagja a keretprogramnak és igen sikeresen pályáznak. Fontos lenne, hogy többévi (mindkét oldali) toporgás után végre létrejöjjön a tervezett magyar-izraeli K+F alap. (Több hasonló bilaterális alap nagyon sikeresen működik Izraelben.)
-- Minek tulajdonítható a miénkhez hasonló népességű ország átlagon felüli dinamizmusa?
Izrael rengeteg külső problémája és belső feszültsége ellenére (vagy éppen azért?) minden területen nagyon dinamikus ország. Hogy ne egy gazdasági példát hozzak, a természetes népszaporulat a fejlett országok közül Izraelben messze a legmagasabb. (A palesztin területek nélkül.) Biztosan vannak ennek a dinamizmusnak kulturális és történelmi okai is, de az általam tárgyalt területen vannak konkrétabb okai is. Nem rangsorolva:
- sikeres kormánypolitika a high-tech területén (amit ma látunk azt kb. 15 éve jelentős részben a kormányzat indította el)
- nagyon nyitott gazdaság, exportorientált gondolkodásmód
- a jól képzett orosz bevándorlók
- a siker sikerre ösztönöz,
- igazi vállalkozói mentalitás (nem zsíros állami megrendelésekre, hanem exportsikerekre vágynak)
- high-tech óriások (Intel, Google, HP) izraeli kutató, gyártó helyei
- a hadsereg kutatási eredményeinek relatíve gyors civil alkalmazása.
-- Csupán önbizalom kérdése, hogy Izraelben a frissen alakult cégek vezetői célul tűzik maguk elé, hogy 3-4 éven belül megjelennek a New York-i tőzsdén?
Azt mondanám, megalapozott önbizalomról van szó. 70-nél több izraeli cég van a Nasdaq-on, az amerikaiak után a második legtöbb. Az EU-s minta-országból, Írországból 7 cég van a Nasdaq-on. Az Economist szerint az izraeli high-tech szektor kétszer annyi kockázati tőke befektetést vonz, mint a teljes EU. Azokon túl, amit már elmondtam, ehhez valóban kell egy közhangulat, vállalkozói mentalitás és persze kifinomult infrastruktúra, amibe a már említetteken kívül még beletartoznak a jogászok, a könyvelők, az elemzők, a tanácsadók, stb.
-- Diplomataként vagy üzletemberként mit szeretnél a "poggyászodban" magaddal hozni, ha majd hazajössz?
Remélem, hogy már a poggyászom hazaérkezése előtt „megérkezik” néhány technológiai inkubátor, kockázati tőkebefektető és befektetés, sikeres FP7-es pályázat. Szeretnék persze sok kapcsolatot, élményt, tapasztalatot is hazahozni a virtuális poggyászban. A legszebb talán az lenne, ha úgy alakulnának addig a politikai folyamatok, hogy egy közös magyar-izraeli-palesztin K+F projekt is beindulhatna.
2007-07-31
Tu Be'áv - szerelem
Áv hónap nevezetes napjai nem értek véget, ugyanis tegnap, július 30-án volt áv hó 15-e, héberül Tu Beáv, vagyis a hónap holdtöltéje, ami – mint most megtudtam - a zsidó szerelemünnep. (A zsidó naptár hónapjai holdhónapok, újholdtól újholdig, vagyis a közepük mindig holdtöltekor van.)
Erről az ünnepről korábban sose hallottam (lehet visszajelezni, hogy ki ismerte…), de az itt élők szerint sem régóta ünneplik, ezt a Valentin naphoz hasonló ünnepet. Valószínű, hogy az ünnep reneszánszában üzleti megfontolások is szerepet játszottak, talán kicsit több valódi hagyománybeli háttérrel, mint a Velentin nap esetén Magyarországon.
Az ünnep eredete a második Szentély korába, vagyis az ókorba nyúlik vissza, amikor Misna szerint Jeruzsálem lányai fehér ruhába öltözve mentek táncolni a szőlős kertekbe, ahol a szüretelő fiúk mennyasszonyt választhattak maguknak. Az ünnep egyébként egy még régebbi törvényhez kapcsolódik, ugyanis amikor a zsidó törzsek letelepedtek Kánaán földjén, azok a lányok, akiknek nem volt bátyjuk és így örökölhettek, csak törzsbelihez mehettek férjhez, hogy a törzs ne veszítsen földet. Ez a szabály Tu Beáv-kor fel volt oldva és így bárkit választhattak a lányok.
Manapság a szerelmesek közti ajándékozással és a mindenkinek szóló szabadtéri koncertekkel, holdfényes programokkal ünneplik ezt a napot. (Én viszont a perui nemzeti ünnep alkalmából adott, szintén kertben rendezett remek latin zenés, táncos fogadással töltöttem az estét.)
Erről az ünnepről korábban sose hallottam (lehet visszajelezni, hogy ki ismerte…), de az itt élők szerint sem régóta ünneplik, ezt a Valentin naphoz hasonló ünnepet. Valószínű, hogy az ünnep reneszánszában üzleti megfontolások is szerepet játszottak, talán kicsit több valódi hagyománybeli háttérrel, mint a Velentin nap esetén Magyarországon.
Az ünnep eredete a második Szentély korába, vagyis az ókorba nyúlik vissza, amikor Misna szerint Jeruzsálem lányai fehér ruhába öltözve mentek táncolni a szőlős kertekbe, ahol a szüretelő fiúk mennyasszonyt választhattak maguknak. Az ünnep egyébként egy még régebbi törvényhez kapcsolódik, ugyanis amikor a zsidó törzsek letelepedtek Kánaán földjén, azok a lányok, akiknek nem volt bátyjuk és így örökölhettek, csak törzsbelihez mehettek férjhez, hogy a törzs ne veszítsen földet. Ez a szabály Tu Beáv-kor fel volt oldva és így bárkit választhattak a lányok.
Manapság a szerelmesek közti ajándékozással és a mindenkinek szóló szabadtéri koncertekkel, holdfényes programokkal ünneplik ezt a napot. (Én viszont a perui nemzeti ünnep alkalmából adott, szintén kertben rendezett remek latin zenés, táncos fogadással töltöttem az estét.)
2007-07-28
Az időjárásról - másodszor
Miközben otthon és fél Európában iszonyú volt a hőség, itt csak a szokásos 31-33 fokos nyári hőmérsékleteket kaptuk, nagy állandósággal. A kellemes időnek július eleje felé lett vége, de igazából csak mostanra állt be az az állandó párásság, amitől a 32 fok is elég rosszul bírható ki. Az érzést amikor az ember kilép a légkondicionált helyiségből, járműből, legjobban azzal lehet leírni mint, amikor melegen kinyitjuk a mosogatógép ajtaját (©Kertész Judit), vagy felöltözve belépünk a gőzfürdőbe – ha az a helyzet ismerősebb.
Ez az időjárás csak a tengerparti sávra jellemző, beljebb, pl. Jeruzsálemben, bár kicsit melegebb van, de sokkal kellemesebb, mert száraz a levegő. A Holt-tengernél, meg Eilatban szintén nagyon száraz, hiszen sivatagról van szó, viszont június vége óta stabilan 40 fok fölött van. Itt meg az az érzés, mintha egy óriás hajszárítóban lennénk. Néha az újság azt írja, hogy most rendkívüli meleg idő van, ami 3-4 fokkal jelent többet, túlságosan nagy különbséget én már nem érzékelek.
Ez az időjárás csak a tengerparti sávra jellemző, beljebb, pl. Jeruzsálemben, bár kicsit melegebb van, de sokkal kellemesebb, mert száraz a levegő. A Holt-tengernél, meg Eilatban szintén nagyon száraz, hiszen sivatagról van szó, viszont június vége óta stabilan 40 fok fölött van. Itt meg az az érzés, mintha egy óriás hajszárítóban lennénk. Néha az újság azt írja, hogy most rendkívüli meleg idő van, ami 3-4 fokkal jelent többet, túlságosan nagy különbséget én már nem érzékelek.
Tisa Beáv
Vagyis a héber naptár szerinti áv hónap 9-e, ami idén július 24-ére esett. Vallásos zsidók számára az év legszomorúbb és legtragikusabb napja az áv hónap 9-ei gyásznap, amiről Jom Kippurhoz hasonlatos teljes böjttel emlékeznek meg. Ezen a napon egyszerre történik megemlékezés az Első Jeruzsálemi Templom i. e. 586-ban történt lerombolására és a Második Templom megsemmisülésére, amely a hagyomány szerint i. sz. 70-ben ugyanezen a napon történt. Az Első Templomot a babilóniaiak fosztották ki és égették porig, a másodikat a rómaiak. A Templomnak, a nép vallási központjának lerombolása nemcsak a vallásra mért súlyos csapást, hanem az első - később a második - zsidó állam megszűnését is jelentette, és a zsidók kiűzetését saját országukból. A későbbi századok során többször is történtek Tisá Beávkor tragikus események a zsidó nép életében, pédául 1492 Tisá Beávján bocsátották ki Spanyolországban azt a rendeletet, amelynek értelmében kiűztek az országból minden zsidót. Raj Tamás fejtegette egyszer, hogy néhány száz év műlva majd a Soáról való megemlékezés is erre a napra kerül, amely így a zsidóságot ért összes katasztrófa általános emléknapja lesz. Érdekes módon éppen most olvastam valahol, hogy a Soá több különösen tragikus eseményét is áv 9-ére teszik, vagyis lehet, hogy megindult már az egybehozási folyamat.
Milyen ez a nap Izraelben? Persze a kérdés nem pontos, mert óriási a különbség Tel Aviv és mondjuk a vele egybeépült, nagyon vallásos Bne Brak között. Mindenesetre Tel Avivban is bezárt napnyugta táján minden bolt, étterem és szórakozóhely, amire városi rendelet is kötelezi a tulajdonosokat. Maga a gyásznap munkanap és akkor már nyitva voltak (persze csak Tel Avivban) az éttermek is, kivéve a vallásos helyeket. A rádiók és TV-k nem sugároznak vidám zenét és reklámokat, vagyis egy 2 ezer éve lerombolt templom emléke még a szekuláris polgárok számára is megjelenik a hétköznapi valóságban. A gyásznapot megelőző időszakban a médiában elég sok vita folyt arról, hogy tényleg szükség van-e ilyen gyászra, amikor ugyan a templom nem áll, de újból van állama a zsidóknak és Jeruzsálem nagyobb és fényesebb fővárosa Izraelnek, mint bármikor a történelemben.
Nem egészen világos milyen gondolati kapcsolódással, mindenestre egy mozgalom Autóbalesetek Nélküli Napot hirdetett 07/24-re (Av 9-re), ami sajnos nem volt igazán sikeres, mert 150-en sérültek meg az utakon és még halálos baleset is történt.
Milyen ez a nap Izraelben? Persze a kérdés nem pontos, mert óriási a különbség Tel Aviv és mondjuk a vele egybeépült, nagyon vallásos Bne Brak között. Mindenesetre Tel Avivban is bezárt napnyugta táján minden bolt, étterem és szórakozóhely, amire városi rendelet is kötelezi a tulajdonosokat. Maga a gyásznap munkanap és akkor már nyitva voltak (persze csak Tel Avivban) az éttermek is, kivéve a vallásos helyeket. A rádiók és TV-k nem sugároznak vidám zenét és reklámokat, vagyis egy 2 ezer éve lerombolt templom emléke még a szekuláris polgárok számára is megjelenik a hétköznapi valóságban. A gyásznapot megelőző időszakban a médiában elég sok vita folyt arról, hogy tényleg szükség van-e ilyen gyászra, amikor ugyan a templom nem áll, de újból van állama a zsidóknak és Jeruzsálem nagyobb és fényesebb fővárosa Izraelnek, mint bármikor a történelemben.
Nem egészen világos milyen gondolati kapcsolódással, mindenestre egy mozgalom Autóbalesetek Nélküli Napot hirdetett 07/24-re (Av 9-re), ami sajnos nem volt igazán sikeres, mert 150-en sérültek meg az utakon és még halálos baleset is történt.
2007-07-25
Menekítés Gázából
Talán nem írtam még, de a TéT attaséi feladatkör mellett konzul-helyettes is vagyok, ami a hétköznapokban nem jelent sok munkát, csak ha a konzult ténylegesen helyettesíteni kell. Nem részletezem most a konzulok valóban sokrétű feladatkörét (amiből vizsgáznom is kellett), csak egyet emelek ki: törvény írja elő, hogy a konzuli szolgálatnak minden lehetséges eszközzel segítenie kell a bajbajutott magyar állampolgároknak.
Gázából egy magyar-palesztin kettős állampolgárságú, két kisgyerekes fiatalasszony fordult a követséghez, hogy bár nincsenek közvetlen veszélyben, de – érthető módon - szeretnének kijutni Gázából, majd Jordániába és onnan Egyiptomba menni a férje után. A szélsőséges iszlámista Hamasz júniusi gázai hatalomátvétele óta az egyiptomi átkelő teljesen le van zárva, az izraeli átkelőkön pedig csak különleges humanitárius esetekben engednek át embereket Gázából. Az is többször előfordult, hogy a Hamasz az átkelésre várakozók közé lőtt.
A konzulasszonynak az izraeli hatóságokkal kellett hosszasan egyeztetni, amíg az átutazásra minden engedély megadtak – a számukra palesztin állampolgárságú családnak. Garanciát kellett adni, hogy egy magyar diplomata végigkíséri őket és gondoskodik róla, hogy még aznap elhagyják Izraelt. Én vállaltam az átszállítást, egy nem diplomata státuszú kollégával együtt.
Nekünk csak az erezi határátkelő izraeli oldaláig kellett menni, a család oda érkezett, előre egyeztetett típusú, színű és rendszámú taxiban. Itt volt az egész akció számomra legizgalmasabb része, amikor átéltem, hogy milyen kényes egyeztetést kívánnak az olyan helyzetek, amikor ellenséges vonalakon való áthaladást kell megoldani. Az izraeli összekötő tiszt nekem mondta el mobilon, hogy meddig viheti őket a taxi, amit utána én mondtam el a hölgynek, szintén mobilon, aki viszont azt kérte, hogy a sofőr segíthessen a csomagokkal. Ezt a kérést tolmácsoltam és az izraeli tiszt – a taxi adatainak újbóli egyeztetése után - engedélyezte, hogy azzal tegyék meg, nagyon lassan az utolsó 5-600 métert. 1 perc múlva hívott a tiszt, hogy azonnal hívjam őket, mert túl közel megy a taxi az átkelőhöz és ha nem áll meg azonnal, a kerekekbe lőnek. Szerencsére sikerült gyorsan átadni az üzenetet és még idejében megállt a kocsi, de ez azért elég éles helyzet volt. Érthető, hogy az izraeliek nem akarnak semmilyen kockázatot vállalni, hiszen egy esetleges öngyilkos merénylő számára a szállított, ártatlan család sem visszatartó erő.
Ezután a határátkelő épületében várakoztunk, amíg a család ellenőrzése folyt. Az épület kb. kétszer akkora, mint Ferihegy 2B, modern és tiszta (ez van a képen), csak jószerivel egy lélek sem haladt át a többtucatnyi kapun. Az erezi átkelő még abban az optimista korszakban épült, amikor közelinek látszott az Oslóban elkezdett békefolyamat befejezése.
Gázából egy magyar-palesztin kettős állampolgárságú, két kisgyerekes fiatalasszony fordult a követséghez, hogy bár nincsenek közvetlen veszélyben, de – érthető módon - szeretnének kijutni Gázából, majd Jordániába és onnan Egyiptomba menni a férje után. A szélsőséges iszlámista Hamasz júniusi gázai hatalomátvétele óta az egyiptomi átkelő teljesen le van zárva, az izraeli átkelőkön pedig csak különleges humanitárius esetekben engednek át embereket Gázából. Az is többször előfordult, hogy a Hamasz az átkelésre várakozók közé lőtt.
A konzulasszonynak az izraeli hatóságokkal kellett hosszasan egyeztetni, amíg az átutazásra minden engedély megadtak – a számukra palesztin állampolgárságú családnak. Garanciát kellett adni, hogy egy magyar diplomata végigkíséri őket és gondoskodik róla, hogy még aznap elhagyják Izraelt. Én vállaltam az átszállítást, egy nem diplomata státuszú kollégával együtt.
Nekünk csak az erezi határátkelő izraeli oldaláig kellett menni, a család oda érkezett, előre egyeztetett típusú, színű és rendszámú taxiban. Itt volt az egész akció számomra legizgalmasabb része, amikor átéltem, hogy milyen kényes egyeztetést kívánnak az olyan helyzetek, amikor ellenséges vonalakon való áthaladást kell megoldani. Az izraeli összekötő tiszt nekem mondta el mobilon, hogy meddig viheti őket a taxi, amit utána én mondtam el a hölgynek, szintén mobilon, aki viszont azt kérte, hogy a sofőr segíthessen a csomagokkal. Ezt a kérést tolmácsoltam és az izraeli tiszt – a taxi adatainak újbóli egyeztetése után - engedélyezte, hogy azzal tegyék meg, nagyon lassan az utolsó 5-600 métert. 1 perc múlva hívott a tiszt, hogy azonnal hívjam őket, mert túl közel megy a taxi az átkelőhöz és ha nem áll meg azonnal, a kerekekbe lőnek. Szerencsére sikerült gyorsan átadni az üzenetet és még idejében megállt a kocsi, de ez azért elég éles helyzet volt. Érthető, hogy az izraeliek nem akarnak semmilyen kockázatot vállalni, hiszen egy esetleges öngyilkos merénylő számára a szállított, ártatlan család sem visszatartó erő.
Ezután a határátkelő épületében várakoztunk, amíg a család ellenőrzése folyt. Az épület kb. kétszer akkora, mint Ferihegy 2B, modern és tiszta (ez van a képen), csak jószerivel egy lélek sem haladt át a többtucatnyi kapun. Az erezi átkelő még abban az optimista korszakban épült, amikor közelinek látszott az Oslóban elkezdett békefolyamat befejezése.
Közben előkerült telefonos kapcsolatom is, helyes, barátságos huszonéves srác, éppen kiléphetett volna valamelyik budapesti kávézóból is.
Már éppen átintegettünk a családnak az épület túlsó oldalára, amikor gyorsan mindenkit betereltek a megerősített szobákba, mert a Hamasz oldalról kisebb rakétákat lőttek ki a határátkelő felé. Az előzőhez képest ez egyáltalán nem tűnt nekem izgalmasnak, valahogy nem volt olyan érzésem, hogy bajom eshet, a becsapódásokat nem hallottuk és mindenki nyugodtan kivárta a néhány percet, amíg abbahagyták a rakétázást.
Az erezi határátkelőtől a Jerikó közelében található Allenby (Jordán) hídig vezető kb. 2 órás út alatt a gyerekek helyesen aludtak, a szimpatikus fiatalasszony pedig elég sok rémes dolgot mesélt a Hamasz uralom alatt álló Gázáról: európai ruhába öltözött nőket időnként fegyveresek kirángatnak az autóból és megverik őket, 8-10 éves gyerekek kezébe fegyvereket és éles lőszert adnak és bár nagyobb a rend, mint a harcok alatt volt, de nagyon sokan rettegnek. Élelmiszer még van, különösen, mert a sok megpróbáltatáson átment gázaiak minden alapvető cikkből nagy készleteket halmoznak fel. Elmondta, hogy az izraeli kivonulást követő eufória után, ma már sokan visszakívánják az izraeli megszállást.
A jordániai átkelőnél már nagy élet volt, sokszáz ember nyüzsgött, folyamatosan jöttek mentek a zsúfolt buszok (személyautóval nem lehet átmenni). Az átkelők nagy része ránézésre az izraeli arabok és a Palesztin Hatóság állampolgárai közül került kis.
Kis huzavona után sikerült eljutni az átkelő helyettes parancsnokához, aki onnantól már nagyon segítőkész volt és percek alatt elintézett minden formalitást, ami a tömeget elnézve különben órákig is eltarthatott volna.
Itt aztán búcsút vettünk, úgy láttuk hogy elégedettek voltak és megkönnyebbültek, hogy a nehezén már túl vannak, a határ túloldalán az ammani követségünk emberei várták őket, hogy a repülőtérre vigyék hármukat.
Már éppen átintegettünk a családnak az épület túlsó oldalára, amikor gyorsan mindenkit betereltek a megerősített szobákba, mert a Hamasz oldalról kisebb rakétákat lőttek ki a határátkelő felé. Az előzőhez képest ez egyáltalán nem tűnt nekem izgalmasnak, valahogy nem volt olyan érzésem, hogy bajom eshet, a becsapódásokat nem hallottuk és mindenki nyugodtan kivárta a néhány percet, amíg abbahagyták a rakétázást.
Az erezi határátkelőtől a Jerikó közelében található Allenby (Jordán) hídig vezető kb. 2 órás út alatt a gyerekek helyesen aludtak, a szimpatikus fiatalasszony pedig elég sok rémes dolgot mesélt a Hamasz uralom alatt álló Gázáról: európai ruhába öltözött nőket időnként fegyveresek kirángatnak az autóból és megverik őket, 8-10 éves gyerekek kezébe fegyvereket és éles lőszert adnak és bár nagyobb a rend, mint a harcok alatt volt, de nagyon sokan rettegnek. Élelmiszer még van, különösen, mert a sok megpróbáltatáson átment gázaiak minden alapvető cikkből nagy készleteket halmoznak fel. Elmondta, hogy az izraeli kivonulást követő eufória után, ma már sokan visszakívánják az izraeli megszállást.
A jordániai átkelőnél már nagy élet volt, sokszáz ember nyüzsgött, folyamatosan jöttek mentek a zsúfolt buszok (személyautóval nem lehet átmenni). Az átkelők nagy része ránézésre az izraeli arabok és a Palesztin Hatóság állampolgárai közül került kis.
Kis huzavona után sikerült eljutni az átkelő helyettes parancsnokához, aki onnantól már nagyon segítőkész volt és percek alatt elintézett minden formalitást, ami a tömeget elnézve különben órákig is eltarthatott volna.
Itt aztán búcsút vettünk, úgy láttuk hogy elégedettek voltak és megkönnyebbültek, hogy a nehezén már túl vannak, a határ túloldalán az ammani követségünk emberei várták őket, hogy a repülőtérre vigyék hármukat.
2007-07-23
Ceasarea - Spiró
Ceasarea romvárosa kb. 50 km-re Tel Avivtól északra található, a Földközi-tenger partján. A kikötővárost Heródes király építette az uralkodása alatt virágzó Júdea és a Római Birodalom többi része közti forgalom további fellendítése érdekében. Mivel a part lapos és nincsenek öblök sem rajta, mesterségesen kellett kialakítani a kikötőt. A Heródes által épített 800 méteres mólók nagy része ma is látható a vízbe süllyedve, a kisebb, belső része, ami 2000 éve a VIP kikötő volt, ma a strand öble.
Gabival nem tudtunk szabadulni a Spiró által (a Fogság c. könyvben) leírtaktól, valahogy sokkal közelebb éreztük magunkat Ceasareához, szinte Uri nyomában jártunk. Pedig Spiró saját elmondása szerint csak a könyv megírása után kereste fel a helyszíneket, mégis sokkal élőbbé tette számunkra az amúgy jelentős részben már feltárt romokat.
A romváros persze magában is lenyűgöző, és ahogy az errefelé szokásos, minden hódító nyoma megtalálható: a zsidó-görög eredeti várost a rómaiak továbbépítettek, erre bizánci és arab rétegek kerültek, a keresztesek hatalmas várfalakkal bővítették és a legutolsó épületeket a 20. század elején a törökök építették bosnyák menekültek számára…
Gabival nem tudtunk szabadulni a Spiró által (a Fogság c. könyvben) leírtaktól, valahogy sokkal közelebb éreztük magunkat Ceasareához, szinte Uri nyomában jártunk. Pedig Spiró saját elmondása szerint csak a könyv megírása után kereste fel a helyszíneket, mégis sokkal élőbbé tette számunkra az amúgy jelentős részben már feltárt romokat.
A romváros persze magában is lenyűgöző, és ahogy az errefelé szokásos, minden hódító nyoma megtalálható: a zsidó-görög eredeti várost a rómaiak továbbépítettek, erre bizánci és arab rétegek kerültek, a keresztesek hatalmas várfalakkal bővítették és a legutolsó épületeket a 20. század elején a törökök építették bosnyák menekültek számára…
2007-07-08
Táblaavatás a Jordánnál
Időrendben ez kicsit előbb történt, mint az utolsó pár bejegyzés, de mindenképpen akartam róla írni, mert ez is az olyanfajta események közé tartozik, amiről korábban nem gondoltam volna, hogy valaha is részese leszek.
A korábban valószínűtlen helyzet: én képviseltem a magyar nagykövetet és így a Magyar Köztársaságot, amikor egy magyar katolikus zarándokcsoport Jézus megkeresztelésének egyik feltételezett színhelyén táblát avatott.
Nem messze attól a helytől, ahol a Jordán kifolyik a Kinneret (Genezáreti) tó déli végéből, fekszik Jardenit, ahol zarándokok már több tucat nyelven állítottak emléktáblát a Márk Evangéliumából vett, a keresztelésről szóló idézettel. Horváth Zoltán terézvárosi plébános, aki sok zarándokcsoportot vezetett Izraelbe, elhatározta, hogy magyar nyelvű táblának is kell ott lennie és erre otthon gyűjtést is szervezett. Június közepén ezt a táblát avatta fel ő és Linde László budaörsi plébános, egy kisebb zarándokcsoport, valamint a táblaállítást segítő izraeliek kíséretében. Jardenitben nem csak a táblák találhatók, hanem egy keresztelő helyet is kialakítottak a folyóban, ahol sokan alámerüléssel keresztelik újra magukat. A magyar zarándokok ezt Jordánból merített vízzel tették meg.
Az ünnepség szép és méltóságteli volt és amikor a követség kis magnójáról a Jordán partján felhangzott a magyar himnusz, bevallom, meghatódtam.
Persze a Szentföldön semmi sem egyszerű és egyértelmű - különösen, ami a szent dolgokat illeti. Ez most abban nyilvánult meg, hogy a jeruzsálemi latin (katolikus) pátriárka visszautasította a részvételt az ünnepségen. Titkára ezt azzal indokolta nekem, hogy Jardenit inkább izraeli turisztikai látványosság, nem az igazi keresztelési hely, mivel az Jerikó mellett van, amit viszont az izraeli hadsereg zárt területként kezel és csak évente kétszer lehet látogatni. (Van egy keresztelési hely még Jordániában is!) Sabbah pátriárkáról azért azt lehet tudni, hogy enyhén szólva, nem szimpatizál Izraellel.
A korábban valószínűtlen helyzet: én képviseltem a magyar nagykövetet és így a Magyar Köztársaságot, amikor egy magyar katolikus zarándokcsoport Jézus megkeresztelésének egyik feltételezett színhelyén táblát avatott.
Nem messze attól a helytől, ahol a Jordán kifolyik a Kinneret (Genezáreti) tó déli végéből, fekszik Jardenit, ahol zarándokok már több tucat nyelven állítottak emléktáblát a Márk Evangéliumából vett, a keresztelésről szóló idézettel. Horváth Zoltán terézvárosi plébános, aki sok zarándokcsoportot vezetett Izraelbe, elhatározta, hogy magyar nyelvű táblának is kell ott lennie és erre otthon gyűjtést is szervezett. Június közepén ezt a táblát avatta fel ő és Linde László budaörsi plébános, egy kisebb zarándokcsoport, valamint a táblaállítást segítő izraeliek kíséretében. Jardenitben nem csak a táblák találhatók, hanem egy keresztelő helyet is kialakítottak a folyóban, ahol sokan alámerüléssel keresztelik újra magukat. A magyar zarándokok ezt Jordánból merített vízzel tették meg.
Az ünnepség szép és méltóságteli volt és amikor a követség kis magnójáról a Jordán partján felhangzott a magyar himnusz, bevallom, meghatódtam.
Persze a Szentföldön semmi sem egyszerű és egyértelmű - különösen, ami a szent dolgokat illeti. Ez most abban nyilvánult meg, hogy a jeruzsálemi latin (katolikus) pátriárka visszautasította a részvételt az ünnepségen. Titkára ezt azzal indokolta nekem, hogy Jardenit inkább izraeli turisztikai látványosság, nem az igazi keresztelési hely, mivel az Jerikó mellett van, amit viszont az izraeli hadsereg zárt területként kezel és csak évente kétszer lehet látogatni. (Van egy keresztelési hely még Jordániában is!) Sabbah pátriárkáról azért azt lehet tudni, hogy enyhén szólva, nem szimpatizál Izraellel.
2007-06-30
Él a brit világbirodalom
Mit játszik néhány indiai gyémánt-szakember egy izraeli lakópark kertjében sabbat délután?
Természetesen krikettet.
Természetesen krikettet.
Fehér éjszaka Tel Avivban
Nem egy újabb időjárási/csillagászati anomáliáról van szó, nem a sarkkör nyúlt le ide hirtelen, hanem egy, az egész városra kiterjedő programsorozatról és nagy buliról, aminek azért ez a neve, mert ezen a napon kapta meg Tel Aviv Bauhaus stílusú, (nagyjából) fehér és nagyjából egységes stílusú belvárosa a világörökségi rangot.
Az éjszaka magában foglal egy budapesti múzeumok éjszakáját, futóversenyt, utcai színielőadásokat, utcabálokat, vendéglős estét, stb.
Aznap este, két hétre itt tartózkodó anyukámmal rokonlátogatáson voltunk, de meglepetésemre, amikor fél 11-kor eljöttünk, ő mondta, hogy akkor most menjünk el a Tel Aviv-i Szépművészeti Múzeumba. A múzeum előtti téren is táncolás ment, (ez van a képen), eggyel arrébb az egyik színház (Kameri) előtt jeleneteket adtak elő, szóval nagy élet volt. A múzeumban is sokan voltak, bár sorba nem kellett állni. Erről a múzeumról valahogy nem terjedt el, hogy a 19-20. századi gyűjteménye az egyik legnagyobb a világon, impresszionistákból szerintem az Musée d’Orsay-ban sincs sokkal több. Szinte minden darab magánadományokból származik, így egy-egy terem általában az adományozó egyben tartott gyűjteményét mutatja be (ez nyilván adományozói kívánság volt), de nem tűnik rosszabb rendezési elvnek, mint az egyéb elvek.
A múzeum után kocsival végigmentünk a tengerparton, ahol a szokásos nagy forgalom többszöröse volt, zenés partik, filmvetítések, tömött kávézók, jövés-menés. Jaffón pedig az ócskapiac tartott éjszakai műszakot, szintén nagy tömeggel. Hazafelé, éjjel 2-kor még akkora dugók voltak, mint máskor csúcsforgalomban sem.
Aznap este, két hétre itt tartózkodó anyukámmal rokonlátogatáson voltunk, de meglepetésemre, amikor fél 11-kor eljöttünk, ő mondta, hogy akkor most menjünk el a Tel Aviv-i Szépművészeti Múzeumba. A múzeum előtti téren is táncolás ment, (ez van a képen), eggyel arrébb az egyik színház (Kameri) előtt jeleneteket adtak elő, szóval nagy élet volt. A múzeumban is sokan voltak, bár sorba nem kellett állni. Erről a múzeumról valahogy nem terjedt el, hogy a 19-20. századi gyűjteménye az egyik legnagyobb a világon, impresszionistákból szerintem az Musée d’Orsay-ban sincs sokkal több. Szinte minden darab magánadományokból származik, így egy-egy terem általában az adományozó egyben tartott gyűjteményét mutatja be (ez nyilván adományozói kívánság volt), de nem tűnik rosszabb rendezési elvnek, mint az egyéb elvek.
A múzeum után kocsival végigmentünk a tengerparton, ahol a szokásos nagy forgalom többszöröse volt, zenés partik, filmvetítések, tömött kávézók, jövés-menés. Jaffón pedig az ócskapiac tartott éjszakai műszakot, szintén nagy tömeggel. Hazafelé, éjjel 2-kor még akkora dugók voltak, mint máskor csúcsforgalomban sem.
2007-06-23
Ivóvíz tengervízből
Elnézést azoktól, akik hiányolták az új bejegyzéseket, de ígérem, nem hagyom abba!!
Az ENSZ rendezett egy európai PPP (Public Private Partnership) konferenciát Izraelben, ahol ennek a nálunk sokat vitatott konstrukciónak a pozitív példáiról, szabályozási kérdéseiről volt szó. Magyarországot csak a követségről képviseltük, jó néhány európai országból többfős delegációk érkeztek.
A konferencia keretében néhányat meg is mutattak az említett pozitív példák közül. Az egyiket több szempontból is nagyon izgalmasnak találtam, úgyhogy erről írok most.
Askelonban, Gázától néhány kilométerre működik a világ legnagyobb tengervíz sótalanító telepe, ami kb. 1 millió embert lát el Izrael déli részén tengervízből sótalanított ivóvízzel. Napi 320,000 köbméter a kapacitása. A sótalanítás nem lepárlással, hanem az ún. fordított ozmózisos technológiával történik, nagyon leegyszerűsítve azt lehet mondani, hogy kipréselik a sót a vízből. A képen a szűrést végző membrán rendszer látható.
A konferencia keretében néhányat meg is mutattak az említett pozitív példák közül. Az egyiket több szempontból is nagyon izgalmasnak találtam, úgyhogy erről írok most.
Askelonban, Gázától néhány kilométerre működik a világ legnagyobb tengervíz sótalanító telepe, ami kb. 1 millió embert lát el Izrael déli részén tengervízből sótalanított ivóvízzel. Napi 320,000 köbméter a kapacitása. A sótalanítás nem lepárlással, hanem az ún. fordított ozmózisos technológiával történik, nagyon leegyszerűsítve azt lehet mondani, hogy kipréselik a sót a vízből. A képen a szűrést végző membrán rendszer látható.
A technológia ismert, azonban ennek ilyen nagyméretű és igen olcsó megoldását Izraelben fejlesztették ki. Az olcsó azt jelenti, hogy hitelkamatokkal és profittal együtt a beruházó és működtető magáncég (francia-izraeli vegyes-vállalat) 53 dollárcent/m3 (kb. 98 Ft/ m3) áron adja át az Izraeli Nemzeti Víztársaságnak az ivóvizet, ami lényegesen alatta van a magyarországi áraknak, ahol ugyebár kutakból jön a majdnem kész ivóvíz. (Lehet, hogy otthon tengervizet kéne vennünk és ilyen módon előállítani az ivóvizet és még a só gyártás is megoldódna. :-) )
A sótalanított vízbe utólag teszik bele azokat az ásványi anyagokat, amitől annak jó íze lesz, sőt az „ízesítést” igény szerint lehet kérni a gyártól. Megkóstoltam, hát sokkal jobb, mint a Tel Aviv-i víz, tulajdonképpen ásványvíz minőségű.
A projekt sikere alapján további két hasonló telep létesítését tervezik a Földközi-tenger partján, amivel Izrael vízhiányát hosszú távra meg tudják oldani.
Érdekes meggondolni, hogy pár éve még elemzők azt mondták, hogy nemsokára az ivóvízért fognak háborúzni a Közel-Keleten, ma pedig megvan az a technológia, amivel kb. 10 felszerelt vadászrepülőgép áráért kb. 1 millió embert ellátó sótalanító üzemet lehet létrehozni és utána viszonylag olcsón árusítani...
A sótalanított vízbe utólag teszik bele azokat az ásványi anyagokat, amitől annak jó íze lesz, sőt az „ízesítést” igény szerint lehet kérni a gyártól. Megkóstoltam, hát sokkal jobb, mint a Tel Aviv-i víz, tulajdonképpen ásványvíz minőségű.
A projekt sikere alapján további két hasonló telep létesítését tervezik a Földközi-tenger partján, amivel Izrael vízhiányát hosszú távra meg tudják oldani.
Érdekes meggondolni, hogy pár éve még elemzők azt mondták, hogy nemsokára az ivóvízért fognak háborúzni a Közel-Keleten, ma pedig megvan az a technológia, amivel kb. 10 felszerelt vadászrepülőgép áráért kb. 1 millió embert ellátó sótalanító üzemet lehet létrehozni és utána viszonylag olcsón árusítani...
2007-06-09
Száguldó izraeli gazdaság
Közétették az első negyedéves adatokat, eszerint a GDP 6.4%-kal nőtt (éves szinten), a beruházások pedig 23,7%-kal, az export 21.5%-kal. A lakossági fogyasztás közel 12%-kal nőtt, a munkanélküliség 0.1%-kal 7.7%-ra csökkent. Ezekkel az adatokkal – a nemzetbiztonsági helyzet és a politikai bizonytalanságok ellenére - Izrael a világ leggyorsabban növekvő gazdaságai közé tartozik. Mindezek a növekedési adatok 1.5%-os inflációval és 1%-os költségvetési hiánnyal társulnak. Hát…
Jánosy Ferenc is örülne az elmúlt negyedévek izraeli adatainak, hiszen helyreállítási ciklus elmélete ismét igazolást nyert: 2006. 3. negyedévében a második libanoni háború miatt a GDP 4%-kal csökkent, amit a 4. negyedév 10%-kos növekedése máris kompenzált és az idei év első negyedéve visszaállt a korábbi negyedévek növekedési rátájára, illetve annál 1%-kal még gyorsabbra.
Jánosy Ferenc is örülne az elmúlt negyedévek izraeli adatainak, hiszen helyreállítási ciklus elmélete ismét igazolást nyert: 2006. 3. negyedévében a második libanoni háború miatt a GDP 4%-kal csökkent, amit a 4. negyedév 10%-kos növekedése máris kompenzált és az idei év első negyedéve visszaállt a korábbi negyedévek növekedési rátájára, illetve annál 1%-kal még gyorsabbra.
2007-06-08
A jeruzsálemi Izrael fesztivál – Katona József Színház
Május végétől 2 hétig tart az Izrael Fesztivál, szervezőinek fő célja a minőség mellett erős nemzetközi kínálatot hozni a szent városba. (Azért van néhány esemény máshol is.) Pl. a színházi kínálat az izraeli előadásokon kívül svájci, kínai, német, magyar, üzbég, holland és spanyol produkciókat tartalmazott.
Ebből kettőt láttam, - mindkettő kulturális attaséi minőségemnek kellemes kötelezettsége volt. Kína volt a fesztivál díszvendége, abból az alkalomból is, hogy 15 éve vette fel Izrael és Kína a diplomáciai kapcsolatokat, meg láthatóan amiatt is, hogy az izraeli diplomácia nagy fontosságot tulajdonít a kínai kapcsolatoknak. Ez abból is látszott, hogy a fogadáson a megnyitó beszédet nem bízták csak az izraeli kulturális miniszterre, hanem az itt nagyon fontos külügyminiszter mondta a lényegi beszédet. Így a megnyitó előadás is persze kínai volt: a wuhani akrobatikus táncszínház elsöprő lendületű, látványos (csak ilyen újságírós leírás jutott eszembe), enyhén európaizált zenéjű műsora. (Ki tudja, hol van Wuhan? Én nem tudtam, pedig 9 millió lakosa van és a fotókiállítás alapján még nagyon szép is.)
Azért az izraeli helyzet is benne volt a megnyitóban: Mint ismeretes Izrael két éve kivonult a Gázai-övezetből de a Hamasz terrorszervezet által megnyert választások óta a Hamasz rendszeresen lövi - szerencsére meglehetősen pontatlan - rakétáival a határközeli Szderot izraeli várost. Májusban különösen intenzívek voltak a támadások, viszonylag sok sebesülés és 2 haláleset is volt, ezért a fesztivál szervezői úgy döntöttek, hogy a helyek felére (kb. 1500 helyre) a kisváros idegileg kimerült lakosait hozzák el.
A Katona József Színház Médea előadását a fesztivál szervezői a színházi program egyik csúcsaként kezelték és az 5-i előadáson valóban teltház volt és izraeli színházi élet színe-java jelen volt. A darabról most nem írnék pót-kritikát, mindenestre nekem nagyon tetszett és úgy tűnt a közönségnek is, a főszereplő Fullajtár Andrea nagyon nagy tapsot kapott. Az előadás után volt egy kis fogadás, - amit részben a követség állt - együtt egy magyar (Krisztina deChatel, volt tihanyi telekszomszéd) vezette holland táncszínházzal, és az én feladatom volt egy kis köszöntő beszéd elmondása. Nem tudom mennyire volt érthető a nem-magyaroknak, mindenestre elmondtam, hogy különös, akkori álmaimban sem elképzelhető fordulata az életnek, hogy amíg a 70-es években Trabanttal Kaposvárra jártunk Zsámbéki Gábor rendezte darabokat nézni, most meg hivatalos minőségben feljöttem Jeruzsálembe – az akkori kis-sátán fővárosába - ugyanezért.
Azt hallottam (olvasni még nem tudom, sajnos), hogy másnap nagyon jó kritikákat kapott a darab.
Ebből kettőt láttam, - mindkettő kulturális attaséi minőségemnek kellemes kötelezettsége volt. Kína volt a fesztivál díszvendége, abból az alkalomból is, hogy 15 éve vette fel Izrael és Kína a diplomáciai kapcsolatokat, meg láthatóan amiatt is, hogy az izraeli diplomácia nagy fontosságot tulajdonít a kínai kapcsolatoknak. Ez abból is látszott, hogy a fogadáson a megnyitó beszédet nem bízták csak az izraeli kulturális miniszterre, hanem az itt nagyon fontos külügyminiszter mondta a lényegi beszédet. Így a megnyitó előadás is persze kínai volt: a wuhani akrobatikus táncszínház elsöprő lendületű, látványos (csak ilyen újságírós leírás jutott eszembe), enyhén európaizált zenéjű műsora. (Ki tudja, hol van Wuhan? Én nem tudtam, pedig 9 millió lakosa van és a fotókiállítás alapján még nagyon szép is.)
Azért az izraeli helyzet is benne volt a megnyitóban: Mint ismeretes Izrael két éve kivonult a Gázai-övezetből de a Hamasz terrorszervezet által megnyert választások óta a Hamasz rendszeresen lövi - szerencsére meglehetősen pontatlan - rakétáival a határközeli Szderot izraeli várost. Májusban különösen intenzívek voltak a támadások, viszonylag sok sebesülés és 2 haláleset is volt, ezért a fesztivál szervezői úgy döntöttek, hogy a helyek felére (kb. 1500 helyre) a kisváros idegileg kimerült lakosait hozzák el.
A Katona József Színház Médea előadását a fesztivál szervezői a színházi program egyik csúcsaként kezelték és az 5-i előadáson valóban teltház volt és izraeli színházi élet színe-java jelen volt. A darabról most nem írnék pót-kritikát, mindenestre nekem nagyon tetszett és úgy tűnt a közönségnek is, a főszereplő Fullajtár Andrea nagyon nagy tapsot kapott. Az előadás után volt egy kis fogadás, - amit részben a követség állt - együtt egy magyar (Krisztina deChatel, volt tihanyi telekszomszéd) vezette holland táncszínházzal, és az én feladatom volt egy kis köszöntő beszéd elmondása. Nem tudom mennyire volt érthető a nem-magyaroknak, mindenestre elmondtam, hogy különös, akkori álmaimban sem elképzelhető fordulata az életnek, hogy amíg a 70-es években Trabanttal Kaposvárra jártunk Zsámbéki Gábor rendezte darabokat nézni, most meg hivatalos minőségben feljöttem Jeruzsálembe – az akkori kis-sátán fővárosába - ugyanezért.
Azt hallottam (olvasni még nem tudom, sajnos), hogy másnap nagyon jó kritikákat kapott a darab.
2007-06-04
Az időjárásról
Már három hete, hogy itt vagyok és – számomra meglepő módon - lényegében azóta egyfolytában nagyon kellemes, enyheség van: nappal 25-26 fok, este 20-22, egyáltalán nem párás, nem túl meleg, igazi szép tiszta tavaszi idő, amit a szinte állandó tengeri szél még kellemesebbé tesz. Ahogy hallom, otthon közben voltak sokkal melegebb időszakok…
Amikor megérkeztem még egy kis eső is volt, ami viszont tényleg szokatlan május közepén. Ezt onnan is lehet tudni, hogy pészach (húsvét) után a vallásos zsidók már a harmatért imádkoznak, vagyis a többezer éves tapasztalat szerint már esőre nem lehet számítani – az majd legközelebb október végén várható, amikoris Szukkot (sátoros ünnep) után az esőért kell imádkozni. Az az eső, ami Tel Avivban csak egy kevés volt, a Júdeai Sivatagban, a Holt-tenger mellett akkora volt, hogy egy vádiban elsodort 4 kirándulót, akik bele is fulladtak a többméteres, hatalmas erővel lezúduló vízbe, az év kb. 360 napján száraz mederben.
A kellemes időjárást egy chamszin szakította meg a múlt héten, amikor egy napig 37-38 fokos száraz forróság volt erős széllel, majd ezzel a széllel másnap megérkezett a sivatagi por, az ég sárgás-szürke lett, a látótávolság 1-2 kilométerre csökkent és bár nem volt annyira meleg, de mégis nagyon fojtogató, nyomott, fejfájós idő volt. (A kép ekkor készült a teraszról.)
Utána olvastam a chamszin meteorológiai okának, röviden megpróbálom összefoglalni: ez a jelenség tavasszal és ősszel, az átmeneti időszakban szokott előfordulni Egyiptomban és a Földközi-tenger keleti partvidékén, amikor a keletre vagy délre fekvő sivatagokban magas nyomású zónák vannak, a tenger felett pedig alacsony nyomású zónák alakulnak ki, aminek hatására a száraz, meleg levegő nagy erővel áramlik a tenger felé és sok sivatagi port is magával hoz. Ettől lesz aztán az ég homályos, sárgás-szürke. A nagyon rossz idegrendszeri hatásának pontos okáról nem olvastam, de ezt szinte mindenki érzi. Az elnevezés az arab ’ötven’ jelentésű szóból származik, ami arra vonatkozik, hogy tavasszal és ősszel kb. 50 napig tart a chamszinos időszak. Ezzel függ talán össze, hogy pészach és sávuot (húsvét és pünkösd között) 50 nap van?
Amikor megérkeztem még egy kis eső is volt, ami viszont tényleg szokatlan május közepén. Ezt onnan is lehet tudni, hogy pészach (húsvét) után a vallásos zsidók már a harmatért imádkoznak, vagyis a többezer éves tapasztalat szerint már esőre nem lehet számítani – az majd legközelebb október végén várható, amikoris Szukkot (sátoros ünnep) után az esőért kell imádkozni. Az az eső, ami Tel Avivban csak egy kevés volt, a Júdeai Sivatagban, a Holt-tenger mellett akkora volt, hogy egy vádiban elsodort 4 kirándulót, akik bele is fulladtak a többméteres, hatalmas erővel lezúduló vízbe, az év kb. 360 napján száraz mederben.
A kellemes időjárást egy chamszin szakította meg a múlt héten, amikor egy napig 37-38 fokos száraz forróság volt erős széllel, majd ezzel a széllel másnap megérkezett a sivatagi por, az ég sárgás-szürke lett, a látótávolság 1-2 kilométerre csökkent és bár nem volt annyira meleg, de mégis nagyon fojtogató, nyomott, fejfájós idő volt. (A kép ekkor készült a teraszról.)
Utána olvastam a chamszin meteorológiai okának, röviden megpróbálom összefoglalni: ez a jelenség tavasszal és ősszel, az átmeneti időszakban szokott előfordulni Egyiptomban és a Földközi-tenger keleti partvidékén, amikor a keletre vagy délre fekvő sivatagokban magas nyomású zónák vannak, a tenger felett pedig alacsony nyomású zónák alakulnak ki, aminek hatására a száraz, meleg levegő nagy erővel áramlik a tenger felé és sok sivatagi port is magával hoz. Ettől lesz aztán az ég homályos, sárgás-szürke. A nagyon rossz idegrendszeri hatásának pontos okáról nem olvastam, de ezt szinte mindenki érzi. Az elnevezés az arab ’ötven’ jelentésű szóból származik, ami arra vonatkozik, hogy tavasszal és ősszel kb. 50 napig tart a chamszinos időszak. Ezzel függ talán össze, hogy pészach és sávuot (húsvét és pünkösd között) 50 nap van?
2007-06-03
Vásárlás szombaton
A sabat péntek napnyugtától szombat napnyugta +1 óráig tart. A vallásos városokban, városrészekben ezalatt semmilyen bolt, vendéglő, stb. nincs nyitva, már csak azért sem, mert egy vallásos embernek többek közt pénzhez sem szabad nyúlnia sabatkor. Izraelben a szombati/ünnepi nyitva tartás régóta generál éles vitákat a vallásosok és a nem-vallásosok között. Ennek a vitának, sőt harcnak a történetébe, aktuális állásába most nem megyek bele, nem is tájékozódtam eléggé a pillanatnyi helyzetről. Most csak ehhez kapcsolódóan néhány személyes élményemet írom le.
Tel Avivban sok kis élelmiszerbolt, vendéglő, kávézó nyitva van szombaton, sőt van egy éjjel-nappali üzletlánc, ami egész sabatkor is üzemel. Ugyanakkor péntek kora délutántól zárva vannak a bevásárlóközpontok – a mozi részeket kivéve, az iparcikkboltok, szolgáltatók, kb. úgy néz ki a dolog, mint Magyarországon egy pirosbetűs ünnepen. Ha valaki mégis sabatkor, vagyis a heti pihenőnapon szeretné elintézni egyéb bevásárlásait, akkor kb. három lehetősége van.
Megvárja a sabat kimenetelét (napnyugta+1), mert akkor a legtöbb bevásárlóközpont, sok kisebb bolt kinyit és éjjel 11-ig, 12-ig nyitva tart.
Elmegy azon kevés bevásárlóközpont egyikébe, ami mégiscsak nyitva tart, én egyről tudok Tel Aviv közelében, kb. 20 km-re északra a várostól.
Elmegy valamelyik arab faluba, kisvárosba. Ilyen szempontból azért csak izraeli arab települések jönnek szóba, nekem pl. Kertész Juditék mutatták meg kedvenc, és hozzájuk közel eső arab piacukat egy Tira nevű faluban. Itt nagyjából mindent lehet kapni, nemcsak zöldséget, gyümölcsöt, az eladók kedvesek a zsidókkal, sőt a környékbeliekkel sokszor baráti a kapcsolat, a falu maga pedig kifejezetten jómódúnak tűnik, elnézve a házak méretét és az autókat. Ezen az élményemen felbátorodva egyik szombaton egy Dzsaldzsulija nevű, a lakástól kb. 15 km-re fekvő, szintén jómódú arab faluban vettem teraszvirágokat, szépeket olcsón. (Megirigyeltem ugyanis, hogy szinte minden teraszon gyönyörű, virágos dzsungeleket nevelnek.) Ezt a harmadik megoldást, azért nem túl sokan választják, a legtöbben ha nem muszáj nem mennek arab falvakba.
Tel Avivban sok kis élelmiszerbolt, vendéglő, kávézó nyitva van szombaton, sőt van egy éjjel-nappali üzletlánc, ami egész sabatkor is üzemel. Ugyanakkor péntek kora délutántól zárva vannak a bevásárlóközpontok – a mozi részeket kivéve, az iparcikkboltok, szolgáltatók, kb. úgy néz ki a dolog, mint Magyarországon egy pirosbetűs ünnepen. Ha valaki mégis sabatkor, vagyis a heti pihenőnapon szeretné elintézni egyéb bevásárlásait, akkor kb. három lehetősége van.
Megvárja a sabat kimenetelét (napnyugta+1), mert akkor a legtöbb bevásárlóközpont, sok kisebb bolt kinyit és éjjel 11-ig, 12-ig nyitva tart.
Elmegy azon kevés bevásárlóközpont egyikébe, ami mégiscsak nyitva tart, én egyről tudok Tel Aviv közelében, kb. 20 km-re északra a várostól.
Elmegy valamelyik arab faluba, kisvárosba. Ilyen szempontból azért csak izraeli arab települések jönnek szóba, nekem pl. Kertész Juditék mutatták meg kedvenc, és hozzájuk közel eső arab piacukat egy Tira nevű faluban. Itt nagyjából mindent lehet kapni, nemcsak zöldséget, gyümölcsöt, az eladók kedvesek a zsidókkal, sőt a környékbeliekkel sokszor baráti a kapcsolat, a falu maga pedig kifejezetten jómódúnak tűnik, elnézve a házak méretét és az autókat. Ezen az élményemen felbátorodva egyik szombaton egy Dzsaldzsulija nevű, a lakástól kb. 15 km-re fekvő, szintén jómódú arab faluban vettem teraszvirágokat, szépeket olcsón. (Megirigyeltem ugyanis, hogy szinte minden teraszon gyönyörű, virágos dzsungeleket nevelnek.) Ezt a harmadik megoldást, azért nem túl sokan választják, a legtöbben ha nem muszáj nem mennek arab falvakba.
2007-05-31
A nappali őr
Már írtam, hogy nappal egy kicsit bolondos, de kedves nő őrzi a behajtást a háznál. Ma reggel megkérdeztem, hogy mit olvas folyton, mire megmutatta, hogy a zsoltárokat (Tehilim) és gyorsan elmondta, hogy ez ezért fontos, mert ő a mennybe akar jutni, nem úgy mint az egyik itt lakó askanázi (európai származású) hölgy, aki soha nem imádkozik, mert nem hisz ebben. Ő egyébként jemeni származású.
2007-05-26
Eilat - tárgyalásos konfliktuskezelés
Még az első héten, volt cégem a Magic, két alkalommal is meghívott: egyik este a cég elnökének szavioni (ez az egyike a két legelegánsabb Tel Aviv-i elővárosnak) villájába a cég vezetőinek tartott vacsorára, ahol még egyszer szépen elköszöntek tőlem.
A másik meghívás kicsit távolabbra szólt, másfél napra egy szemináriumra, amit a Vörös-tenger melletti üdülőhelyen, Eilatban tartottak (kép mellékelve).
Eilatban már építgettem az új munkámhoz szükséges kapcsolatokat is, amiről még korai lenne írni, viszont volt egy előadás, ami mindenképpen megér néhány mondatot. Egy Michael Tsur nevű ember tartotta, akinek a névjegyén a következők szerepelnek: tárgyalás, konfliktus kezelés, kollaboratív jog. Rokona ez a nálunk is terjedő mediációnak, de ő megkülönböztette a módszerét ettől és inkább „tárgyaló”-nak (negotiator-nek) definiálta magát. Referenciái között az üzleti eseteken túl az arab-izraeli konfliktus néhány nevezetes krízishelyzete is szerepelt, talán van, aki még emlékszik arra az esetre, amikor palesztin túsz-szedők elbarikádozták magukat a betlehemi Születés Templomában és a szent helyre való tekintettel az izraeli hadsereg nem akart erőszakhoz folyamodni. Itt ő volt a tárgyaló és a több hetes konfliktust végül sikerült békésen megoldani.
Általában egyedül tárgyal, munkatársai az információkat gyűjtik a tárgyalófelekről, ugyanis módszerének az az egyik lényeges eleme, hogy végül mindkét fél elégedett legyen, különös tekintettel az érzelmi és szubjektív paraméterekre. Természetesen ennél sokkal többről van szó, egy komplett módszertant fejlesztett ki az ilyenfajta, időben is kritikus helyzetekre a helyzet definiálásától kezdve, a megismerésen, bizalomépítésen és a tárgyalás vezetésen át a lehetséges megállapodások kidolgozásáig.
Eilatban már építgettem az új munkámhoz szükséges kapcsolatokat is, amiről még korai lenne írni, viszont volt egy előadás, ami mindenképpen megér néhány mondatot. Egy Michael Tsur nevű ember tartotta, akinek a névjegyén a következők szerepelnek: tárgyalás, konfliktus kezelés, kollaboratív jog. Rokona ez a nálunk is terjedő mediációnak, de ő megkülönböztette a módszerét ettől és inkább „tárgyaló”-nak (negotiator-nek) definiálta magát. Referenciái között az üzleti eseteken túl az arab-izraeli konfliktus néhány nevezetes krízishelyzete is szerepelt, talán van, aki még emlékszik arra az esetre, amikor palesztin túsz-szedők elbarikádozták magukat a betlehemi Születés Templomában és a szent helyre való tekintettel az izraeli hadsereg nem akart erőszakhoz folyamodni. Itt ő volt a tárgyaló és a több hetes konfliktust végül sikerült békésen megoldani.
Általában egyedül tárgyal, munkatársai az információkat gyűjtik a tárgyalófelekről, ugyanis módszerének az az egyik lényeges eleme, hogy végül mindkét fél elégedett legyen, különös tekintettel az érzelmi és szubjektív paraméterekre. Természetesen ennél sokkal többről van szó, egy komplett módszertant fejlesztett ki az ilyenfajta, időben is kritikus helyzetekre a helyzet definiálásától kezdve, a megismerésen, bizalomépítésen és a tárgyalás vezetésen át a lehetséges megállapodások kidolgozásáig.
Első napok - rendezvények
Jelenleg a kulturális attaséi feladatok is hozzám tartoznak, így aztán az első két hétben négy ilyenfajta rendezvény típusú eseményen is részt vehettem/részt kellett vennem.
Az első munkanapom estéjén volt az első beosztott (követ helyettes) búcsúztatása a nagyköveti rezidencián, ahol főleg az itteni "magyarajkú" közösség prominensei és néhány, főként EU diplomata vett részt. A "magyarajkú" elnevezés egyrészt magában foglalja azokat is, akik nem Magyarországról, hanem főleg Erdélyből és Felvidékről jöttek, másrészt feloldja azt a problémát, hogy a magyar származásúak nagy része nem kedveli a magyar-zsidó elnevezést.
A nagykövet - számomra mindenesetre kellemesen - összekapcsolta a búcsúztatást az én bemutatásommal.
Érdekes volt találkozni az idős Dan Ofryval, aki a magyar nyelvű Új Kelet című Tel Avivban megjelenő napilap főszerkesztője. Nagyon örült, amikor elmondtam neki, hogy gyerek és ifjú koromban nagy titokban, lelkesen olvastam az izraeli háborúkról szóló, Magyarországra becsempészett könyveit.
Én képviseltem aztán a nagykövetet Wladyslav Bartoszewicz volt lengyel külügyminiszter a jeruzsálemi Héber Egyetemen tartott előadásán. A közelmúlt lengyel történelmének kiemelkedő alakja Izraelben különösen nagy tiszteletnek örvend a Soá alatt végzett zsidómentő munkájának és annak köszönhetően, hogy azon kevés lengyel közé tartozott, aki hatékonyan támogatta a varsói gettófelkelést 1943-ban, mint az Armija Krajówa egyik vezetője. Nemcsak Yad Vashem kiüntetést, hanem 1991-ben tiszteletbeli izraeli állampolgárságot is kapott. Volt börtönben a nácik alatt, kétszer a sztálinista időkben és mint a Szolidaritás egyik legfontosabb katolikus értelmiségi támogatója 1981-83 között is. Mindezen megpróbáltatások ellenére a 85 éves tudós fantasztikus fizikai és szellemi állapotban szerepelt a Héber Egyetemen.
Volt még egy jól sikerült koncert a nagyköveti rezidencián, ahol az egyik leghíresebb izraeli operaénekesnő (Sharon Rostoff) tartott előadást.
Az Izrael Fesztivál megnyitójáról majd külön írok.
Az első munkanapom estéjén volt az első beosztott (követ helyettes) búcsúztatása a nagyköveti rezidencián, ahol főleg az itteni "magyarajkú" közösség prominensei és néhány, főként EU diplomata vett részt. A "magyarajkú" elnevezés egyrészt magában foglalja azokat is, akik nem Magyarországról, hanem főleg Erdélyből és Felvidékről jöttek, másrészt feloldja azt a problémát, hogy a magyar származásúak nagy része nem kedveli a magyar-zsidó elnevezést.
A nagykövet - számomra mindenesetre kellemesen - összekapcsolta a búcsúztatást az én bemutatásommal.
Érdekes volt találkozni az idős Dan Ofryval, aki a magyar nyelvű Új Kelet című Tel Avivban megjelenő napilap főszerkesztője. Nagyon örült, amikor elmondtam neki, hogy gyerek és ifjú koromban nagy titokban, lelkesen olvastam az izraeli háborúkról szóló, Magyarországra becsempészett könyveit.
Én képviseltem aztán a nagykövetet Wladyslav Bartoszewicz volt lengyel külügyminiszter a jeruzsálemi Héber Egyetemen tartott előadásán. A közelmúlt lengyel történelmének kiemelkedő alakja Izraelben különösen nagy tiszteletnek örvend a Soá alatt végzett zsidómentő munkájának és annak köszönhetően, hogy azon kevés lengyel közé tartozott, aki hatékonyan támogatta a varsói gettófelkelést 1943-ban, mint az Armija Krajówa egyik vezetője. Nemcsak Yad Vashem kiüntetést, hanem 1991-ben tiszteletbeli izraeli állampolgárságot is kapott. Volt börtönben a nácik alatt, kétszer a sztálinista időkben és mint a Szolidaritás egyik legfontosabb katolikus értelmiségi támogatója 1981-83 között is. Mindezen megpróbáltatások ellenére a 85 éves tudós fantasztikus fizikai és szellemi állapotban szerepelt a Héber Egyetemen.
Volt még egy jól sikerült koncert a nagyköveti rezidencián, ahol az egyik leghíresebb izraeli operaénekesnő (Sharon Rostoff) tartott előadást.
Az Izrael Fesztivál megnyitójáról majd külön írok.
Még a házról
Sabbat lift
Aki már járt Izraelben és magasabb épületben lakott, annak ismerős az itt következő rész. Mint ismeretes, a sabbati munka-tilalmat úgy értelmezték a rabbik, hogy nem szabad gépeket, elektromos eszközöket működésbe hozni, illetve leállítani. (Folyamatosan működhetnek.) Ez a legtöbb esetben nem okoz problémát, aki szombat-tartó az kibírja, hogy nem hoz gépet, lámpát, stb. működésbe. A villanyt folyamatosan működő automaták kapcsolgatják manapság, így nem kell sötétben lenni, mint régn, ha a gyertya vagy az olajlámpa leégett.
Mivel Izraelben sok a magasház, a lift nem-használata súlyos problémákat jelentene, pl. hogy menjen templomba egy 15.-en lakó idős ember, vagy egy terhes asszony. A rabbik erre kreatív megoldás találtak: a sabbat lift folyamatosan üzemel, nem kell (sőt nem szabad és nem is lehet) gombokkal hívni és vezérelni. Itt a házban (ahol úgy látom, kevés a vallásos) pl. a két lift közül az egyik van így átprogramozva, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy először felmegy a 15.-re, azán két emeletenként megállva lejön, majd ismét felmegy a tetejére és most a kihagyott, páros számú emeleteken áll meg. Kicsit lassú, de megoldja a problémát. Az elvi háttere egy analógia: már az ókorban is szabad volt hajón utazni, ha az a sabbat előtt elindult és utána kötött csak ki. Vagyis, bár utazni általában nem szabad, de a hosszú hajó utakra ez meg volt engedve. Tudom, hogy fel lehet vetni ellenérveket a saját logikán belül is, de azért az is szepont volt, hogy az élet ne legyen ellehetetlenítve. Majd írok a karaitákról, akik csak a Tóra parancsait fogadják el, az ún. szóbeli tant nem és így sokszor nagyon más szabályokhoz jutnak.
Személyzet
A lakópark sorompóval van elzárva az utcától és ezt állandó személyzet felügyeli. Nappal általában egy kicsit bolondos nő van, aki jókat veszekszik az emberekkel, ha nem szabályosan parkolnak a telep útjain. Kiválóan beszél angolul és napközben általában imakönyvet olvasgat, majd megkérdem melyik részeket.
A medencénél az úszómester rögtön észrevette, hogy új vagyok és barátságosan lekáderezett. Szergejnek hívják és kifejezetten megörült, hogy Magyarországról jöttem, kicsit beszélgettünk oroszul is.
Aki már járt Izraelben és magasabb épületben lakott, annak ismerős az itt következő rész. Mint ismeretes, a sabbati munka-tilalmat úgy értelmezték a rabbik, hogy nem szabad gépeket, elektromos eszközöket működésbe hozni, illetve leállítani. (Folyamatosan működhetnek.) Ez a legtöbb esetben nem okoz problémát, aki szombat-tartó az kibírja, hogy nem hoz gépet, lámpát, stb. működésbe. A villanyt folyamatosan működő automaták kapcsolgatják manapság, így nem kell sötétben lenni, mint régn, ha a gyertya vagy az olajlámpa leégett.
Mivel Izraelben sok a magasház, a lift nem-használata súlyos problémákat jelentene, pl. hogy menjen templomba egy 15.-en lakó idős ember, vagy egy terhes asszony. A rabbik erre kreatív megoldás találtak: a sabbat lift folyamatosan üzemel, nem kell (sőt nem szabad és nem is lehet) gombokkal hívni és vezérelni. Itt a házban (ahol úgy látom, kevés a vallásos) pl. a két lift közül az egyik van így átprogramozva, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy először felmegy a 15.-re, azán két emeletenként megállva lejön, majd ismét felmegy a tetejére és most a kihagyott, páros számú emeleteken áll meg. Kicsit lassú, de megoldja a problémát. Az elvi háttere egy analógia: már az ókorban is szabad volt hajón utazni, ha az a sabbat előtt elindult és utána kötött csak ki. Vagyis, bár utazni általában nem szabad, de a hosszú hajó utakra ez meg volt engedve. Tudom, hogy fel lehet vetni ellenérveket a saját logikán belül is, de azért az is szepont volt, hogy az élet ne legyen ellehetetlenítve. Majd írok a karaitákról, akik csak a Tóra parancsait fogadják el, az ún. szóbeli tant nem és így sokszor nagyon más szabályokhoz jutnak.
Személyzet
A lakópark sorompóval van elzárva az utcától és ezt állandó személyzet felügyeli. Nappal általában egy kicsit bolondos nő van, aki jókat veszekszik az emberekkel, ha nem szabályosan parkolnak a telep útjain. Kiválóan beszél angolul és napközben általában imakönyvet olvasgat, majd megkérdem melyik részeket.
A medencénél az úszómester rögtön észrevette, hogy új vagyok és barátságosan lekáderezett. Szergejnek hívják és kifejezetten megörült, hogy Magyarországról jöttem, kicsit beszélgettünk oroszul is.
A
Az első napok - lakás
Kezdem a lakással (a szó mindkét értelmében), hiszen a szó szoros értelmében ez az ember napi kiindulópontja, hangulatának fontos meghatározója.
Elődöm lakásába költöztem be, ami a Tel Avivval teljesen egybenőtt Ramat Gan felhőkarcolós üzleti központjában elhelyezkedő négy darab 15 emeletes házból álló lakópark-féle egyik épületének 13. emeletén található. (Babonások megnyugtatására: igazából a 14-en, mert van egy nem számozott szint.)
Azoknak, akik ismerősek Tel Avivban: közvetlenül Izrael legmagasabb (68 emeletes) háza mellett, gyalog 3 percre a gyémánt-tőzsdétől.
Maga a lakópark meglehetősen tipikus példánya az utóbbi 10 évben épült izraeli, középosztálybeli lakóparkoknak. Ami kiemeli ezek közül, az az elhelyezkedése, hiszen gyalog pár perc az egyik legfontosabb üzleti központ, 2-3 km TA (Tel Aviv) központja, kb. 4 km a tengerpart (ami a ház felsőbb emeleteiről szépen látszik is.) Meg talán még a négy ház közös szabadtéri úszómedencéje, amit télen sátorral lefednek. Ezt onnan tudom, hogy még mindig le van fedve, a tél állítólag csak május végén ér majd véget...
A lakóknak kb. 10-15%-a külföldi, amit a csengőgombok nem héber-betűs feliratai alapján állapítottam meg. Egy érdekes (és engem legalábbis meglepő) csoport az indiaiak, akikről azt mondják (szóval nem tőlük tudom), hogy a gyémánt-iparban és -kereskedelemben dolgoznak. Ebben a nagyon tipikus zsidó/izraeli ágazatban egyre nagyobb szerepet játszanak az indiaiak (akárcsak a szoftver iparban) és ezért viszonylag nagy számban jelentek meg a gyémántágazat két világközpontjában, Tel Avivban és Antwerpenben. Mindenesetre érdekes látvány volt péntek délután, amint 20-30 indiai körben ücsörgött a fűben és csendesen dalolgattak, eszegettek (tábor-feeling...).
Magáról a lakásról: amerikai elrendezés, ami jelen esetben azt jeleni, hogy nagy nappali, viszonylag kis hálószobák (4), nincs előszoba, viszont van több funkcionális helyiség, mint mosókonyha, gardrób, szárítóerkély (külön!) és ami a legszebb, egy hatalmas terasz, kilátással TA-ra és a tengerre. (ld. a képeket)
Elődöm lakásába költöztem be, ami a Tel Avivval teljesen egybenőtt Ramat Gan felhőkarcolós üzleti központjában elhelyezkedő négy darab 15 emeletes házból álló lakópark-féle egyik épületének 13. emeletén található. (Babonások megnyugtatására: igazából a 14-en, mert van egy nem számozott szint.)
Azoknak, akik ismerősek Tel Avivban: közvetlenül Izrael legmagasabb (68 emeletes) háza mellett, gyalog 3 percre a gyémánt-tőzsdétől.
Maga a lakópark meglehetősen tipikus példánya az utóbbi 10 évben épült izraeli, középosztálybeli lakóparkoknak. Ami kiemeli ezek közül, az az elhelyezkedése, hiszen gyalog pár perc az egyik legfontosabb üzleti központ, 2-3 km TA (Tel Aviv) központja, kb. 4 km a tengerpart (ami a ház felsőbb emeleteiről szépen látszik is.) Meg talán még a négy ház közös szabadtéri úszómedencéje, amit télen sátorral lefednek. Ezt onnan tudom, hogy még mindig le van fedve, a tél állítólag csak május végén ér majd véget...
A lakóknak kb. 10-15%-a külföldi, amit a csengőgombok nem héber-betűs feliratai alapján állapítottam meg. Egy érdekes (és engem legalábbis meglepő) csoport az indiaiak, akikről azt mondják (szóval nem tőlük tudom), hogy a gyémánt-iparban és -kereskedelemben dolgoznak. Ebben a nagyon tipikus zsidó/izraeli ágazatban egyre nagyobb szerepet játszanak az indiaiak (akárcsak a szoftver iparban) és ezért viszonylag nagy számban jelentek meg a gyémántágazat két világközpontjában, Tel Avivban és Antwerpenben. Mindenesetre érdekes látvány volt péntek délután, amint 20-30 indiai körben ücsörgött a fűben és csendesen dalolgattak, eszegettek (tábor-feeling...).
Magáról a lakásról: amerikai elrendezés, ami jelen esetben azt jeleni, hogy nagy nappali, viszonylag kis hálószobák (4), nincs előszoba, viszont van több funkcionális helyiség, mint mosókonyha, gardrób, szárítóerkély (külön!) és ami a legszebb, egy hatalmas terasz, kilátással TA-ra és a tengerre. (ld. a képeket)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)