Páncélos Múzeum – Budapest és Tigrisek

A világ egyik legnagyobb páncélos gyűjteménye a Tel Aviv-Jeruzsálem autópálya mellett kb. félúton, a volt latruni brit erőd körül található. Több mint 100 amerikai, brit, francia, német, szovjet és izraeli tank típus van kiállítva az első világháborútól kezdve az aktuálisan hadrendben lévőkig. A történetiség kedvéért még ókori egyiptomi és asszír harci-kocsik életnagyságú makettje is látható. A múzeum bemutatja az izraeli páncélos erők történetét és egyben emlékhelye is a fegyvernem elesett katonáinak.
Érdekes, és talán egyedülálló (bár ezt nem ellenőriztem) emlékműve a múzeumnak a szövetséges tankok dombja, ahol egymás mellett állnak a II. világháború győztes hatalmainak tankjai: egy amerikai Sherman, egy brit Comwell és egy szovjet T-34-es.
Hogy kerül ide Budapest? Minden kiállított tanktípust kis táblán mutatnak be és a műszaki adatokon kívül többnyire egy-két fénykép is található, ami a tankot általában harci helyzetben is bemutatja. A szovjet felségjelű, T-34-esből átalakított lánctalpas ágyú a Nagykörúton látható, az 56-os forradalom leverése közben – bár ez a kép alatt nincs feltüntetve.
Egy másik elgondolkoztató tábla a náci haderő leghatékonyabb tanktípusait, a Tigrist és Panzer IV-et mutatja be, amiről szenvtelenül közli, hogy a zsákmányolt német tankokat a szovjetek a szíriaiaknak adták el, Izrael elleni bevetésre. Meglehetősen perverznek tűnő megoldás… A tankokat egyébként azért láthatjuk itt, mert másodszor is hadi zsákmánnyá válták, 1967-ben, a Hatnapos Háborúban.
Nem kell pacifistának lenni ahhoz, hogy az ember elgondolkozzon: mennyi tudás, gondolat, munka fekszik ezekben a technikailag ugyan csodálatos, de mégiscsak pusztításra készült irtózatos méretű gépekben.

A "100 éves Tel Aviv" ünnepségek zárása

Két vidám és szó szerint is színes ünnepséggel zárult a sorozat a Rabin téren. Az egyik egy virágszőnyeg volt, amit félmillió virágból raktak ki, több, mint 1000 négyzetméteren. A virágok és a virágszőnyeg technológia Brüsszelből érkezett, a belga főváros ajándékaként, bár számomra nem derült ki igazán a kapcsolódás a Tel Aviv-i évfordulóhoz. Mindenestre szép és meglepően népszerű program volt, ezrek álltak sorba, hogy a kis emelvényről jobban megnézhessék a szőnyeget, amiben – talán ez volt a kapcsolódás - városalapítás-kori burkolólap minták is szerepeltek. A tolókocsisoknak külön emelvényt építettek, amire csak ők mehettek fel!

Érdekes kezdeményezésként, az amúgy inkább a szekuláris eseményeknek és politikai tüntetéseknek helyet adó téren rendeztek egy, az őszi zsidó ünnepek sorát záró Tóra örömünnepi (Szimchat Tora) felvonulást, zenés-táncos mulatságot, ahol ritka látványként vegyültek a vallásos és szekuláris ünneplők. Ilyenkor a Tóra tekercs olvasásának befejezését és egyben azonnali újrakezdését ünneplik, általában úgy, hogy a tekercseket táncolva körbehordozzák. Az emelvényen a polgármester és más városvezetők mellett askenázi és szfárd rabbik, sőt ultra-ortodoxok is járták a körtáncot. Egy rövid videó mellékletet is feltöltöttem erről.

Azért a dolgok itt sem szoktak időre elkészülni, mint például az a két nagyobb beruházás, aminek az átadását a centenáriumi év végére tervezték: a Tel Aviv Múzeum új épületszárnya és a jafói halászkikötő teljes rekonstrukciója. Ezekre még legalább a 101. évfordulóig várni kell.

Berlin - Jeruzsálem

A nyár néhány napját Berlinben töltöttük és a hírek igaznak bizonyultak, nagyon izgalmas város lett az egyesített Berlin, fantasztikus az átalakulás, nagyon érdekes elnézni, ahogy a keleti részek visszakapják a fényüket, ahogy keveredik a régi és a vadonatúj, és ahogy megtelt az egész jófajta nyüzsgéssel, élettel, kultúrával.
Volt azonban egy olyan érzésem, amire nem számítottam: Berlin és Jeruzsálem hasonlóságának érzése. Persze nem a külsőségekben, hanem egy kicsit elvontabb szinten, ami pár nap után fogalmazódott meg bennem: nem tudok még egy várost mondani ezen a kettőn kívül, ahol a múlt – akárcsak megközelítőleg is - annyira meghatározza a mát, annyira eleven része a mindennapoknak. Ehhez még hozzájárul, hogy Berlin és Jeruzsálem összekapcsolódik a Holocauston keresztül is. Az újra fővárossá lett Berlinben úgy éreztem, nem letudandó, a németek számára kötelező feladatként foglalkoztak a megemlékezéssel. Maga a központi emlékmű-labirintus több ezer beton-oszlopa a német egység szimbólumától, a Brandenburgi kaputól és a Reichstagtól pár lépésnyire van, az ember szeme vagy a fényképezőgép lencséje könnyen fogja egy képbe a kettőt. Az emlékmű alatti kiállítás pedig megközelítésében, hangulatában nagyon hasonlít a jeruzsálemi Yad Vashem egyes részeihez, akárcsak a Liebeskind által tervezett, borzongató építészeti élményt nyújtó Zsidó Múzeum.
Ott vannak aztán a Kelet-Európából jöttek számára különös érzést adó, lényegében a saját életünk mindennapjait bemutató DDR-múzeumok, illetve a saját életünk titkairól egy-két vászondarabot felemelő Stasi-múzeum.
Berlinben az emlékezésben azonban túlmentek ezeknek a szimbolikus tereknek a megteremtésén, legyen szó a világ megosztottságát is jelképező falról vagy a Holocaustról. Akárcsak Jeruzsálem belső részeiben, ahol minden mai épület, vagy akár szabad föld-darab alatt ott vannak – feltárva vagy feltáratlanul - a múlt rétegei, Berlinben tudatosan hozták létre ezeket a - közelmúltat idéző – rétegeket. A fal vonala ki van rakva az utcaköveken, akárcsak a náci zsidógyilkosságok helyszínei. A gyönyörűen helyreállított Bebel-téren, egyszer csak egy üveglapra lép az ember és alatta nem a két-háromezer éves falakat látja, mint sok helyen Jeruzsálem óvárosában, hanem fehérre festett üres könyvespolcokat, a náci könyvégetésekre emlékezve. (Ezek központja a Bebel-téren volt.)
Emléktáblák százai kapcsolják a mához a közelmúltat, legyen szó a falnál meggyilkolt kelet-berlini menekülőkről, vagy a Kempinski szálloda lágerben elpusztított tulajdonosairól. Sőt még a Reichstag bejáratánál is tábla hirdeti, hogy az épület eredeti feliratának bronzbetűit (Dem Deutchen Volke = A német népnek) gyártó Loevy cég tulajdonosait is koncentrációs táborban ölték meg. A Reichstag előtti téren, ahol állandóan a kupolába bejutni akaró turisták sora kígyózik, a Wemari Köztársaság, nácik által meggyilkolt képviselőinek emeltek emléket.

Itthon – látogatóban

Furcsa érzés látogatóban lenni az ember otthonában, szülővárosában. Féléves-éves szünet után sokkal jobban feltűnnek a változások, és sokkal jobban észre lehet venni a város fejlődését és persze a hibáit is.
Az ember önkéntelenül is hasonlítgat, átszámolja az árakat, mintha külföldön lenne, és sokkal jobban rácsodálkozik az új dolgokra. Érdekes módon a város egyes épületeihez, helyeihez kötődő régi emlékek is sokkal intenzívebben jönnek elő. Ez utóbbi talán annak köszönhető, hogy nem a napi rutin bejáratott módján és útvonalain – gyakorlatilag körül sem nézve - közlekedem a városban, hanem kicsit céltalanabbul, átengedve magam az újdonságok szemrevételezése mellett a régebbi helyek hangulatainak, a gyakran 20-30 évvel ezelőtti érzéseknek is.

Miniszterelnöki látogatás – egy részlet

Múlt héten másfél napos látogatást tett Bajnai Gordon miniszterelnök Izraelben - jó hivatalosan hangzik... Bár a látogatás előkészítése, a részletek aprólékos kidolgozása, majd az egész lebonyolítása - amiben gyakorlatilag a követség minden munkatársa részt vett - maga is nagyon érdekes folyamat volt, most ennek csak egy eseményéről írok. Ez a Yad Vashem-ben (jelentése: név és emlékhely) tett látogatás, ami része minden Izraelbe látogató állam- vagy kormányfő programjának. A Yad Vashem az izraeli holocaust múzeum és emlékhely, ami a zsidó nép történetének legtragikusabb korszakát dolgozza fel, és őrzi a hat millió áldozat emlékét. A látogatásnak meglehetősen kötött forgatókönyve van és ez önmagában is elég érdekes és sokat elárul a mai izraeli tudat komplexitásáról.
A delegációt először végigvezetik a földalatti múzeum kronológikus termein, ami a náci ideológia kezdeteitől az egyes országok holocaust-történetén keresztül, a zsidó-mentő „világ igazainak” szentelt termeken át, a nevek csarnokáig vezet. Ebben a csarnokban láthatók azok a dossziék, amiben már több mint 3 és fél millió nevet és egyéni történetet gyűjtöttek össze a holocaust áldozatai közül. Ez az a hely, ahol a magas rangú delegáció tagjait a hivatásos fotósok fotózzák, hiszen ez az egyik gondolati csomópontja a múzeumnak, az elnevezésében is azért szerepel a „név” szó, mert a múzeum az egyes emberekre és nem névtelen tömegre akar emlékeztetni. A múzeum termeit összekötő földalatti folyosó vége a fénybe nyílik, a mai Izraelre, a Jeruzsálem környéki hegyek izzó napfénnyel megvilágított panorámájára.
A delegáció következő megállója az emlékezés csarnoka, ahol lezajlik a koszorúzási szertartás, amit a volt askenázi országos főrabbi, a Yad Vashem tanácsának elnöke vezetett. Először egy kis kórus énekelt el egy Szenes Hanna verset, majd a miniszterelnök felgyújtotta az öröklángot, megvilágítva ezzel a sötét csarnok közepét, ahol a koncentrációs táborokból összegyűjtött hamvak fölé emelt jelképes sír áll. Erre helyezte el Bajnai Gordon a piros-fehér-zöld koszorút, majd a szertartás egy kántor által elénekelt gyász-imával (Él male rahamim) zárult.
Utoljára a másfél millió gyermek áldozat nagyon döbbenetes, néhány szál gyertya fényét sokszorosan tükröző, sötét termébe vezették a vendégeket, ahol egy hang halkan sorolja a neveket, születési helyeket és életkorokat. Ezután, az általában mély nyomokat hagyó utolsó helyszín után kérik meg a vendéget az emlék-könyv bejegyzésre (ami persze a magas rangú látogatókat nem éri meglepetésként).
Ez a forgatókönyv apróbb eltérésekkel ugyanígy zajlott a pápánál, Obamánál vagy Merkel kancellárnál.

Izraeli-arab együttélés – a nyelvben

Az együttélés problémáiról könyvtárnyi az irodalom, de van egy terület, amiről olvasni nem sokat lehet, de itt élve annál inkább feltűnik az embernek. Ez pedig a héber és az arab közti szóátvételek intenzitása. Mivel héberül kicsit értek, és inkább ilyen közegben mozgom, elsősorban a héberbe átvett arab szavakról, kifejezésekről van tapasztalatom. Az egyik lépten-nyomon hallott szó a héberben a ’yalla’, ami arabul kb. ’gyerünk’-öt jelent és a héberben is így használják, de különösen szép nyelvi példány az elköszönéskor használt arab-angol ’yalla bye’. Azt persze mondanom sem kell, hogy mint minden nyelvbe, a héberbe is rengeteg angol szó szivárog be, bár nagyon sok mindenre találnak ki héber szavakat és ezek közül sok meg is honosodik. Amíg az angolból elsősorban a modern élet fogalmai kerülnek át, az arab inkább a szleng forrása. Ilyen például a ’szabábá’, klassz, ’király’ jelentéssel, vagy az ’achla’, hasonló pozitív tartalommal.
Természetesen egy sor étel arab neve is belekerült az izraeli héberbe, a falafel-től a svarmáig. Az arab szavak persze nemcsak az Izraelben történő együttélés során kerültek át a héberbe, sok szót (és ételt) hoztak az arab országokból származó, arab anyanyelvű zsidók is. Mivel két rokon nyelvről van szó, feltehetőleg ez is hozzájárul az átvételek jelentős számához.
A szóátvételek a másik irányban is működnek, csak ebből ritkábban van saját élményem. Ilyen volt egyszer, amikor egy ramlei arab vendéglőben ücsörögtem egyedül, mellettem néhány fiatal arab fiú egy notebook-kal foglalatoskodott, és jól ki lehetett venni a beszédükből a ’máchsev’ és ’tochnit’ szavakat, amik az angol szavak hebraizálásának sikeres példái (számítógép és szoftver).
Ugyancsak a héberből került át a helyi arab nyelvbe a ’ramzor’ (forgalmi jelzőlámpa), vagy a mindennapi élet egyik kevésbé kellemes velejárója a ’máchszom’ (ellenőrzőpont).

Meleg-felvonulás Tel Avivban

Múlt pénteken rendezték az idei meleg-parádét, ami egyben Tel Aviv centenáriumi ünnepségeinek is egyik kiemelt és reklámozott rendezvénye volt. A várost már egy héttel korábban fellobogózták a szivárványszínű zászlókkal és maga a felvonulás kb. 30 ezer ember részvételével rendzavarás, ellentüntetés nélkül lezajlott. A menetben a "szokásos" helyi és külföldi résztvevőkön kívül voltak érdekes helyi specialitások, mint például egy kis vallásos leszbikus csoport, vagy a palesztin melegek csoportja. Mindkét utóbbi csoportnak saját közösségeikben titkolózniuk kell, a muszlim környezetben a lelepleződés akár életveszéllyel is jár. Bár ez az utcákon nem szembetűnő, San Francisco, New York és Amszterdam mellett Tel Aviv-ot ma sokan a világ egyik meleg-központjának tartják és ezt a városi vezetés is kifejezetten promótálja, például külön meleg-prospektust jelentettek meg külföldiek részére, ami térképpel ismerteti a város számukra érdekes helyeit, köztük az önkormányzat által támogatott kulturális központot és kávézót.
Jeruzsálemben nem ez a helyzet, ott a meleg-felvonulásokat általában megpróbálják megzavarni az ultra-ordotox tüntetők és érdekes szövetség szokott kialakulni köztük és a muszlim vallási vezetők között a felvonulás betiltatása érdekében. A jövő heti jeruzsálemi felvonulás lehet, hogy kisebb ellenállásba fog ütközni, mint a korábbiak, mivel az ortodox rabbik jelentős része úgy döntött, hogy több kárt okoz az ifjúságnak a tüntetéseken való részvétel, mintha nem is vennének tudomást az egészről.
A felvonuláson nem voltam ott, így arról képet sem készíthettem, csekély kárpótlásul teszem fel ezt a képet: a Tel Aviv-i melegklub (a Gan Meir Parkban), az önkormányzat támogatásával.

Sávuot és egy kis ünnep-katalógus

Sávuot, a Tóraadás ünnepe (ld. a 2008. júniusi bejegyzést), most péntekre esett, így lényegében három napos ünnep volt, mert az ünnep előestéjén az amúgy kötelező is félnapos munkaszünetet most a legtöbb helyen (iskolákban, államigazgatásban) egész napossá tették. Erről jutott eszembe, hogy csinálok egy ünnep-katalógust, mert nemcsak, hogy sok az ünnep, de itt ez is lényegesen bonyolultabb rendszert alkot, mint az a világ legtöbb helyén szokásos.
Mielőtt rátérnék erre a valamelyest száraz rendszerezésre, még egy kicsit időzök a Sávuottal kapcsolatban, kibővítve a tavalyi bejegyzést. Két érdekes szokás kapcsolódik az ünnephez, közülük az egyik, a tejes ételek fogyasztása. Ez itt Izraelben nagyon látványoson jelenik meg, hiszen alkalmat ad a tejtermékek nagyszabású reklámozására is. A szokás eredetére több magyarázat is létezik, az egyik szerint az Énekek Éneke egyik verse utal arra, hogy a Tóra, mint a tej és a méz, amiből következik, hogy a Tóraadás ünnepén ezeket az ételeket kell fogyasztani. Egy másik legenda szerint, amikor Mózes lejött a Szináj hegyről a törvénykönyvekkel, a nép látta, hogy nem képes azonnal a kósersági szabályok szerint elkészíteni a húsokat, ezért amíg azokba beletanultak, addig inkább csak tejes ételeket ettek.
A másik érdekes szokás, hogy Sávout éjjelén közösségi tanulást szerveznek, ahol az összegyűltek egymásnak mesélnek, és mondanak tórai magyarázatokat hajnalig. Idén Tel Avivban az úgynevezett fehér éjszaka előzte meg a Sávuotot, szintén hajnalig nyitva tartó múzeumokkal, zenei programokkal, utcai rendezvényekkel. Ahogy egy újságcikk írta, a szekuláris és a vallási „fehér éjszaka” egymást követte, és nem volt könnyű dolga annak, aki mindkettőből ki akarta venni a részét.

Képek a szekuláris fehér éjszakából:

Akkor most jöjjön az ünnep katalógus, amit igazából egy többdimenziós táblázatba kellene rendezni, ehelyett azért egyszerűbb csoportosítást csinálok.
Először is vannak a munkaszünetet jelentő vallási ünnepek, az Újévtől (szeptember) indulva:
Ros Hasana (Újév), 2 nap
Jom Kippur (Engesztelő nap) 1 nap
Szukkot (sátoros ünnep) 1. nap
Szimchat Tora 1 nap (a Tóra örömünepe, közvelenül Szukkot után)
Pészach (Egyiptomi kivonulás, pászka) 1. és 7. nap
Sávuot 1 nap

Van egy állami ünnep:
A Függetlenségi Nap 1 nap
Ezek az ünnepnapok, mind legalább másfél napos munkaszünetet jelentenek, hiszen az előestén délig dolgoznak, a boltok is bezárnak 2-3-kor, télen még előbb is.

Aztán vannak a vallási fél-ünnepek:
Szukkot 2-6. napjai, iskolai szünet, államigazgatási szünet, sok helyen ténylegesen csak fél napot dolgoznak
Chanuka (ilyenkor gyújtják meg a 8 ágú gyertyatartó lángjait) 1-8. nap, iskolai szünet
Purim iskolai szünet, Jeruzsálemben 2 nap
Pészach, 2-6. nap, iskolai szünet, államigazgatási szünet
LagBaomer, iskolai szünet


Vannak az emlék- gyász- és bőjtnapok, ilyenkor az előestén bezárnak a szórakozóhelyek, vendéglők
Soá emléknap
Emlékezés napja (Izrael háborúiban és a terrortámadásokban elesettek napja)
Shiva ászar BeTamuz (bőjtnap, ekkor kezdődött Jeruzsálem ostroma 70-ben)
Tésa BeÁv (Áv hónap 9-e, gyász és bőjtnap a Jeruzsálemi szentély lerombolásának emlékére)

A sok munkaszüneti napot kompenzálja, hogy általában a fizetett szabadság rövidebb, mint Európában szokásos.

Csúcsforgalom a Szentföldön

A múlt héten három olyan esemény zajlott, amiből egy is elég, hogy iszonyú káoszt teremtsen egy Pest megyénél alig nagyobb területen – vagyis Izraelnek a Negev-sivatagtól északra fekvő, sűrűn lakott részein. A hét kezdődött a Depeche Mode Tel aviv-i koncertjével (amit tulajdonképpen a Ramat Gan-i stadionban rendeztek). Erre kb. 50 ezren voltak kíváncsiak az ország minden részéből. Másnap megérkezett XVI. Benedek pápa öt napos látogatásra, akinek jeruzsálemi programjai miatt gyakorlatilag lezárták a főváros teljes belső területét. A pápa jeruzsálemi és názáreti miséire egyenként szintén kb. 50-60 ezren látogattak el, hihetetlen biztonsági intézkedések mellett. A legnagyobb tömeget azonban Simon bar Yochai rabbi sírja vonzotta, a második században elhunyt misztikus tudós halálozási évfordulóján. A Galil északi részén fekvő Meronba a becslések szerint kb. 400 ezren zarándokoltak el az ország minden részéből a vallásos zsidók. Ez a zarándoklat Lag Baomerkor van (ld. a 2008 májusi bejegyzést), ami most a pápa-látogatás második napjára esett. Simon bar Yochai nevéhez sok esemény fűződik a 2. század Róma ellenes felkelésének idejéből, de leginkább, mint a kabala alapművének, a Zohárnak (fényesség) a szerzőjeként ismert. Halála előtt állítólag megparancsolta híveinek, hogy vígassággal ünnepeljék megtérését az Úrhoz, ezt ünneplik manapság a sírja körül rakott tüzek mellett százezrek, egész éjjel táncolva, énekelve.
Amint egy újság írta, ez a három, szinte párhuzamos esemény a végletekig próbára tette az izraeli rendőrség erőit. Bár nagyon súlyos fennakadások nem voltak, a zsúfolt utakon ez alatt a hét alatt 22-en haltak meg.

A függetlenségi nap - főleg képek a 61-dikről

Idén nekem valamiért még furcsább élmény volt az Emlékezés Napja - Függetlenségi Nap ünnep-páros dinamikája, hirtelen váltása, mint tavaly. Otthoni hasonlattal, mintha október 6-a estéjén rögtön Szilveszter kezdődne. Persze ez a hasonlat elég sánta, hiszen az Aradi Vértanúk napja ma már kevés embert érint meg nálunk közelről. Ezzel szemben az itteni Emlékezés napja Izrael modern-kori háborúiban és a terrortámadásokban meghaltak emlékét idézi, ami nagyon sok családot érint közvetlenül. Idén 22,570 emberről szólt az ünnep, kb. 100-zal többről, mint egy éve. Bennem is felmerült a kérdés, hogy honnan számítódnak Izrael modern-kori harcai, kiderült, hogy ennek is van pontos, eseményhez kötött definíciója: 1860 a határvonal, amikor létrehozták az első zsidó települést Jeruzsálem fallal körülvett óvárosán kívül.

Mint minden ünnep, az emlékezés napja is az előző este kezdődik, vagyis most hétfő este naplementekor szólaltak meg 1 percre a légvédelmi szirénák, jelezve az gyász-ünnep kezdetét, a Siratófalnál elkezdődött a hivatalos rendezvény, az éttermek, szórakozóhelyek bezártak, a TV-ben csak a hírcsatornák üzemeltek, a többi csatornán pedig csak egy mécses volt látható, vagy a meghaltak nevei úsztak végtelenített sorban a képernyőn. Másnap délelőtt 11-kor megint megszólaltak a légvédelmi szirénák, ebben a pillanatban minden autó leállt az utakon, az utasok kiszálltak, a gyalogosok is megálltak, a munkahelyeken az emberek felálltak, és két percig a sziréna hangja mellett az egész ország együtt emlékezett. Egész nap mindenütt gyászünnepségeket rendeztek az egyes települések katonatemetőiben, emlékhelyeinél. És amikor eljött a kedd este, besötétedés után jött a hirtelen váltás, megkezdődött a jeruzsálemi Herzl-hegyen a függetlenségi napi állami ünnep, az emberek pedig szó-szerint a városok utcáira tódultak és hatalmas, mediterrán intenzitású utcabálokkal, bulikkal ünnepeltek. Tel Avivban rengeteg helyen tűzijátékok világították meg az eget, sok helyen tető-bulikról szólt a zene. Amikor éjjel egy körül Gabival befejeztük városi körsétánkat, még sehol sem lankadt a nyüzsgés.
A szerdai nap pedig az országos grillezésről szólt, kirándulóhelyeken, magán kertekben, városi parkokban, és persze mindenütt zászlórengetegek közt, több millió ember ünnepelte így Izrael függetlenségét.

Grillezés a parkban

A gazdasági válság Izraelben

Izraelt egy meglehetősen jó kiinduló helyzet (ld. a 2008. májusi bejegyzést) után kevésbé sújtotta eddig a válság, mint a legtöbb fejlett országot, 2009-re 1%-os gazdasági visszaesést prognosztizálnak, a bankrendszer pedig viszonylag stabil. A pénzügyi szektorban állami mentőövekre ezidáig nem volt szükség, elemzők ezt az izraeli bankok és biztosítók (külföldi bank szinte nem is működik itt) konzervativizmusának tudják be, amit egyesek már inkább régimódiságnak neveznek. Lévén az izraeli gazdaság is nagyon nyitott, az export piacok beszűkülése, a munkanélküliség növekedése, a hitelezés elnehezülése azért súlyos gondokat jelent. Az új kormány itt is a múlt héten jelentett be egy két évre szóló gazdaságélénkítő csomagot, amelynek öt fő elemét felsorolom, azt gondolom mindenképpen érdekes.
· Hitel-ösztönzés állami garanciavállalással, és külön alapokkal az export hitelezésre és a kisvállalkozások hitelezésére, összesen 22,6 milliárd sékel (kb. 1,300 milliárd Ft)
· Lényegesen csökkenteni akarják a vendégmunkások számát, ezzel is segítve a hazai munkaerő helyzetén. Becslések szerint kb. 400 ezer vendégmunkás dolgozik Izraelben, ezek 2/3-a illegálisan.
· Egy 2016-ig tartó vállalkozási nyereségadó és személyi jövedelemadó csökkentési programot indítanak el, 2009-ben csak kis lépéssel.
· Az elmaradott régiókban foglalkoztatási támogatásokat, átképzési programokat indítanak.
· Növelik a befektetéseket a fizikai és szellemi infrastruktúrába, elsősorban az oktatásba, a kutatás-fejlesztésbe és az Amerikába elszívott agyak visszahozatalába.

Természetesen, mindezeknek kihatása van a költségvetésre, a hiány a korábbi évek 1% körüli értékéről várhatólag 6%-ra fog nőni, és a csökkenő adóbevételek kompenzációjához még így is szükség lesz megszorításokra és a fogyasztáshoz kötődő adók emelésére.

Tel Aviv 100 éves

1909 április elején 60 jaffói zsidó család megelégelve a nagyobbrészt arabok lakta, 4000 éves múlttal rendelkező város zsúfoltságát, egy házépítő egyesület megalapítása után, kivonult a Jaffótól kb. 2 km-re északra fekvő tengerparti homokdűnékre és kagylóhéjak segítségével kisorsolt 60 telket az előzetesen megvett területen, azzal a céllal, hogy ott házakat építsenek. Ekkor még a városnak nem volt neve, sőt az sem volt biztos, hogy nagyváros lesz belőle, sokan csak Jaffó kertvárosának képzelték el. Mindenesetre, az első cöveket, a mai Rotschild bulvár helyén, egy Meir Dizengoff nevű ember verte le, aki 12 év múlva a város első polgármestere lett és jóval később a legismertebb Tel Aviv-i utca névadója. Sok vita után kapta meg a város mai, Tavasz-domb jelentésű nevét, ami Herzl Ős-újország című könyvének héber fordítására is utal.
Tel Aviv 1921-ben lett város, lakossága a második világháború előtt haladta meg a 100 ezret. Ma 400 ezren laknak a közigazgatásilag Tel Aviv-nak számító kb. 52 km²-en, (ilyen népsűrűség mellett Budapestnek 4 millió lakosa lenne), azonban a vele teljesen egybeépült városok lakossága meghaladja a 2 milliót. 2003-ban Tel Aviv még világörökségi címet is kapott, ami ilyen fiatal város esetén meglehetősen szokatlan. Ezt a „Fehér Város” címet a 30-as években felépült viszonylag egységes, fehér és pasztell színű Bauhaus stílusú városközpontért ítélték oda, ami jórészt a nácizmus idején az akkori Palesztinába menekült német-zsidó építészek munkájának eredménye. Az elmúlt években nagy ütemben állítják helyre ezeket az időközben meglehetősen lepusztult, átépítésekkel elcsúfított épületeket, bár a munka vége még nincs közel…
A százéves évfordulóra Tel Aviv féléves ünnepségsorozattal készült, aminek nyitó rendezvényei április első hetére estek. Ezek között volt egy urbanisztikai konferencia, ahova számos nagyváros és főváros polgármesterét meghívták, köztük Demszky Gábort is. A konferenciának helyet adó Operaház előtti téren kiállítást rendeztek az építészhallgatóknak meghirdetett, Tel Aviv következő 50 évére vonatkozó nemzetközi pályázat legjobb munkáiból, felfújható gúlaszerűségekre kinyomtatva a terveket (ld. a képet).

A konferencián (is) többen kritizálták, hogy a 3-4 emeletes, többnyire kertes házakból, zöld fasoros utcákból álló Tel Aviv legkülönbözőbb negyedeiben rohamosan szaporodnak a felhőkarcolók, az utóbbi 10 évben (beleértve Ramat Gan Tel Aviv határán álló üzleti negyedét) teljesen átalakult a sky-line (égvonal? városi-sziluett??). A polgármesterek kerekasztal beszélgetésén Demszky Gábor kifejtette, hogy Tel Avivban hiányzott az a koncepciózus tervezés, ami Budapestet jellemzi és a tömegközlekedése sem felel meg egy modern nagyváros követelményeinek, ezért véleménye szerint sosem lesz belőle igazi világváros. Ezt az állítást az idő majd eldönti, az ütemet elnézve, lehet, hogy nem is sokára. Ami a tömegközlekedést illeti, ott bizony valóban hiányzik a metró vagy gyors-villamos. Egy részben föld alatt haladó kb. 20 km-es vonalat elkezdtek már építeni, a keleten fekvő Petach Tikva várostól a déli Bat Yam elővárosig, de ez a tervek szerint is csak kb. 5-6 év múlva lesz készen.
Két nagy szabadtéri ünnepséggel indult a féléves sorozat. Egy szűkebb körű, a vendégeknek, diplomatáknak és meghívottaknak rendezett fogadás a frissen helyreállított, Sarona kertben, a volt Templomos telep (ez még megér majd egy külön bejegyzést) parkjában volt, ahol a testvérvárosok, köztük Budapest rövid zenei programmal üdvözölték Tel Aviv-ot. A budapesti program operett és népdal számokból állt, köztük a „Szól a kakas már” magyar-zsidó változatából. Az előadó Németh Anikó (Demszky Gábor felesége) és Németh Géza igazi nagy sikert arattak.
A másik rendezvény egy igazi nagy tömeg-buli volt szombat este a Rabin téren, ahol a legszerényebb becslések szerint is kb. 200 ezren tolongtak. A műsort Zubin Mehta vezényletével az Izraeli Filharmonikusok kezdték, majd régi és új izraeli könnyű- és rock-zenével folytatódott, miközben a városháza épületéről mindenfelé tűzijátékok röpködtek.

Purim - idén is

Alapvetően az idei purim is nagyon hasonlatos volt a tavalyihoz (ld. a 2008. márciusi bejegyzést), és bár Tel Avivban nem rendeztek utcai felvonulást, az volt az érzésen, hogy a belvárosban még több ember éli a napi életét jelmezbe öltözve, ugyanakkor természetes viselkedéssel és arckifejezéssel fokozva a kontrasztot. Azért a Tel Aviv környéki városokban több helyen is tartottak utcai ünnepségeket, egy idén megtanult szóval, "odloyada" felvonulásokat. Az "odloyada" annak a héber kifejezésnek az összevonása, hogy, "amíg nem tudom", arra utalva, hogy purimkor annyit kell inni, amíg nem tudjuk megkülönböztetni a történet pozitív hősét, Mordechájt, a perzsiai zsidókat elpusztítani akaró gonosz Hámántól.

Purim este elmentem egy hozzánk közeli reform-gyületkezetbe (a híres Herzliya Gimnázium épületében tartják összejöveteleiket), a purimi Eszter tekercs felolvasására, ahol nemcsak a gyerekek, hanem az előimádkozók (elő-felolvasók) is jelmezben voltak, a képen láthatók pl. biciklis és western öltözékben olvasták-énekelték az ősi történetet, az ókori tekercs-formát mai napig megőrző könyvből.

Azért idén sok vélemény rovatban nem túl vidám elmélkedéseket is lehetett olvasni a purimi történet és a világban zajló Izrael-ellenes és antiszemita megmozdulások közti vélt, vagy valódi párhuzamokról, aminek könnyen kezelhető alapot ad, hogy akárcsak 2500 éve, ma is Perzsia ezen események egyik központja.

Tél és nyár egy héten belül

Persze az izraeli télről van szó, ami a múlt hét végén (február-március fordulóján) teljes erővel tombolt úgy, hogy 3 napon át lényegében egyfolytában ömlött az eső, villámlott és dörgött, néha hirtelen pár percre kisütött a nap, de valószínűleg csak azért, hogy jobban lehessen látni az utcákon hömpölygő áradatot. A hétvége alatt 120-140 milliméter eső zúdult le, ami még itt is szokatlanul sok, és megfelel az éves csapadék kb. negyedének. Viszonylag hideg is volt, 10-12 fok a tengerparton, a 2000 méteres Hermon hegyen pedig több, mint 1 méter hó hullott. Eldugott hírek szerint a sok eső egy kis rásegítés eredménye is volt, ezüst-jodiddal fokozták a csapadékképződést. Egyébként az itteni átlagos éves csapadék (a hegyekben és a tengerparton – persze nem a sivatagban) nem kevesebb, mint az otthoni, csak ez lényegében a 3 téli hónap alatt esik le. Az esőnek itt mindenki nagyon örült, mert idei tél első két hónapjában nagyon nagy volt a szárazság, a szinte végig gyönyörű napsütéses, 20-22 fokos időnek az volt a nagy hátránya, hogy a tél közepéig csak a szükséges eső negyede volt meg. Ez pedig azt jelenti, hogy a nyári hónapokban nagyon szigorú vízkorlátozásoknak néz elébe az ország. Most már a helyzet kicsit jobb, az ország ivóvizének 1/3-át adó Kinneret tó vízszintje csak ezen a hétvégén kb. fél métert emelkedett. A több csapadékszegény év után ez persze messze nem elég, ezért 2008-ban nagy ütemben elkezdték bővíteni a tengervíz sótalanító kapacitásokat és a tervek szerint a jelenlegi 10%-ról 2012-re 30%-ra növekszik a sótalanított víz aránya az ivóvízszolgáltatáson belül.
Visszatérve az időjárásra: hétfő-keddre abbamaradtak az esők, a nap kisütött és péntekre már 30 fok, szombatra pedig igazi, hamszinos, 35 fokos hőség lett, a tengerpartok megteltek strandolókkal. A váltás mindenestre elég drasztikus volt, sok embert megviselt.

Nagy magyar írók Jeruzsálemben

A kétévente megrendezésre kerülő Jeruzsálemi Könyvvásáron hosszú idő után megint volt magyar stand és ennek az örömteli eseménynek a kapcsán három író is idelátogatott: Esterházy Péter, Konrád György és Spiró György.
A könyvvásár hivatalos beszélgető és dedikáló programjain kívül a magyar bevándorlók szövetségének jeruzsálemi szervezete (HOH) is rendezett egy estet a King George úton lévő kis klubhelyiségükben. Nemcsak a szokásos fordulat, hogy a terem zsúfolásig megtelt, tényleg már állni is alig lehetett (ez kb. 60-70 embert jelentett). A zsúfoltsághoz kismértékben az általam szállított kis csapat (Dorka, Eszter és barátnője) is hozzájárult.
Számomra az tette különösen érdekessé ezt a beszélgetést, ahogy a többségében a világháború után és 56-ban kivándorolt, a magyar kultúrához a távolból is kötődő, de Magyarországtól már nemcsak földrajzi értelemben messze került közönség reagált az írókra. A Spiró által lecsapott identitás-labda (nagyon nem szereti ezt a kérdést) hosszasan pattogott, jó néhányan fejtették ki, hogy mennyire szeretik, hogy most már egyértelmű az identitásuk: zsidók és izraeliek. Persze a magyar kultúra fontos, arról nem akarnak lemondani, irodalmat évtizedek után is magyarul tudnak igazán élvezni. Voltak persze kérdések a magyarországi antiszemitizmusról, meg a rendszerváltásról is, ez utóbbit illetően meglehetősen rossz helyre címezve (pont ezeknél az íróknál): hogyan lehet a kommunista rendszerben, meg az újban egyaránt elfogadott írónak lenni.

Egy mellék-projekt: Magyar vonatkozású helyek Izraelben

A mostani tartós kint lét előtt is már sokszor voltam Izraelben, de korábban nem tűnt fel, hogy milyen sok magyar vonatkozású hely, emlék van Izraelben. Persze ezek nem olyan hatalmas templomok, kolostorok, zarándokszállók, vagy modern intézmények, mint amilyenek a nagy – elsősorban koloniális - nemzeteknek (angolok, amerikaiak, oroszok, franciák, németek) vannak, de azért szerénységük ellenére érdekesek, szépek.
Kiérkezésem után egyik első - nem szakmai - feladatom volt a nagykövetség képviselete 2007 júniusában, a magyar tábla felavatásakor a yardeniti keresztelőhelyen (ld. az akkori blog-bejegyzésben). Aztán még további hasonló magyar nyelvű keresztény táblákkal találkoztam és ennek kapcsán kezdtem - legalábbis fotózás szintjén - gyűjtögetni a zsidó és keresztény magyar vonatkozású helyeket.
Pár hónapja jutott eszembe, hogy ezeket össze lehetne gyűjteni a követség honlapján is (amit egyébként én szerkesztgetek), hátha másoknak is érdekes. Az ötlet kedvező fogadtatásra talált és indulásképpen néhány helyről feltettem pár általam készített képet, rövid ismertető szövegeket és egy bevezetőt, hogy várjuk a mások által beküldött helyszín leírásokat. Örültem, hogy rövid időn belül érkezett is néhány kép és szöveg, amik már szintén fent vannak a honlapon.
Ezen a linken meg lehet nézni, ígérem, bővülni fog!

http://www.mfa.gov.hu/kulkepviselet/IL/hu/magyar_vonatkozasu_helyek/Magyar_vonatk_bev.htm

Választások Izraelben

Kedden este pontban 10-kor, amikor bezártak a szavazóhelységek Izraelben, a három, 48-50 emeletes Azrieli-torony átalakult oszlop-grafikonná (pontosabban torony-grafikonná) és eredmény-jelzővé, amin először jelentek meg az exit-poll-okra alapuló választási előrejelzések. Először az első három párt eredményét, majd a következő háromét vetítették-világították ki. A képeken a színes kijelzőkké átváltoztatott tornyok láthatók. (10-kor sokan ott voltunk a környéken fényképezőgépekkel felszerelve, de egy helikopterről is közvetítették az impozáns hírforrást.)
A tornyok nem várt eredményt mutattak, a hónapok óta – bár egyre csökkenő mértékben – stabilan vezető jobboldali Likud minimális különbséggel ugyan, de a második helyen végzett, az eddigi is kormányzó, általában középbal pártként jellemzett Kadima mögött.
Ez a február 10-i kedd, az idei tél legviharosabb időjárását produkálta, és mivel a választások napja hivatalos iskola- és munkaszüneti nap, a rossz idő elől legtöbben a bevásárlóközpontokba menekülve töltötték a szavazás néhány perce után fennmaradt időt. A részvételi arány 66% körül volt, ami Izraelben nem számít magasnak, bár úgy tűnik itt is elmúltak a 80% feletti részvételi arányokat produkáló választások. Amikor ezt a bejegyzést írom, már három nap telt el a választások óta, de még mindig nem lehet tudni, ki fog kormányt alakítani. Izraelben mindig rengeteg párt jut be a 120 tagú Knesszetbe, most pl. 12, ami nagyon bonyolult és sokféle koalícióalkotási lehetőséget, vagyis inkább kényszert eredményez és – akárcsak most – egyáltalán nem biztos, hogy a legtöbb mandátumot szerzett, párt vezetője lesz a miniszterelnök.
Izraelben nagyon sokan kritizálják a választási rendszert, ami országos listán alapuló, majdnem teljesen arányos képviseletet eredményez, egy mindössze 2%-os bejutási küszöbbel. A listaállításnak sem túlságosan szigorúak a feltételei, így aztán 33 párt indult a választásokon. A kis pártok között sok „egy ügyű” párt van (pl. nyugdíjas párt, a marihuána legalizálásért küzdő párt), vagy etnikai - arab pártok - van. Mindez elsőre nagyon demokratikusnak hangzik, (egyes történészek szerint a rendszer gyökerei visszanyúlnak az orosz munkásmozgalom demokratikus irányzataihoz), de nemcsak a kormányalakítást, hanem a kormányzást is megnehezíti – nem is szokták kitölteni a négy évet a sokféle érdeket, ideológiát összehangolni próbáló izraeli kormánykoalíciók.
Maga a kampány is elég érdekes eltéréseket mutat az otthonitól. A kampányüzenetek jelentős része az ellenfeleket kritizálja, azok gyengeségeire hívja fel a figyelmet, vagy legalábbis azokkal összehasonlítva dicséri a saját programját, jelöltjét. Ez a stílus teljesen elfogadott és csak annyi törvényi megkötés van, hogy egy negatív hirdetésnél is fel kell tüntetni a hirdetést elhelyező párt nevét. Egy finomabb változatra példa, amikor a három vezető párt miniszterelnök jelöltje látható egymás mellett, ketten (Cipi és Bibi) az égbe néznek, a középső Ehud Barak megnyerő arckifejezéssel a szemedbe néz, és a szöveg: "Az igazság pillanatában: Barak". Egy durvább változatban a gondterhelt Kadima vezető (Cipi Livni) látható egy sötét képen, és a szöveg: a biztonság (honvédelem) ügyében gyenge, ez túl nehéz feladat neki.
Kampánycsend sincsen, akár a szavazóhelység előtt is lehet még kampányolni (bent azért nem).
Közvélemény-kutatásokat a választást megelőző 3. napig szabad közzétenni.

Szakmai eseményekről

Gondolom nem meglepő, hogy az esetleg hangzatosnak tűnő diplomata cím ellenére azért ennél a munkánál is úgy van, hogy egy-egy látványosabb eredményt, eseményt, rengeteg tárgyalás, előkészület, egyeztetés, egyszóval aprómunka előz meg. Januárban két ilyen lezáró esemény is volt. Az első hivatalos neve a „Magyar-izraeli ipari kutatás-fejlesztési megállapodás alírása”, ami lényegében arról szól, hogy a két kormány évi 1-1 millió euróval támogat közös kutatás-fejlesztési projekteket az üzleti szférában, ezzel is ösztönözve az együttműködést, elősegítve az eredmények közös üzleti hasznosítását. Ezek a közös fejlesztések számunkra olyan előnyükkel is járnak, hogy a piaci hasznosítás során valószínűleg sok ilyen típusú tudás és tapasztalat is lecsapódik majd a magyar oldalon, hiszen kutatási eredmények gyors hasznosításában az izraeliek a világ egyik legjobbjai.
A szerződést az erre az alkalomra ide utazó magyar kutatás-fejlesztési miniszter (dr. Molnár Károly) és az izraeli ipari és kereskedelmi miniszter (Eli Yishay) írták alá. (Eli Yishai egyébként a keleti zsidókat tömörítő (szfárd) vallásos párt, a Sasz elnöke és miniszterelnök-helyettes is.) Ez az egyezmény (nem tévedés) 15 évig készült, ugyanis először 1993-ban vetődött fel a gondolata. Ennek a lassúságnak sok oka volt mindkét oldalról, mindenestre örülök, hogy nekem sikerült lezárni, némi részem azért volt ebben.
A másik esemény ehhez képest villámgyorsan szerveződött: szeptember végén elmentem a Haifán található Technion (az izraeli műszaki egyetem) tudományos rektor-helyetteséhez, hogy nem tudnánk-e valami tartalommal megtölteni a Budapesti Műszaki Egyetem és a Technion közötti, korábban létrejött megállapodást. Végül arra jutottunk, hogy kezdetnek sok szempontból az lenne a legjobb, ha a két egyetem valószínűség-számítással foglalkozó matematikusai részvételével szerveznénk egy konferenciát. Január végén ez a három napos konferencia le is zajlott Haifán, 4 magyar és kb. 30 izraeli matematikus részvételével (nemcsak a Technionról). A dolog annyira megtetszett a résztvevőknek, hogy már meg is állapodtak a rendezvény rendszeressé tételében, váltott helyszínekkel.

Fogadás a jeruzsálemi városházán

A jeruzsálemi városháza szokásos (polgári) újév köszöntő fogadása egyben a tavaly év végén megválasztott új polgármester nyilvános beiktatási ceremóniája is volt. Az eseményen én képviseltem a magyar nagykövetséget és igazán nem bántuk meg az esti felautózást a szent városba. A „vallások közti béke” mottóját viselő rendezvényre gyülekező vendégsereg látványa olyan volt, ami a világ semelyik más városában sem képzelhető el: elsőnek, a tömegből magasan kiemelkedő magas görög-keleti kalapok tűnnek fel, majd a különböző burnuszok, turbánok, rabbi-kalapok, szerzetesi és apáca ruhák. Úgy tűnt, hogy a Jeruzsálemben jelenlévő összes keresztény felekezet vezetői fontosnak tartották a megjelenést, az evangélikusoktól, az etióp ortodoxokig, legalább egy tucatnyi különböző keresztény egyház képviseltette magát. Ott volt az Óváros és Kelet-Jeruzsálem különböző kisebb közösségeinek vezetői, a mukhtárok egy része is. Három egyházi vezető beszéde nyitotta meg az ünnepséget: a muszlimok részéről Abdul Aziz Bukhari, szufi sejk (ő azért nem a mainstream muzulmán közösség képviselője, mivel családja üzbég származású), a keresztények részéről III. Theosphius görögkeleti pátriárka és a zsidók részéről pedig Rabinowitch rabbi, a Nyugati Fal (Siratófal) és jeruzsálemi szent helyek rabbija. A beszédek általában a békéről és az együtt élő vallások egymás iránti tiszteletéről szóltak, egyedül a görögkeleti pátriárka említette meg a gázai harcok mindkét oldali áldozatait, valamint reményét fejezte ki, hogy az egyházi ingatlanok sok száz éves előjogait az új városvezetés jobban tiszteletben fogja tartani, mint az előző. Ezután következett a frissen megválasztott, független Nir Barkat polgármester, aki a 3 milliárd hívő számára szent és fontos, város békére alapozott, turizmusra épülő prosperitási lehetőségeiről beszélt. A várost - egységének megőrzése mellett - a lakói által tulajdonolt „részvénytársaságként” definiálta, amit a városi tanács, mint a polgárok által ellenőrzött igazgatóság vezet. A hasonlat nem véletlen, a 49 éves Barkat high-tech vállalkozóként jelentős vagyont szerzett, többek közt egy technológiai inkubátor tulajdonosa is volt, mielőtt a városi politikába beszállt. Az ünnepséget követő fogadás természetesen kóser volt és a muszlimokra tekintettel alkoholmentes.

Gázai háború - Tel Avivból

Amikor a hihetetlenül kavalkádos, színorgiás, zajos India után leszálltunk Tel Avivban és elindultunk hazafelé, egyáltalán nem az jutott eszünkbe, hogy egy háborút viselő országba érkeztünk, hanem sokkal inkább az, hogy egy békés, nyugodt szigeten vagyunk.Ha pusztán a híradásokat nézzük, megérti az ember, hogy az otthoniak közül sokan aggódnak, sőt vannak, akik lemondják az ideutazást. Elnézve azonban a Tel Aviv-i utcaképet, mindebből semmit nem lehet érzékelni. Az emberek a szokásos módon járnak a munkába, reggel-este dugókban cammognak az autók, délutánonként a kávézók tele vannak. A munkahelyeken ugyanúgy folyik a munka, sehol nem érzékelni fennakadást. Persze az emberek hangulatára azért rányomja bélyegét a háború, nincs olyan beszélgetés, amiben ne jönne elő, nincs olyan ember, akinek a családjában vagy ismerősei között ne lenne behívott katona, vagy a rakétákkal fenyegetett és támadott déli városokban lakó rokona, ismerőse. És persze ezek a „déli városok” esetleg csak 30-40 km-re vannak Tel Avivtól. A mostani háború támogatottsága nagyon magas a zsidó lakosság körében: a hadjárat harmadik hetében végzett felmérés szerint is kb. 80% szükségesnek ítélte a gázai intervenciót és megfelelőnek, vagy egyenesen kiválónak tartja annak katonai vezetését. Ugyanakkor semmiféle háborús pszichózist nem tapasztalni, az akciót egyértelműen szükséges rossznak tartja mindenki. Tel Avivban a baloldali megmozdulások hagyományos helyszínén, a Rabin téren, azért volt egy háborúellenes tüntetés, a szokásosnál sokkal kisebb létszámmal.
Egy érdekes momentum, amit olyanok meséltek, akiknek rokonukat hívták be: most volt először, hogy a katonáknak le kellett adniuk a mobiltelefonjaikat és csak akkor kapták vissza, amikor a bevetésről visszatértek a pihenőhelyre. Az a pár szülő, akivel erről beszéltem, érteni vélte és elfogadta ezt.
Ami a követségi munkát illeti, két területen jelent a háború többletet: a Gázai-sávban élő magyar-palesztin családok evakuálásának szervezése a mi feladatunk és persze a helyzet alakulásáról szóló jelentések készítése gyakran óráról-órára aktualizálva.