Szukkot

Az őszi ünnepek olyan sűrűn követik egymást, hogy az embernek olyan érzése támad, mintha csak azért lenne egy-egy munkanap beiktatva a permanens ünneplésbe, hogy észrevegyük a különbséget, no meg be lehessen vásárolni. Az állami hivatalok, minisztériumok be is zárnak szukkot egy hete alatt, ami most ráadásul úgy esett, hogy a Jom Kipurral és egy hétvégével együtt lényegében kéthetes szünetet eredményezett.
A szukkot, magyarul a sátoros ünnep, ha szabad ezt a kifejezést használni, nagyon helyes ünnep, komoly felnőttek és kis gyerekek kertekben, teraszokon nagy sátrakat építenek és díszítenek, amiknek a fala vászonból, vagy fából van, a befedésükre pedig az az előírás, hogy úgy kell növényeket (nád, pálmaág) elhelyezni, hogy az ég átlátszódjék. Az ünnep maga, az egyiptomi kivonulás utáni pusztai vándorlás emlékére kívánja meg, hogy egy hétig sátorban étkezzenek, sőt ha lehet ott is aludjanak.
Az ünnep előtt rengeteg autót látni pálmaágakat szállítva, amiket a sátrakhoz gyűjtöttek a megnyírt pálmák alól. Természetesen, ahogy ez elvárható, a kereskedelem is felkészül az ünnepre, a barkácsboltokban lehet komplett fém-műanyag sátrakat (a szükséges nádakkal együtt) is kapni, vagy csak alkatrészeket, azoknak, akik a hagyományos saját építés mellett döntenek.
Az egyik legszebb sátrat (szukát, a szukkot a többes szám), Andres barátunk építette Cur Igál-i kertjükben, az oldalait legyezőpálma hatalmas leveleiből, a tetejét datolyapálma ágaiból. (Ez látható a megterített asztallal a képen.)
Elsőre talán meglepőnek tűnik, hogy több szemleíró is kapcsolatot talált a pénzügyi világ-válság és a szukkot üzenete között. Ahogy a szukkot emlékeztet arra, van olyan helyzet, amikor biztonságos és kényelmes otthonainkat el kell hagynunk és semmitől sem védő falakkal és lyukas tetővel állunk a természetben, úgy a válság is sokakat rádöbbent, hogy a gazdasági stabilitás, a pénzügyi biztonság egyszer csak hirtelen leomolhat körülöttünk és már csak a lyukas fedél van felettünk.

Újév – lesznek új szokások?

Idén szeptember-október fordulójára esett Ros Hasana, a zsidó újév, amit az izraeliek túlnyomó többsége (egy felmérés szerint 86%-a) családi vacsorával és a hagyományos ételek (pl. mézes alma) fogyasztásával ünnepel. Ebből - az ünnep mindkét estéjén - mi is kivettük a részünket, baráti és rokoni meghívásra, ahol a kötelező mézes almán kívül még legalább 8-10, köztük sok további hagyományos fogás tette próbára az állóképességünket.
Van egy érdekes, ősi szokás az ünnep első napján, ami szorosan összefügg annak számvető, bűnbánó jellegével: sokan elmennek valamilyen élő vízhez, tengerpartra, folyóhoz, tóhoz és a bűnöket szimbolizáló morzsákat dobálnak a vízbe, ezzel is erősítve az azoktól való megszabadulás szándékát.
Érdekes megfigyelni Izraelben, hogy az időtlen szokásokhoz néha újak is csatlakoznak, mint például a sárkányeregetés, amit három éve kezdtek el az egyik, Tel Avivtól északra fekvő tengerparti nemzeti parkban, és idén már sokezer ember reptette az újévi jókívánságokkal és áldásokkal teleírt sárkányokat a mindig élénk tengeri szélben. A Herzliya északi szélén, egy tengerbe zuhanó sziklaperemen fekvő, ókori és keresztes-kori romokban bővelkedő Apollónia parkban asztalokat állítottak fel, ahol az ott kapható félkész sárkányokat gyerekek és szülők lelkesen, közösen építették, dekorálták, és eregették a sziklákról, romokról.

Visszatérek még egy kicsit a statisztikákhoz, mert érdekesnek találom a régi keletű, valláshoz kötődő hagyományok magas elterjedtségét. A felnőtt zsidó lakosság 46%-a megy templomba Ros Hasanakor, de a 18-20 közötti korosztályban ez az arány eléri az 59%-ot. Irányzat szerint a megoszlás: 69% megy valamilyen ortodox rítusú helyre, és csak 22% választja a reform vagy konzervatív (neológ) zsinagógákat.
A legszentebb ünnepnek tekintett Jom Kipurkor, a felnőttek kétharmada betartja a szigorú böjtöt, de a fiatalabb korosztálynál ez eléri a 85%-ot. Ugyanakkor a válaszadók többsége ezt nem vallási, hanem tradicionális okokból teszi. (A Jom Kipur számomra új szokásairól már tavaly írtam, 2007 szeptembernél megnézhető.)