Júliusban egy kétnapos körutat tettünk „Északon”, ami más néven lényegében a Galil és a Golán. (Az izraeliek ezt az „Északon”-t valahogy olyan hangsúllyal mondják, mintha kb. az északi sarkkörön túli területekre indulnának, pedig Tel Avivtól 80-90 km-re, már „Északon” vagyunk.)
Mivel a júliusi forróság északon se volt észrevehetően enyhébb, ezért a körútba több vízparti programot is beiktattunk. Mindenféle vízben strandoltunk: először a tengerparton, Achzivnál, a libanoni határtól néhány km-re délre, az izraeli Földközi-tengeri partvidék egyik legszebb, sziklás, várromos partszakaszon, ahol még néhány apró sziklasziget is található. A következő víz a Dan patak forrásától nem messze fekvő Horeshet Tal-nál volt, ahol a Jordán egyik ágát jelentő jéghideg (nyáron is 16 fokos) patakot kis tavakká duzzasztják. A harmadik víz is a Jordán egyik mellékága volt, a Banias, amibe igazából csak lábat lógattunk, viszont hosszasabban kirándultunk a vízeséssel, zúgókkal tarkított, nyáron is meglepően bővizű hegyi folyócska mentén. Utoljára pedig a Kineret keleti, a közvetlenül a Golán-fennsík alatt fekvő partján fürödtünk egyet.
Mindez az útikönyvszerű bevezetés csak ahhoz a megfigyeléshez szükségeltetett, hogy ezeken a strandokon, kirándulóhelyeken milyen harmonikusan nyaralnak együtt zsidók és arabok (akik a Galil lakosságának körülbelül a felét teszik ki). Fürdőruhában persze elég nehéz megkülönböztetni az embereket, de ez alól kivételt képeznek a muszlim strandolók, mert esetükben a nők többnyire ruhában mennek be a vízbe. A „békés egymás mellett nyaralás” érzése leginkább a Horeshet Tal kempingben fogalmazódott meg bennem, ahol a tágas, fás parkban a zsidók és az arabok sátrai egymás mellett álltak, látható békességben. A kemping egy el nem kerített részében egy zsidó ifjúsági szervezet táborozott és este a gyerekek ugyanúgy a tűz körül ültek, mint 10-20 méterrel arrébb egy népes arab család. Hozzá kell azért tenni, hogy szociológiailag ez inkább egy középosztálybeliek által látogatott kempingnek tűnt, az autók minőségéből és a viszonylag magas tarifákból ítélve.
A Banias patak vízesésénél népviselet-szerű, szép ruhákba öltözött – mint kiderült drúz – csoporttal találkoztunk, amint éppen próbáltak helyet szerezni a fotózásra legalkalmasabb kilátóponton.
Mivel a júliusi forróság északon se volt észrevehetően enyhébb, ezért a körútba több vízparti programot is beiktattunk. Mindenféle vízben strandoltunk: először a tengerparton, Achzivnál, a libanoni határtól néhány km-re délre, az izraeli Földközi-tengeri partvidék egyik legszebb, sziklás, várromos partszakaszon, ahol még néhány apró sziklasziget is található. A következő víz a Dan patak forrásától nem messze fekvő Horeshet Tal-nál volt, ahol a Jordán egyik ágát jelentő jéghideg (nyáron is 16 fokos) patakot kis tavakká duzzasztják. A harmadik víz is a Jordán egyik mellékága volt, a Banias, amibe igazából csak lábat lógattunk, viszont hosszasabban kirándultunk a vízeséssel, zúgókkal tarkított, nyáron is meglepően bővizű hegyi folyócska mentén. Utoljára pedig a Kineret keleti, a közvetlenül a Golán-fennsík alatt fekvő partján fürödtünk egyet.
Mindez az útikönyvszerű bevezetés csak ahhoz a megfigyeléshez szükségeltetett, hogy ezeken a strandokon, kirándulóhelyeken milyen harmonikusan nyaralnak együtt zsidók és arabok (akik a Galil lakosságának körülbelül a felét teszik ki). Fürdőruhában persze elég nehéz megkülönböztetni az embereket, de ez alól kivételt képeznek a muszlim strandolók, mert esetükben a nők többnyire ruhában mennek be a vízbe. A „békés egymás mellett nyaralás” érzése leginkább a Horeshet Tal kempingben fogalmazódott meg bennem, ahol a tágas, fás parkban a zsidók és az arabok sátrai egymás mellett álltak, látható békességben. A kemping egy el nem kerített részében egy zsidó ifjúsági szervezet táborozott és este a gyerekek ugyanúgy a tűz körül ültek, mint 10-20 méterrel arrébb egy népes arab család. Hozzá kell azért tenni, hogy szociológiailag ez inkább egy középosztálybeliek által látogatott kempingnek tűnt, az autók minőségéből és a viszonylag magas tarifákból ítélve.
A Banias patak vízesésénél népviselet-szerű, szép ruhákba öltözött – mint kiderült drúz – csoporttal találkoztunk, amint éppen próbáltak helyet szerezni a fotózásra legalkalmasabb kilátóponton.
Drúz és zsidó turisták a vízesésnél. Strandolók a Dan patak tavainál.
Ehhez a témához kapcsolódik egy másik élményem, ez most a szakma területéről. A haifai Technionon meglátogattam azt a kutatót, aki érthető módon nagy sajtóvisszhangot is kiváltó eredményeket publikált különféle rák-típusok lélegzetből való diagnosztizálása területén. El is nevezték a módszert „elektronikus orr”-nak. A kutató több EU-s pályázaton nyert el jelentős, 5-6 millió Eurós támogatást és így most egy kb. 40 fős csapatot irányít, beleértve természetesen a master és PhD hallgatókat, valamint az asszisztenseket is. A harmincas éveinek közepén járó kutatót Hossam Haicknak hívják, Názáretben született és arab származású. Az izraeli kutatói világban azonban ennek semmi jelentősége nincsen, teamjében többségében zsidók dolgoznak.
Tudható, hogy „természetesen” nem mindenütt problémamentes az együttélés, ez a bejegyzés most arról szólt, ahol működik.
Tudható, hogy „természetesen” nem mindenütt problémamentes az együttélés, ez a bejegyzés most arról szólt, ahol működik.
