Amerikai iskola

A hónap elején megérkeztek Gabiék, és a kipakolás után a legelső dolog a gyerekek iskolába járásának beindítása volt, ami így év közben, azért nem bizonyult annyira egyszerű dolognak.
A magyar diplomaták gyerekei kivétel nélkül az amerikai iskolába járnak, de ide jár a többi diplomata-gyerek többsége is. (Tel Aviv környékén még van francia állami tantervű iskola és egy skót katolikus is.) Az amerikai iskola hivatalosan a Walworth-Barbour American International School nevet viseli, Amerikában bejegyzett, amerikai akkreditációjú tantervvel működő 12 évfolyamos intézmény. A 12 évfolyam három részre tagozódik: elementary (1-5), middle (6-8), high (9-12).
A vadonatúj fő campus egy Netanya melletti kisváros (Even Yehuda) szélén található, Tel Avivtól sajnos bő 30 kilométerre. A gyerekeket iskolabusz szedi össze és szállítja oda-vissza.
A kollégák elbeszélése alapján az iskolába mindenkit felvesznek, és maga az iskola ugyan nagyon érdekes és gyerekközpontú, de nem túl megerőltető. Ez a vélekedés azonban valószínűleg inkább az elemi iskolára vonatkozik (a követségi gyerekek mind oda járnak), a middle-school-ra már kevésbé és a high-school-ra egyáltalán nem. Mindenestre mindkét gyereknél elég komolyan vették a felvételit, egy kb. félórás beszélgetés után kétórás írásbelit írattak, különösen a matek részre koncentrálva, az angol teszt valóban inkább csak felmérő jellegű volt arra vonatkozóan, hogy milyen szintű angol felzárkóztatásra van szükség. Az iskolában fel vannak készülve a hiányos angoltudással érkező gyerekekre és nekik különböző szintű extra angol csoportokat indítanak, miközben azért részt kell venniük a normál órákon, kivéve az idegen-nyelv órákat.
Minden tagozatnak van külön tanácsadója, akihez mindenféle, de inkább lelki, beilleszkedési problémával lehet fordulni.
A felvétel kapcsán az első héten többször is voltunk kint az iskolában és még így kívülről is lehetett érezni a jó hangulatot, a derűs nyüzsgést és irigykedni a szép környezet, a jól felszerelt laborok, műhelyek és tornatermek és hatalmas sportpályák, meg úszómedencék miatt.
Március végén a Middle school 3 napos kirándulásra ment, a nyolcadikosok a Golanra, többé-kevésbe önellátó sátortáborba, a hetedikesek a Galilba, turistaházas szállással (ezek a helyek Izrael északi részén találhatók). Mindkét gyerek jól érezte magát, különösen a közös főzés és a vadvízi evezés aratott sikert, sőt a tanárok némelyike még a jófej minősítést is elnyerte.

Purim

A purim ünnepet szokás zsidó farsangnak is nevezni, bár a farsanghoz csak annyi köze van, hogy ilyenkor is nagy a vidámság és mindenféle maskarákba öltöznek az emberek, Izraelben utcai ünnepségeket tartanak. Purimkor még a vallásosoknak is meg van engedve egy csomó olyan dolog, ami egyébként tilos, pl. szabad ellenkező nemű ruhát felvenni vagy berúgni.

A purimot annak emlékére ünneplik, hogy az ókori Perzsiában Ahasvéros (Xerxes) király idejében (i.e. 5. sz.) az ott élő zsidók csodás módon megmenekültek az őket el pusztítani akaró királyi főemberek gonosz terve ellenére. A történetet "Eszter tekercse" meséli el. Purim annyira örömünnep, hogy még a vallásosoknak is meg van engedve egy csomó olyan dolog, ami egyébként tilos, pl. szabad ellenkező nemű ruhát felvenni vagy berúgni.

Izraelben nagyon vicces, hogy nemcsak a gyerekek, meg az utcai felvonulások, bálok résztvevői öltöznek be, hanem rengetegen hordanak mindenféle jelmezeket csak úgy az utcán, vagy akár a szupermarket pénztárosa is jelmezben blokkol (ld az egyik képet). Még a kifejezetten komoly újságnak számító Jerusalem Post is tarka-barka címmel jelent meg.
Tel Avivban idén a Ben Yehuda út egy szakaszát zárták le a mutatványosoknak, utcaszínházasoknak és persze a rengeteg felvonulónak. A purimi történetből vett hagyományos jelmezeken túl (Eszter királynő, Hámán), volt aki Ahmedinezsádnak vagy éppen oltra-ortodox zsidónak öltözött, bár ez utóbbiak esetén csak tüzetesebb vizsgálat után derült ki, hogy jelmezről van szó, hiszen az ilyen öltözék itt nem túl ritka…

Ulpán

Bár már október vége óta járok, eddig még nem írtam az ivrit nyelv-tanfolyamomról, pedig ennek is van jó néhány érdekes specialitása.
Egy ún. ulpánra iratkoztam be, ami a hivatalos állami nyelvoktató iskoláknak a neve (kb. stúdiót jelent). Az ulpánok rendszere szorosan összekapcsolódik Izrael történelmével, hiszen az állam megalakulása óta eltelt 60 év alatt a több millió bevándorlónak nemcsak kenyeret, lakást és munkát kellett adni, hanem rövid idő alatt a nyelvet is meg kellett tanítani, mivel a nélkül a beilleszkedés, a szakképzett munkavégzés szinte lehetetlen. Az ulpánoknak jól felépített tanmenete, alaposan (több milliószor) kipróbált módszertana alakult ki az évtizedek alatt az anyanyelv nélküli nyelvtanításra, ahol a kitűzött ambiciózus cél az, hogy egy 5 hónapos intenzív (kb. heti 30 órás) tanfolyam után már mindenki elboldoguljon az életben héberül.
Az ulpánok azonban nemcsak nyelviskolák, "olvasztótégely" funkcióban működve fontos helyszínei az izraeli és a zsidó kultúra alapjainak elsajátításának. Még akik a zsidó vallásból több-kevesebbet hoztak is otthonról, az ulpán által rendezett Hanuka vagy Tu Bisvat ünnepen megtanulhatják, hogyan zajlik egy-egy ünnep a szekuláris izraeli iskolákban vagy munkahelyeken. A tananyagban és az órákon elhangzottakban is az élet sok praktikus dolga kerül elő.
Én a Tel Aviv belvárosban található Ulpán Gordonba járok, ami leginkább egy iskola és kultúrház keverékeként leírható épületben működik. A színházteremben rendszeresen daltanulást vezet az egyik tanár, ahol a pionír korszak ma már klasszikusnak számító izraeli dalait lehet megtanulni, pótolva azt, amit az iskolában nem tanulhattak meg a felnőtt korukban érkező bevándorlók.
Érdekes - és az egész országot tekintve nem tipikus - az amúgy elég nagy létszámú (20 körüli) csoportom összetétele, amiben jól tükröződik Tel Aviv egyre kozmopolitább jellege. Vannak az új bevándorlók, egy egész dél-amerikai csoport, valamint oroszok ukránok és amerikaiak; vannak beházasodottak (mind nők), egy-egy japán, thai-földi, német és kínai; vannak az itt dolgozók, egy-egy spanyol, filippínó és magyar (ez én vagyok). Egyébként jó néhány diplomata jár ide, találkoztam a szünetekben egyiptomival és kazahhal is.
Az órákat egyébként kifejezettem élvezem, bár a heti kétszer két és fél órát és a nyelvtani magyarázat hiányát kicsit kevésnek érzem a bonyolult igerendszer megtanulásához.

(A képen: szünet a kertben.)