Már régóta itthon vagyunk, de gyakran eszembe jut, hogy a blogot nem zártam le, egyszer csak abbamaradt. Persze ez is egy megoldás, de most mégis rászántam magam egy rövid záró (nem értékelő!) bejegyzésre.
2012. július 29-én végleg hazautaztunk erről a kiküldetésről, ami számomra 63 hónappaal korábban kezdődött. Ezalatt csak a saját autómba majdnem 100 ezer kilométert tettem és még legalább tízezret a különböző követségi járművekbe (ami Izrael méreteit tekintve azt hiszem nem
kevés). Ez a bejegyzés a 99. a
sorban, és a megírt hivatalos jelentéseim, összefoglalóim, javaslataim száma
ennek többszörösét teszi ki, bár nem számoltam, de emlékszem, volt olyan hónap,
amikor nagyjából minden napra jutott egy.
Az utolsó hetek két dologról szóltak: búcsúzások és a
hazaköltözés megszervezése, csomagolás. Ez utóbbi kettő egyértelműen rossz
volt, nemcsak a lélekölő ügyintézések miatt, hanem mégiscsak egy hosszú
életszakaszt kellett fizikailag felszámolni, és lelkileg lezárni, legalábbis a
lezárást elkezdeni. A búcsúzások inkább jók voltak, sok pozitív visszajelzéssel
a munkával, az emberi kapcsolatokkal, egyáltalán az elmúlt idővel kapcsolatban.
A búcsúlátogatások még arra is alkalmat adtak, hogy eljussak néhány olyan
ügyfélhez, ismerőshöz, ahova addig nem sikerült, de mindig szerettem
volna.
Végezetül, feltettem két, a teraszunkról – nagyjából azonos
szögből - készített képet, ami szépen
illusztrálja az építkezések ütemét, és az idő múlását…
