A Jerusalem Post heti műsorfüzetéből értesültem, hogy a Jeruzsálem és Tel Aviv közt félúton fekvő latruni kolostor körül zsidó-arab fesztivál lesz. A fesztivál neve Sulha, ami arabul ugyanazt jelenti, mint héberül a szliha, vagyis megbocsátást. Mivel délelőtt Jeruzsálemben volt hivatalos dolgom, úgy gondoltam, visszafelé megállok egy kicsit és megnézem mi is ez az egész.
A domboldalon fekvő kolostor körül fenyőkkel tarkított, gyönyörű olajfaliget található és ahogy közelebb mentem, már a látványtól azonnal elfogott a régi olvasótáborok hangulata: a széleken kisebb-nagyobb lakósátrak voltak felverve, az egyik oldalon nyitott oldalú közös sátrak, kaja és vezetőségi sátor, középen elszórva 10-15 fős csoportok üldögéltek és beszélgettek. Mások lazán heverésztek, lődörögtek, gyerekeket legeltettek.
A háromnapos tábor (hivatalos nevén fesztivál) célja, hogy arabok és zsidók együtt élve, étkezve, beszélgessenek a konfliktus különböző aspektusairól, közelebb kerüljenek az álláspontok és eljussanak a kölcsönös sérelmek, sebek megbocsátásáig. Izraeli zsidókon és arabokon kívül jöttek a palesztin autonómia területéről, sőt Afrikából, Amerikából és Indiából is résztvevők.
Két csoportba ültem be kb. fél-fél órára – az egyikben a vallás szerepéről folyt a vita, hogy vajon min múlik, hogy a vallás fanatizálja-e vagy megbékíti a feleket. A másik csoport sokkal személyesebb volt és az együttélés problémáit feszegette, pl. milyen a kapcsolat egy egymás melletti zsidó és arab falu között, milyen sérelmeket hordoznak az arabok, miért érzik úgy a zsidók, hogy nincsenek biztonságban egy arab városban, stb. Többen feltették a kérdést, hogy hogyan lehet innen továbblépni, mit tehet egy ilyen, egymáshoz mégiscsak pozitívan viszonyuló laza csoport. A köröket egy-egy ember moderálta és az beszélhetett, akinél a csoport olajága volt.
A végén röviden beszéltem egy arab és egy zsidó szervezővel, akik elmondták, hogy a 6 éve kb. 100 emberrel indult táborozás mára ezreket vonz, - legalább egy kis időre - (amikor ott voltam, azért csak pár százan lehettek), mivel sokan jönnek az esti kulturális programokra. Érdekes módon, a hasonló rendezvényektől eltérően, az arabok vannak többségben, bár az utolsó, csütörtöki nap ebédidejében kb. fele-fele volt az arány. Maga a Silha Peace Project, most már egy állandóan működő szervezet, két tábor között is szerveznek programokat.
Nagyon keveset láttam az egészből, de jó érzés volt ott lenni, jó volt látni, hogy ilyen is van, hogy valódi dolgokról folynak a beszélgetések. Különösen jól esett újra megérezni egy ennyire más közegben az olvasótáborok nehezen meghatározható laza, de mégis egymásra figyelő, a világot jobbítani akaró, speciális hangulatát.
A domboldalon fekvő kolostor körül fenyőkkel tarkított, gyönyörű olajfaliget található és ahogy közelebb mentem, már a látványtól azonnal elfogott a régi olvasótáborok hangulata: a széleken kisebb-nagyobb lakósátrak voltak felverve, az egyik oldalon nyitott oldalú közös sátrak, kaja és vezetőségi sátor, középen elszórva 10-15 fős csoportok üldögéltek és beszélgettek. Mások lazán heverésztek, lődörögtek, gyerekeket legeltettek.
A háromnapos tábor (hivatalos nevén fesztivál) célja, hogy arabok és zsidók együtt élve, étkezve, beszélgessenek a konfliktus különböző aspektusairól, közelebb kerüljenek az álláspontok és eljussanak a kölcsönös sérelmek, sebek megbocsátásáig. Izraeli zsidókon és arabokon kívül jöttek a palesztin autonómia területéről, sőt Afrikából, Amerikából és Indiából is résztvevők.
Két csoportba ültem be kb. fél-fél órára – az egyikben a vallás szerepéről folyt a vita, hogy vajon min múlik, hogy a vallás fanatizálja-e vagy megbékíti a feleket. A másik csoport sokkal személyesebb volt és az együttélés problémáit feszegette, pl. milyen a kapcsolat egy egymás melletti zsidó és arab falu között, milyen sérelmeket hordoznak az arabok, miért érzik úgy a zsidók, hogy nincsenek biztonságban egy arab városban, stb. Többen feltették a kérdést, hogy hogyan lehet innen továbblépni, mit tehet egy ilyen, egymáshoz mégiscsak pozitívan viszonyuló laza csoport. A köröket egy-egy ember moderálta és az beszélhetett, akinél a csoport olajága volt.
A végén röviden beszéltem egy arab és egy zsidó szervezővel, akik elmondták, hogy a 6 éve kb. 100 emberrel indult táborozás mára ezreket vonz, - legalább egy kis időre - (amikor ott voltam, azért csak pár százan lehettek), mivel sokan jönnek az esti kulturális programokra. Érdekes módon, a hasonló rendezvényektől eltérően, az arabok vannak többségben, bár az utolsó, csütörtöki nap ebédidejében kb. fele-fele volt az arány. Maga a Silha Peace Project, most már egy állandóan működő szervezet, két tábor között is szerveznek programokat.
Nagyon keveset láttam az egészből, de jó érzés volt ott lenni, jó volt látni, hogy ilyen is van, hogy valódi dolgokról folynak a beszélgetések. Különösen jól esett újra megérezni egy ennyire más közegben az olvasótáborok nehezen meghatározható laza, de mégis egymásra figyelő, a világot jobbítani akaró, speciális hangulatát.
1 megjegyzés:
"Tábor érzés"... még ezt olvasva is előjön. -öcsi-
Megjegyzés küldése