Talán nem írtam még, de a TéT attaséi feladatkör mellett konzul-helyettes is vagyok, ami a hétköznapokban nem jelent sok munkát, csak ha a konzult ténylegesen helyettesíteni kell. Nem részletezem most a konzulok valóban sokrétű feladatkörét (amiből vizsgáznom is kellett), csak egyet emelek ki: törvény írja elő, hogy a konzuli szolgálatnak minden lehetséges eszközzel segítenie kell a bajbajutott magyar állampolgároknak.
Gázából egy magyar-palesztin kettős állampolgárságú, két kisgyerekes fiatalasszony fordult a követséghez, hogy bár nincsenek közvetlen veszélyben, de – érthető módon - szeretnének kijutni Gázából, majd Jordániába és onnan Egyiptomba menni a férje után. A szélsőséges iszlámista Hamasz júniusi gázai hatalomátvétele óta az egyiptomi átkelő teljesen le van zárva, az izraeli átkelőkön pedig csak különleges humanitárius esetekben engednek át embereket Gázából. Az is többször előfordult, hogy a Hamasz az átkelésre várakozók közé lőtt.
A konzulasszonynak az izraeli hatóságokkal kellett hosszasan egyeztetni, amíg az átutazásra minden engedély megadtak – a számukra palesztin állampolgárságú családnak. Garanciát kellett adni, hogy egy magyar diplomata végigkíséri őket és gondoskodik róla, hogy még aznap elhagyják Izraelt. Én vállaltam az átszállítást, egy nem diplomata státuszú kollégával együtt.
Nekünk csak az erezi határátkelő izraeli oldaláig kellett menni, a család oda érkezett, előre egyeztetett típusú, színű és rendszámú taxiban. Itt volt az egész akció számomra legizgalmasabb része, amikor átéltem, hogy milyen kényes egyeztetést kívánnak az olyan helyzetek, amikor ellenséges vonalakon való áthaladást kell megoldani. Az izraeli összekötő tiszt nekem mondta el mobilon, hogy meddig viheti őket a taxi, amit utána én mondtam el a hölgynek, szintén mobilon, aki viszont azt kérte, hogy a sofőr segíthessen a csomagokkal. Ezt a kérést tolmácsoltam és az izraeli tiszt – a taxi adatainak újbóli egyeztetése után - engedélyezte, hogy azzal tegyék meg, nagyon lassan az utolsó 5-600 métert. 1 perc múlva hívott a tiszt, hogy azonnal hívjam őket, mert túl közel megy a taxi az átkelőhöz és ha nem áll meg azonnal, a kerekekbe lőnek. Szerencsére sikerült gyorsan átadni az üzenetet és még idejében megállt a kocsi, de ez azért elég éles helyzet volt. Érthető, hogy az izraeliek nem akarnak semmilyen kockázatot vállalni, hiszen egy esetleges öngyilkos merénylő számára a szállított, ártatlan család sem visszatartó erő.
Ezután a határátkelő épületében várakoztunk, amíg a család ellenőrzése folyt. Az épület kb. kétszer akkora, mint Ferihegy 2B, modern és tiszta (ez van a képen), csak jószerivel egy lélek sem haladt át a többtucatnyi kapun. Az erezi átkelő még abban az optimista korszakban épült, amikor közelinek látszott az Oslóban elkezdett békefolyamat befejezése.
Gázából egy magyar-palesztin kettős állampolgárságú, két kisgyerekes fiatalasszony fordult a követséghez, hogy bár nincsenek közvetlen veszélyben, de – érthető módon - szeretnének kijutni Gázából, majd Jordániába és onnan Egyiptomba menni a férje után. A szélsőséges iszlámista Hamasz júniusi gázai hatalomátvétele óta az egyiptomi átkelő teljesen le van zárva, az izraeli átkelőkön pedig csak különleges humanitárius esetekben engednek át embereket Gázából. Az is többször előfordult, hogy a Hamasz az átkelésre várakozók közé lőtt.
A konzulasszonynak az izraeli hatóságokkal kellett hosszasan egyeztetni, amíg az átutazásra minden engedély megadtak – a számukra palesztin állampolgárságú családnak. Garanciát kellett adni, hogy egy magyar diplomata végigkíséri őket és gondoskodik róla, hogy még aznap elhagyják Izraelt. Én vállaltam az átszállítást, egy nem diplomata státuszú kollégával együtt.
Nekünk csak az erezi határátkelő izraeli oldaláig kellett menni, a család oda érkezett, előre egyeztetett típusú, színű és rendszámú taxiban. Itt volt az egész akció számomra legizgalmasabb része, amikor átéltem, hogy milyen kényes egyeztetést kívánnak az olyan helyzetek, amikor ellenséges vonalakon való áthaladást kell megoldani. Az izraeli összekötő tiszt nekem mondta el mobilon, hogy meddig viheti őket a taxi, amit utána én mondtam el a hölgynek, szintén mobilon, aki viszont azt kérte, hogy a sofőr segíthessen a csomagokkal. Ezt a kérést tolmácsoltam és az izraeli tiszt – a taxi adatainak újbóli egyeztetése után - engedélyezte, hogy azzal tegyék meg, nagyon lassan az utolsó 5-600 métert. 1 perc múlva hívott a tiszt, hogy azonnal hívjam őket, mert túl közel megy a taxi az átkelőhöz és ha nem áll meg azonnal, a kerekekbe lőnek. Szerencsére sikerült gyorsan átadni az üzenetet és még idejében megállt a kocsi, de ez azért elég éles helyzet volt. Érthető, hogy az izraeliek nem akarnak semmilyen kockázatot vállalni, hiszen egy esetleges öngyilkos merénylő számára a szállított, ártatlan család sem visszatartó erő.
Ezután a határátkelő épületében várakoztunk, amíg a család ellenőrzése folyt. Az épület kb. kétszer akkora, mint Ferihegy 2B, modern és tiszta (ez van a képen), csak jószerivel egy lélek sem haladt át a többtucatnyi kapun. Az erezi átkelő még abban az optimista korszakban épült, amikor közelinek látszott az Oslóban elkezdett békefolyamat befejezése.
Közben előkerült telefonos kapcsolatom is, helyes, barátságos huszonéves srác, éppen kiléphetett volna valamelyik budapesti kávézóból is.
Már éppen átintegettünk a családnak az épület túlsó oldalára, amikor gyorsan mindenkit betereltek a megerősített szobákba, mert a Hamasz oldalról kisebb rakétákat lőttek ki a határátkelő felé. Az előzőhez képest ez egyáltalán nem tűnt nekem izgalmasnak, valahogy nem volt olyan érzésem, hogy bajom eshet, a becsapódásokat nem hallottuk és mindenki nyugodtan kivárta a néhány percet, amíg abbahagyták a rakétázást.
Az erezi határátkelőtől a Jerikó közelében található Allenby (Jordán) hídig vezető kb. 2 órás út alatt a gyerekek helyesen aludtak, a szimpatikus fiatalasszony pedig elég sok rémes dolgot mesélt a Hamasz uralom alatt álló Gázáról: európai ruhába öltözött nőket időnként fegyveresek kirángatnak az autóból és megverik őket, 8-10 éves gyerekek kezébe fegyvereket és éles lőszert adnak és bár nagyobb a rend, mint a harcok alatt volt, de nagyon sokan rettegnek. Élelmiszer még van, különösen, mert a sok megpróbáltatáson átment gázaiak minden alapvető cikkből nagy készleteket halmoznak fel. Elmondta, hogy az izraeli kivonulást követő eufória után, ma már sokan visszakívánják az izraeli megszállást.
A jordániai átkelőnél már nagy élet volt, sokszáz ember nyüzsgött, folyamatosan jöttek mentek a zsúfolt buszok (személyautóval nem lehet átmenni). Az átkelők nagy része ránézésre az izraeli arabok és a Palesztin Hatóság állampolgárai közül került kis.
Kis huzavona után sikerült eljutni az átkelő helyettes parancsnokához, aki onnantól már nagyon segítőkész volt és percek alatt elintézett minden formalitást, ami a tömeget elnézve különben órákig is eltarthatott volna.
Itt aztán búcsút vettünk, úgy láttuk hogy elégedettek voltak és megkönnyebbültek, hogy a nehezén már túl vannak, a határ túloldalán az ammani követségünk emberei várták őket, hogy a repülőtérre vigyék hármukat.
Már éppen átintegettünk a családnak az épület túlsó oldalára, amikor gyorsan mindenkit betereltek a megerősített szobákba, mert a Hamasz oldalról kisebb rakétákat lőttek ki a határátkelő felé. Az előzőhez képest ez egyáltalán nem tűnt nekem izgalmasnak, valahogy nem volt olyan érzésem, hogy bajom eshet, a becsapódásokat nem hallottuk és mindenki nyugodtan kivárta a néhány percet, amíg abbahagyták a rakétázást.
Az erezi határátkelőtől a Jerikó közelében található Allenby (Jordán) hídig vezető kb. 2 órás út alatt a gyerekek helyesen aludtak, a szimpatikus fiatalasszony pedig elég sok rémes dolgot mesélt a Hamasz uralom alatt álló Gázáról: európai ruhába öltözött nőket időnként fegyveresek kirángatnak az autóból és megverik őket, 8-10 éves gyerekek kezébe fegyvereket és éles lőszert adnak és bár nagyobb a rend, mint a harcok alatt volt, de nagyon sokan rettegnek. Élelmiszer még van, különösen, mert a sok megpróbáltatáson átment gázaiak minden alapvető cikkből nagy készleteket halmoznak fel. Elmondta, hogy az izraeli kivonulást követő eufória után, ma már sokan visszakívánják az izraeli megszállást.
A jordániai átkelőnél már nagy élet volt, sokszáz ember nyüzsgött, folyamatosan jöttek mentek a zsúfolt buszok (személyautóval nem lehet átmenni). Az átkelők nagy része ránézésre az izraeli arabok és a Palesztin Hatóság állampolgárai közül került kis.
Kis huzavona után sikerült eljutni az átkelő helyettes parancsnokához, aki onnantól már nagyon segítőkész volt és percek alatt elintézett minden formalitást, ami a tömeget elnézve különben órákig is eltarthatott volna.
Itt aztán búcsút vettünk, úgy láttuk hogy elégedettek voltak és megkönnyebbültek, hogy a nehezén már túl vannak, a határ túloldalán az ammani követségünk emberei várták őket, hogy a repülőtérre vigyék hármukat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése