Múlt héten másfél napos látogatást tett Bajnai Gordon miniszterelnök Izraelben - jó hivatalosan hangzik... Bár a látogatás előkészítése, a részletek aprólékos kidolgozása, majd az egész lebonyolítása - amiben gyakorlatilag a követség minden munkatársa részt vett - maga is nagyon érdekes folyamat volt, most ennek csak egy eseményéről írok. Ez a Yad Vashem-ben (jelentése: név és emlékhely) tett látogatás, ami része minden Izraelbe látogató állam- vagy kormányfő programjának. A Yad Vashem az izraeli holocaust múzeum és emlékhely, ami a zsidó nép történetének legtragikusabb korszakát dolgozza fel, és őrzi a hat millió áldozat emlékét. A látogatásnak meglehetősen kötött forgatókönyve van és ez önmagában is elég érdekes és sokat elárul a mai izraeli tudat komplexitásáról.
A delegációt először végigvezetik a földalatti múzeum kronológikus termein, ami a náci ideológia kezdeteitől az egyes országok holocaust-történetén keresztül, a zsidó-mentő „világ igazainak” szentelt termeken át, a nevek csarnokáig vezet. Ebben a csarnokban láthatók azok a dossziék, amiben már több mint 3 és fél millió nevet és egyéni történetet gyűjtöttek össze a holocaust áldozatai közül. Ez az a hely, ahol a magas rangú delegáció tagjait a hivatásos fotósok fotózzák, hiszen ez az egyik gondolati csomópontja a múzeumnak, az elnevezésében is azért szerepel a „név” szó, mert a múzeum az egyes emberekre és nem névtelen tömegre akar emlékeztetni. A múzeum termeit összekötő földalatti folyosó vége a fénybe nyílik, a mai Izraelre, a Jeruzsálem környéki hegyek izzó napfénnyel megvilágított panorámájára.
A delegáció következő megállója az emlékezés csarnoka, ahol lezajlik a koszorúzási szertartás, amit a volt askenázi országos főrabbi, a Yad Vashem tanácsának elnöke vezetett. Először egy kis kórus énekelt el egy Szenes Hanna verset, majd a miniszterelnök felgyújtotta az öröklángot, megvilágítva ezzel a sötét csarnok közepét, ahol a koncentrációs táborokból összegyűjtött hamvak fölé emelt jelképes sír áll. Erre helyezte el Bajnai Gordon a piros-fehér-zöld koszorút, majd a szertartás egy kántor által elénekelt gyász-imával (Él male rahamim) zárult.
Utoljára a másfél millió gyermek áldozat nagyon döbbenetes, néhány szál gyertya fényét sokszorosan tükröző, sötét termébe vezették a vendégeket, ahol egy hang halkan sorolja a neveket, születési helyeket és életkorokat. Ezután, az általában mély nyomokat hagyó utolsó helyszín után kérik meg a vendéget az emlék-könyv bejegyzésre (ami persze a magas rangú látogatókat nem éri meglepetésként).
Ez a forgatókönyv apróbb eltérésekkel ugyanígy zajlott a pápánál, Obamánál vagy Merkel kancellárnál.
A delegációt először végigvezetik a földalatti múzeum kronológikus termein, ami a náci ideológia kezdeteitől az egyes országok holocaust-történetén keresztül, a zsidó-mentő „világ igazainak” szentelt termeken át, a nevek csarnokáig vezet. Ebben a csarnokban láthatók azok a dossziék, amiben már több mint 3 és fél millió nevet és egyéni történetet gyűjtöttek össze a holocaust áldozatai közül. Ez az a hely, ahol a magas rangú delegáció tagjait a hivatásos fotósok fotózzák, hiszen ez az egyik gondolati csomópontja a múzeumnak, az elnevezésében is azért szerepel a „név” szó, mert a múzeum az egyes emberekre és nem névtelen tömegre akar emlékeztetni. A múzeum termeit összekötő földalatti folyosó vége a fénybe nyílik, a mai Izraelre, a Jeruzsálem környéki hegyek izzó napfénnyel megvilágított panorámájára.
A delegáció következő megállója az emlékezés csarnoka, ahol lezajlik a koszorúzási szertartás, amit a volt askenázi országos főrabbi, a Yad Vashem tanácsának elnöke vezetett. Először egy kis kórus énekelt el egy Szenes Hanna verset, majd a miniszterelnök felgyújtotta az öröklángot, megvilágítva ezzel a sötét csarnok közepét, ahol a koncentrációs táborokból összegyűjtött hamvak fölé emelt jelképes sír áll. Erre helyezte el Bajnai Gordon a piros-fehér-zöld koszorút, majd a szertartás egy kántor által elénekelt gyász-imával (Él male rahamim) zárult.
Utoljára a másfél millió gyermek áldozat nagyon döbbenetes, néhány szál gyertya fényét sokszorosan tükröző, sötét termébe vezették a vendégeket, ahol egy hang halkan sorolja a neveket, születési helyeket és életkorokat. Ezután, az általában mély nyomokat hagyó utolsó helyszín után kérik meg a vendéget az emlék-könyv bejegyzésre (ami persze a magas rangú látogatókat nem éri meglepetésként).
Ez a forgatókönyv apróbb eltérésekkel ugyanígy zajlott a pápánál, Obamánál vagy Merkel kancellárnál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése