Még három esemény

A május vége még tartogatott három ünnepszerű eseményt: az első egy vallásiból lett népünnepély, a másik a könyvhét, a harmadik meg csak Tel Aviv-i esemény, az ételfesztivál.

A vallási ünnep neve Lag Baomer, ami annyit jelent, hogy a pészach utáni (omer) időszak 33. napja. A Lag a 33-as számértéket jelentő két héber betű összeolvasásából jön ki. A hagyomány szerint ezen a napon szakadt meg egy hatalmas járvány, ami Rabbi Akiva tanítványai között pusztított, az 1. század fordulóján. Az ünnep (ami azért nem munkaszüneti nap) előestéjén mindenfelé kisebb nagyobb tábortüzeket gyújtanak. A mindenfelé a szó szoros értelmében veendő, Tel Avivban is parkokban, tereken, utcákon lehetett tüzeket látni, ahol egyáltalán nem csak vallásosak voltak ünnepeltek, sokan nagyon jó hangulatú piknikeket rendeztek zenével, grillsütőkkel. A tengerpart Jafóhoz közelebbi részén is rengetegen voltak, sok tűz égett és érdekes keveredés is volt, jó néhány arab társaság is csatlakozott a piknikezéshez.

A könyvhét nagyon hasonló az otthonihoz, szinte egybe is esnek. Sok új kiadvány jelenik meg, mindenfelé könyves standokat állítanak fel és a legnagyobb Tel Aviv-i téren, a Rabin téren pedig sok tucat kis pulton árusítanak az egyes kiadók, van hozzá zene, meg műsor. Egy különbség talán, hogy ez a helyszín csak délután indul be viszont az élet késő estig zajlik, ami az éghajlatot meg az emberek szabadidejét figyelembe véve elég logikus megoldásnak tűnik.

Az ételfesztivál csak pár éves múltra tekint vissza, de ott jártunkkor úgy tapasztaltuk, hogy elég népszerű. A Yarkon folyócska melletti hatalmas park egyik részébe települtek ki az ételsátrak, két műfajban: híres Tel Aviv-i éttermek és nagy élelmiszergyártók, forgalmazók. Az előbbieknél 1000 Ft körüli összegért kis adagokat lehetett venni az amúgy drága helyek kínálatából, az utóbbiaknál sokszor ingyen dolgokat osztogattak, vagy szintén olcsón mérték pl. az italokat, sajtokat. A sok tucat kajáló hely között nagy színpadokon különféle élő zenék szóltak, sokan táncoltak, még többen a fűben heverésztek, jellegében hasonlított kicsit a Szigetre.

Reklám és politika

Héber tudásom sajnos egyelőre még nem teszi lehetővé, hogy átfogó képet adjak az izraeli reklámok stílusáról, hangulatáról. Nemrégiben azért volt egy – számomra is érthető - kampány, ami elég érdekesen és nálunk szokatlan (lehet, hogy akár a reklámtestület által nem is engedélyezett) módon keverte bele a politikát a reklámba. Történt ugyanis, hogy pár nappal azután a tanúvallomás után, ami egyértelművé tette, hogy Olmert jelenlegi miniszterelnök, korábbi miniszteri posztjain különböző pénzösszegeket fogadott el kampány vagy esetleg magán célra, egyik reggel kék plakátok és osztogatott szórólapok lepték el a várost, amiken nagy betűkkel csak annyi állt, hogy Olmert ártatlan. Kiderült, hogy ez egy szójáték volt, mert az ártatlan és a jogosult héberül ugyanaz, így a szó második jelentésével már értelmet kapott a kisbetűs folytatás, miszerint Olmert jogosult a 60 ezer Sékel kedvezményre, mint állami alkalmazott, ha az egyik építőcég lakásaiból vásárol. (A képen a szórólap.) Pár nappal később a politikai korrektség jegyében más politikusok neveivel is megjelentek ugyanezek a plakátok, amik mégsem az ártatlanság kérdésében foglaltak állást. A reklámkampány értékeléséhez fontos tudni, hogy mostanában Izraelben a média és az emberek egyfolytában csak azt találgatják, hogy Olmert ártatlan-e, vagy sem. (Mikor ezt írom, azért ez eldőlni látszik, a nem irányába.)
Azt mondják egyébként, hogy az izraeli reklámokra általában jellemző ez a fajta, meglehetősen erős, provokatív stílus.

A közelmúlt ünnepei – az emléknapok

Amikor az itteni ünnepekről írtam, akkor eddig csupa nagyon régi ünnepről volt szó: a legújabb is több mint 2100 évvel ezelőtti eseményhez kapcsolódik, ha a karácsonyt is hozzávesszük, akkor is több mint 2000 év a távolság. Van azonban Izraelben egy hét, amikor minden a 20. század zsidó történelmének sorsfordulóiról szól. (Ezek a napok is a zsidó naptár szerint kerülnek meghatározásra, ezért változik időpontjuk a polgári időszámításhoz képest.) A hét három ünnepéből kettő gyászünnep és egy, az utolsó nap örömünnep. A hét a Soá (holocaust) Emléknappal kezdődik, a hatodik napon van az Emlékezés Napja, amikor Izrael, és azt megelőzően a palesztinai zsidó közösség harcaiban, és a terrortámadásokban elesettekre emlékeznek, az utolsó nap pedig a Függetlenség Napja (Jom Haacmaut), Izrael Állam megalakulásának – idén 60. - évfordulója, ami hatalmas örömünnep.
Ebben az egy hétben számomra a legmegkapóbb az volt, hogy a társadalom mennyire egységesen sajátjának érzi ezeket a napokat, és ami ezzel összefügg, mennyire intenzíven élik át az ünnepeket.
A gyásznapok tényleg gyásznapok voltak, és nemcsak az államilag meghatározott külsőségekben. Mindkét nap előestéjén bezárt az összes szórakozóhely és étterem és a máskor nyüzsgő utcák is kiürültek, kivéve a megemlékezések környékét. A szórakoztató TV csatornák nem sugároztak és a többi is csak híreket, emlékműsorokat és lassú, szomorkás (de nem gyászzenéket). A Soá emléknap délelőttjén 10 órakor megszólaltak a légvédelmi szirénák és két percre mindenki megállt, leálltak az autók, kiszálltak az emberek és az arcokon látni lehetett a megrendülést. Egy egész ország önként együtt gyászolt. Az emlékezés napján este is és délelőtt is lezajlott egy-egy ugyanilyen megemlékezés és az embert megint hasonló érzés fogta el. Izrael kis ország, szinte minden családot érintenek ezek az események, mégis megdöbbentő volt a gyásznak ez a közössége.

A közelmúlt ünnepei – a Függetlenségi nap

Ahogy az Emlékezés Napján besötétedett, elkezdődött a Függetlenségi nap előestéje. A Tel-Aviv-i hangulat leginkább egy augusztus 20-a és szilveszter kombinációjához hasonlítható, a városban mindenfelé hatalmas bulik, utcabálok, tűzijáték, mediterrán boldogság. A gyerekek fehér habbal fújják be egymást, direkt erre a napra készített flakonokból, hatalmas felfújt kalapácsokkal ütnek egyet-egyet a másikra, sokan fejdíszekkel mászkálnak és természetesen minden kék-fehér (vagyis nemzetiszínű) és mindenki boldog ünnepet kíván a másiknak, akár ismeretlenül is. Ezen el is gondolkodtam egy kicsit, hogy – tudva minden különbséget – mégis milyen jó lenne otthon is egy olyan nemzeti ünnep, ahol boldog ünnepet tudnánk kívánni egymásnak és mindenki tényleg boldogan is ünnepelne együtt.
Persze itt is sokan panaszkodnak, hogy a nemzeti érzés már nem olyan erős, mint volt, de ha azt nézzük, hogy kb. minden harmadik autó már két hete egy vagy két, kb. félméteres izraeli zászlóval, vagy kék-fehér forgókkal rohangál, és az embernek az az érzése, hogy az ünnepen mindenki kint tolong az utcán, akkor ezt a panaszt nehéz komolyan venni.
Az ünnep nappalán a fő izraeli szórakozás a grill-parti. A legtöbben elmennek a hegyekbe, nemzeti parkokba, de akinek erre nincs módja, az lemegy a legközelebbi parkba, tengerpartra és ott állítja föl kis grillsütőjét, aminek legegyszerűbb, egyszer-használatos változatát minden közértben árusítják az ünnep előtt. Akinek még kertje is van, az gyakran ott rendezi a grill-partit.
A másik esemény, amire szintén százezrek mentek el, az az összes nagyváros felett bemutatott légi-parádé, amit a tengerparti városokban még vízi bemutató is kiegészített.
Megfigyelésem szerint Izraelben nagyon kedvelik a konferenciákat, ez a 60. évforduló pedig különös jó alkalom volt a legkülönbözőbb témájú értékelő és előretekintő konferenciák megrendezésére. Az egyik legfontosabb ünnepi rendezvény is egy konferencia volt, amit – „Szembenézve a holnappal” címmel Peresz elnök kezdeményezett, és ahol az amerikai elnöktől a Google alapítójáig valóban a világ sok meghatározó személyisége tartott előadást. Haifán egy természettudományos szimpóziumot rendeztek, ahol csak Nobel-díjjal lehetett az előadók közé kerülni, de volt írókonferencia, konferencia a környezetvédelemről, és egy sor zsidó szervezet tanácskozása is ebben az időben zajlott.

Ma egy éve

Pont ma egy éve érkeztem, elég furcsa érzés visszagondolni az üres lakásra, az első sétára a nyárinak tűnő melegben és szombati nyugalomban, az akkor még ismeretlen környéken. Nem akarok most valamiféle évértékelőt írni, végülis sok minden benne van a blogban ebből az évből, ami mindenféle szempontból érdekes és izgalmas volt.

A két kép: kilátás a teraszról, egy éve és most.

Az izraeli gazdaságról

A tekintélyes Jerusalem Post napilap pészachi számában másfél oldalas interjú jelent meg Stanley Fischer-rel, az Izraeli Nemzeti Bank elnökével (kormányzójával). Stanley Fischer neves közgazdász, az MIT és a Héber Egyetem professzora, 6 évig volt a Világbank elnökhelyettese és 7 évig az IMF vezérigazgató-helyettese, 3 éve vezeti az Izraeli Nemzeti Bankot.
Az alábbiakban ebből az interjúból ismertetek néhány olyan gondolataot, ami az otthoni gazdasági viták szemponjából is érdekes.

Az izraeli társadalomban megfigyelhető növekvő szociális szakadékra vonatkozó kérdésre a bankelnök válaszában egyrészt azt fejtette ki, hogy ez a jelenség - összefüggésben a technológiai fejlődés meghatározó gazdasági szerepével – minden fejlett társadalomban megfigyelhető, ugyanis a tudás folyamatos relatív felértékelődése húzza szét a jövedelmi ollót. Ugyanakkor ezt súlyos problémának nevezte, és fontosnak tartja a leszakadóban lévő rétegeknél a magasabb gazdasági részvételi arány elérését.
Elfogadhatatlannak tartja azonban, hogy az adóterhek növelésével vagy a húzóágazatok magasabb terheivel mérsékeljék a szociális különbségeket. Rövidtávon egyedül a legalacsonyabb jövedelmek adómentességét és a legalacsonyabb nyugdíjak emelését tartja járható útnak, hosszabb távon pedig az oktatás és az infrastruktúra fejlesztésében látja a különbségek mérséklésének eszközét.
Stanley Fischer elmondta, hogy az izraeli életszínvonal megközelíti a spanyolt és a cél az, hogy kicsit több, mint 10 év alatt elérjék a fejlett nyugat-európai szintet, ehhez viszont fent kell tartani az elmúlt 5 év 5-6%-os növekedését, a nyugat-európai katonai kiadásoknál 5-ször magasabb védelmi költségvetés mellett. A növekedés egyben a szegénység és egy sor más társadalmi probléma felszámolásának is az egyetlen fenntartható útja, továbbá ez szabhat gátat az agyelszívásnak is. Véleménye szerint, ha sikerül kezelni a jelenlegi globális lassulást, és fenntartani a költségvetési fegyelmet és megtartani a legjobb agyakat, akkor Izrael előtt hatalmas növekedési potenciál van. A béke elérése pedig még további lehetőségeket nyitna meg az egész régió számára.
Fontosnak tartja, hogy az izraeli kormányoknak 2003 óta - a különböző érdekcsoportoknak és a jó gazdasági eredmények csábításának ellenállva - sikerült a költségvetési deficitet folyamatosan csökkenteni és 3 éve 2% alatt tartani. Kritikusnak tartja, hogy az állami adósságteher tovább csökkenjen a mostani 80%-os GDP arányos értékről, ezzel csökkentve az állami kamatterheket és nem rontva a közelmúltban A1-re emelt hitelminősítést. Még 5-6 évi növekedésre és szigorú költségvetésre van szükség, hogy a kormány olyan helyzetbe kerüljön, amikor nemzetközi válság esetén aktív költségvetési politikával stabilizálhatja a gazdaságot.
Nagy kihívás az izraeli gazdaságnak a gyenge dollár, és a lassuló amerikai gazdaság, lévén az USA a legjelentősebb exportpiaca Izraelnek. Pozitívnak tartja, hogy már látható jelei vannak az export EU felé történő hangsúly áthelyeződésének.